𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. ö t .

-ASH-

Nézem Emmát, ahogy mozgatja fejét a hangos zenére. Tényleg szépséges.

Az utóbbi időben ezek a furcsa érzések futnak át a fejemen. Kedvem van megcsókolni őt. Szeretném... úgy igazán megcsókolni. Nem akarom megharapni az ajkait. És ez annyira furcsa, mert nem sokan csókoltak meg. Nyilvánvalóan.

Körülbelül tizenhat éves lehettem, amikor meg volt az első csókom. De nem hiszem, hogy az számít, mert a lány tizenegy éves volt csak azért tettem, hogy lássam milyen érzés. És nem igazán éreztem semmi izgalmasat.

De Emmával más lehet. Találgatok. Azt hiszem, készen állok arra, hogy adjak egy lehetőséget.

Ujjaimmal füle mögé tűrtem néhány hajtincset így megállt. Meglepetten néz rám, amikor egy magasságba akarok lenni vele.

Arca rózsaszínné válik, amikor készülök ajkaimat az övére tenni. Elmondhatom, hogy mindketten érezzük a pillanat hevét, de ő gyorsan félrehúzódik, mielőtt illően megcsókolnám.

"Mi az?" Kérdeztem zavartan. A padlót nézte.

"Sajnálom, nem érzem túl jó magam."

Mi a fene? Most gúnyolódik velem? Nem látta, hogy szeretném? De, jeleket mutatott nekem lehet, hogy szeret engem.

Talán tévedtem. Zavarba hoztam magam? Remélem nem tettem tönkre a barátságunkat.

Próbálom figyelmen kívül hagyni a zavaros gondolatokat, és csak a zenére összpontosítani.

Mikenak igaza volt. A dobosuk gáz. Ráadásul nem tud lépést tartani a banda többi tagjával. Nem mondom azt, hogy jobban játszok, de nem is tudom. Az árvaház kórusában lenni nem valami dicsekvő, inkább megtartom magamnak.

A zenéjük mégis jó. Teljesen más, mint amit én valaha is hallgattam, de szeretem. Hogy őszinte legyek, azt hittem, hogy Michael egy durvább bandában van.

Mikor a koncert végül véget ért, az emberek távozni készülnek és látom Emmát, ahogy elsétál. Nagyobbakat lépek, hogy tartsam vele az iramot. Tudni akarom, hogy miért nem beszélt hozzám az egész előadás alatt.

"Emma hova mész? Azt hittem, hogy barátok vagyunk." Mondom neki megragadom a kezét és megfordítom őt, hogy velem szembe legyen.

"Igen, azok vagyunk Ashton. Mik lennénk?" Kérdezi és egy kicsit elpirult.

"Nem akartam, hogy kényelmetlenül érezd magad. Azt hittem, hogy szeretsz engem." Mondom.

"Én. Azt hiszem, kedvellek. Ez nagyon hirtelen jött. Bocsánat." Mondja és rám mosolygott, amitől csinosabban nézet ki, mint máskor.

Whoa helyben vagy Ash.

Hirtelen csörögni kezd a telefonja, amikor megnézi a nevet mosolya elhalványul.

"Sajnálom Ashton, de szükségem van egy kis egyedüllétre." Mondja és elvonul tőlem, hogy felvegye a telefont.

"Persze" kiabálok neki.

Van valami, ami miatt aggódnom kellene vagy engednem kellene, hogy elmenjen?

Körbe kezdek sétálni, mert nem tudom mit kell tenni, hogy elüssem az időmet. Hirtelen hangos zaj kelti fel a figyelmemet és arra késztet, hogy közelebb menjek.

Végül a színfalak mögött találom magam, ahol a koncert zajlott.

"Megszívtuk Lucas. Nem látod?" Felismerem Mike hangját. Kiabál.