Harcolok érted ~ H.S. (hungarian)

18.fejezet

~ Harry ~

Miután hiába marasztaltuk Lucy-ékat éjszakára, makacsul nem fogadták el a szállás, azt mondták majd máskor, elköszöntünk tőlük és kikísértük őket. Mielőtt Sarrie szülei elindultak volna, magam felé fordítottam, és így szóltam:

- Biztosan maradsz? Ne érts félre, nem akarlak elzavarni, de...ők a családod. - intettem a fejemmel a Baker family felé. De Sarrie csak makacsul rázta a fejét.

- Ők mindig ott lesznek nekem, és a szívemben mindig velem vannak. Lassan 20 éves leszek, ideje gondolnom a jövőmre. - bújt hozzám. Szóval velem tervez.

- Fú, már azt hittem meggondolod magad és elmész. - fújtam ki egy adag levegőt megkönnyebbülten.

- Elengedtél volna? - kérdezte szomorúan.

- El...ha az kellett volna, hogy boldog legyél. - simítottam végig az arcán, mire gyönyörű kék szemei könnybe lábadtak. - Hé, mi a baj?

- Semmi, csak soha senki nem volt még ilyen rendes velem. - mondta mosolyogva, miközben letörölte könnyeit. Mosolyogva magamhoz öleltem, majd integettünk a kocsival épp elhajtó családjának.

- Bébi?

- Igen? - kérdezte.

- Mit szóltak hozzám a szüleid? - bevallom, a választól még mindig rettegtem, holott nem volt különösebb gond a búcsúzásnál.

- Hát, először meglepődtek, hogy miért pont te, de aztán mondtam, hogy nem akarlak itt hagyni titeket, főleg nem téged, mert szeretlek. Meg elmondtam minden, hogy Joey vert és meg akart ölni, de te számtalanszor megmentettél és mellettem voltál, annak ellenére, hogy kihasználtalak. Aztán anyu mondta, válasszak: megyek velük, vagy maradok veled. De nem tudtam választani. Végül apu mondta, hogy a szülők a múlt, a jövő a tied. - mondta el tömören az este történéseit. Mosolyogva ballagtam mellette, miközben az ajtón áthaladtunk.

- Mi van? - kérdezte nevetve.

- Semmi, csak fura, hogy a biztos család helyett egy idiótát választottál. - öleltem magamhoz. Kezeit megpihentette mellkasomon, tengerkék tekintetét pedig rám emelte.

- Igazából igen fura. De ez van. - mondta. - De nem vagy idióta olyan értelemben. Te csak furcsán normális vagy, enyhe hülyeségi beütésekkel. - nevetett.

- Héé, ezért még kapsz! - mondtam, majd elkezdett előlem szaladni, én pedig utána futottam. A hátsó ajtón át szalad ki a kertbe, ahol a srácok is voltak. Az egész gyorsan történt, Sarrie szaladt, megbotlott elesett én pedig rá. Ajkaink túl közel voltak, és én túlságosan is szerelmes vagyok, így pillanatok alatt megszüntettem a kettőnk közti távolságot. Az idilli pillanat addig tartott, amíg Liam el nem ordította magát:

- Kicsi a rakáááás!!! - még időben reagáltam, lefordultam Sarrie-ről így mind a három fiú rám ugrott, és engem fojtottak meg. Nem mondom, nem voltak könnyűek. Ránéztem Sarrie-re aki Alice mellett ült és fuldokoltak a nevetéstől. Két kezemet megtámasztottam a nedves füvön, majd mintha fekvő támaszt csinálnék felnyomtam magam, Niall, Louis és Liam pedig röhögve a földön landoltak. Odamentem Sarrie-hez, és szenvedélyesen megcsókoltam. Most legalább nem a nevetéstől fuldoklik...

~ Sarah ~

Fulladásig tartó édes csókunknak a hirtelen lezúduló víztömeg, azaz a szakadó eső vetett véget. Hangosan nevetve rohantunk be a szakadó eső elől a biztonságot nyújtó házba. Mindenki nevetett, igazából a semmin. De hát, a semmin a legjobb nevetni. Amikor nincs értelme a jókedvednek, de mégis nevet az ember. Amikor semmi értelme egy viccnek, mégis nevet rajta az ember. Nem az a lényeg, min nevetünk, hanem hogy kivel. És ahogy álltunk Harry-vel, összekapaszkodva rájöttem az előbbi gondolatmenetem lényegére. Kivel...