𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. k e t t ő .

-ASH-

Amint belépek az új otthonomba, meglepődők. Minden a helyén van. Egy cetlit látok a hűtőszekrény ajtaján. "Remélem, tetszik az új hely. Ms D."

A hűtő tele van étellel. Gyümölccsel, zöldségfélékkel és tejjel. Bár értékelem az összes segítségét, honnan hiszi, hogy független vagyok. Ahogy bemegyek a hálószobába az ágyra fektetem bőröndömet. Nekem ezelőtt soha nem volt saját hálószobám. Nyilván. Annyira furcsa, hogy egyedül fogom tölteni a napjaimat és éjszakáimat. Nem mintha nem éreztem volna magam egyedül. 

Kinyitom a bőröndöt, hogy a szekrénybe tegyem ruháimat. Van egy pár pulóverem télire, néhány pólóm nyárra, és két fekete farmerem. Birtokomban van egy pár fekete convers is. Természetesen használtak. Szerencsésnek kellene éreznem magam. Egy árvaháznak nem olyan könnyű sok ruhát szereznie a gyerekeknek. Több alkalommal adtam a ruháimból nekik.

:

Az első dolog, amit szeretnék miután rendbe tettem a cuccaimat az a világ felfedezése. Közhelyesnek tűnik de szabadnak akarom érezni magam egy kis időre.

Fogom magam és kisétálok, a mobilomat elvittem a biztonság kedvéért.

::

Ez egy hideg este, de egyben nagyon szép is. Úgy érzem ez hiányzott egész életemben. Olyan boldog vagyok, hogy képes vagyok gyalogolni Sydney utcáin. Egy dologra viszont nem számítottam, azok az emberek. Elég zsúfolt az utca -- amit nem szokhattam meg. Elmondhatom, hogy az évek alatt bezárt ember lettem és antiszociális is. Úgy érzem, mintha mindenki engem nézne. Mintha valami furcsa vagy szokatlan lenne rajtam. Ki nem állhatom ezt az érzést. Megállok és próbálok nyugodt maradni. Aztán észrevettem egy fiút talán egykorú velem, engem néz. Lila haján megakadt a szemem. Próbálom figyelmen kívül hagyni és tovább menni, de amint visszanézek, szemeivel még mindig engem néz.

"Mit nézel?" Kiáltom irányíthatatlan durvasággal és közelebb lépek hozzá.

"Nyugalom haver. Nem akarlak bántani." Mondja egy nevetséges önelégült vigyorral.

"Ez mégis mit jelentsen. Nem is ismersz engem. Ne nézz így rám te őrült."

Az idegenek megálltak és ránk néztek, mintha valamilyen show lenne.

"Ne nézz így rám!" Kiáltom hangosabban és elfordítom fejem az emberek felé, hogy kontrolláljam az indulatomat. Érzem, hogy az arcom ég.

Az polgárok rémült pillantással kezdtek tovább állni.

"Rendben van. Elmegyek, ha ettől jobban érzed magad." Mondta.

Nem tartottam szemkontaktust így aztán elment. Miért nézett rám? És miért voltam ennyire durva? Miért nem tudtam irányítani magam abban a pillanatban? Ez egy olyan oldalam, amit magamban tartottam mostanáig.

"Sajnálom." Suttogom, ahogy finoman a homlokomra csapok.

"Hé, jól vagy?" Hallok egy ismeretlen lány hangot. Megfordulok és egy barna szemű, átlagos magasságú, barna hajú lányt látok aggodalmasan néz rám. Nagyon csinos.

"Igen jól vagyok." Válaszolok félénken. "Csak túlreagáltam." Mondtam és igyekeztem nem rá nézni. Nem akarom, hogy lássa, még mindig vörös vagyok. 

"Láttam. Tulajdonképpen mindenki látta. De nem tudom, hogyan tudnék reagálni, ha valaki rám bámul. Egyébként Emma vagyok." Nyújtja felém jobbját.

"Ashton" Rázom meg kezét.

Ezután tovább sétáltunk és hirtelen elkezdett velem beszélgetni, mintha nem is érdekelte volna, hogy csak most találkoztunk.

.

Néhány órája beszélgetünk, úgy tűnik, nagyon érdekli a társalgás.

"Nos, mi a kedvenc filmed?" Kérdezi.

Nehéz a válasz. Még nem sok modern filmet néztem az árvaházban, amikor néztünk filmeket időközönként akkor klasszikusok voltak.

Nos persze nem mondom el neki, hogy egy árvaházban nőttem fel. Nem akarom, hogy az emberek megsajnáljanak.

"Modern Idők Charlie Chaplin-nel. Ne nevess." Mondom és várom a reakcióját.

"Na, ne! Szeretem a némafilmeket." Mondja izgatottan.

Kiderült, hogy van egy csomó közös bennünk. Szereti minden idők legkedveltebb színészét Buster Keaton-t. Nem számítottam rá. De aztán elkezdett beszélni néhány olyan filmről, amiről még nem is hallottam. Hogyan is hallottam volna róluk?

"Soha nem láttad még a Star Wars-t?" Tágult szélesre a szeme.

"Nem. Nem volt rá lehetőségem." Rázom meg a fejem kínos mosollyal. Még mindig nem vagyok biztos biztos benne, hogy kényelmesen érzem magam a közelében. Úgy értem, most találkoztam vele először.

"Határozottan meg kell nézned. Fogalmad sincs, mit hagysz ki."

De emellett aggódom, hogy találkoztam valakivel. Azt hiszem, egy ideig nem leszek egyedül.

::

::

-MIKE-

Egyébként mi baja volt a srácnak? Nem csináltam semmi illegálisat igaz?

:

Mostanában kimerültnek érzem magam. Senki sem akar bérelni nekem egy szobát. Talán a megjelenésem miatt, ami az embereket arra készteti, hogy rühelljenek. Amint meglátnak, tudják, hogy alkalmatlan vagyok. De komolyan én csak próbálok egy helyen maradni. Megpróbálok munkát szerezni, de mindig ugyanaz az vége. Az emberek nehezen fogadnak el, ha úgy nézek ki mintha meg akarnám őket ölni.

Az első két napomat egy hideg és vizes padon töltöttem, egy jobb napra várva. Néha az utcán játszok a gitáromon és énekelek, az emberek adnak néhány centet. Megnézem a telefonomat, amíg van akkumulátorom. A szüleim nem törekednek arra, hogy kapcsolatba lépjenek velem. Érezzem, magam úgy mintha magam alatt lennék? Különben is nem is érdeklem őket. De a fenébe. Ők a kibaszott szüleim. Miért olyan öntudatlanok?

"Haver. Te tényleg lenyűgözően gitározol." Mondja egy véletlen idegen.

Megfordulok, hogy lássam. "Tudod, a pénzt a gitártokomba kell tenned." Mondtam egy magas szőke hajú srácnak piercinggel az alsó ajkán.

"Szerintem a pénz nem számít. Szeretnék mondani neked valamit ami, lehet, hogy felkelti az érdeklődésedet." Mondja, ahogy kényelmesen leül mellém a padra.

2016.12.14

Átírva: 2020.05.30