𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. h á r o m .

:

-ASH-

:

"Ashton segítenél egy pillanatra?" Mondja Mr Roger. Ms Daria férje.

Utálom magam manapság, mert nem valósítottam meg semmit. Az álláskeresés nem volt könnyű számomra, így Mr Roger felajánlotta, hogy dolgozzak neki. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a felesége műve, de úgy érzem, mindketten sajnálnak.

"Máris megyek." Mondom, megnézve mit szeretne.

"Tessék. Vidd ezeket és tedd fel egy üres polcra." Mondja, majd odaad egy csomó könyvet. Övé a Helyi Könyvtár, ami szerintem izgalmas. Ő egy olyan ember, akit mindig értelmesnek, célravezetőnek és komolynak találtam. Mindig felnéznék rá.

Odamegyek a könyvespolchoz és megtöltöm azokat új könyvekkel, amiket tegnap hoztak. Mindegyik könyv megy egy adott -- és betűsorrendben -- helyre.

A munkám meglehetősen egyszerű ennél a pontnál. De nehezebben tudok nyugodt maradni, mikor segíteni kell az embereknek. Nehezen tudom kimondani a szavakat hiba nélkül. Még rosszabb, ha velem, egykorúakkal beszélek. De ez nem történik meg túl gyakran. Látom, hogy a 'normális' húszévesek inkább más dolgokra pazarolják az idejüket, mint az olvasásra.

Nem értem, hogy ez miért időpocsékolás. Élvezem az olvasást. Ez az egyetlen dolog, ami számomra békés -- és a zene persze.

Néhány híres klasszikuson nőttem fel, mint William Shakespeare meg ilyenek, de mindig is szerettem a horror klasszikusokat, mint Dracula, Dr Jekyll, Mr Hyde és persze Frankenstein. Amikor a könyvtár csendessé válik, szeretem kényelmessé tenni magamat egy székben az asztal mellett és olvasni a kedvenceim közül néhányat. Szeretek belemerülni és elmélyülni a gondolataimban, ahogy olvasok, bár Mr Roger néha dühös ezért, mert elfeledkezem a munkáról.

:

:

"Helló?" "Hallasz engem?" Mondja valaki ez által elvonva figyelmemet az olvasásról. Felnézek, látok egy tizenéves fiút, aki furán néz rám.

"Miben tudok segíteni?" Próbálok udvariasnak tűnni.

"Kell valami régi és unalmas. Iskolához kell szóval..." Forgatta szemeit és megvonta a vállát.

"Szóval ... mi? Nyilvánvalóan valami klasszikust szeretnél. De nem tudok csak úgy adni egy könyvet. A tanárod nem ajánlott semmit?" Mondom megpróbálva figyelmen kívül hagyni a hozzáállását. Irritálni kezdett.

"Nem emlékszem a címre. Csak adj valamit, amit kaptál haver. Ráadásul engem nem igazán érdekel." Mondja

Nem tudom visszafogni magam. "Nézd, kölyök. Vagy elmondod, melyik könyvet akarod, vagy távozhatsz." Majdnem ordítok a végére.

Gyors lépteket hallok mögülem. Mr Roger bukkan fel.

"Elnézést kérek a kellemetlenségért és az asszisztensem hirtelen tudatlansága miatt. Ezen túl hagy segítsek én." Olyan pillantással jutalmaz meg ami azt súgja, hogy menjek el, és ezt is teszem. Látom csalódottságát a szemében.

Miért hagyom mindig cserben az embereket? És különösen őket.

Azokat az embereket, akik mindig segítettek nekem az életben. Azokat, akik mindent megettek értem, hogy boldog lehessek. Hogy majd ők és az árvaház büszke lesz rám. De e helyett csalódást okozok nekik. Megint.

Néhány perc múlva Mr Roger odajön hozzám halálos komoly arccal. Keresztbe teszi karjait, ahogy megáll előttem.

"Mi volt ez megint?" Kérdezi.

"Én annyira, de annyira sajnálom. Mindenért. Sajnálom, hogy megint csalódást okoztam." Mondtam, de képtelen vagyok a szemébe nézni.

"Nem okoztál nekem csalódást Ashton. Csak aggódom érted. Nem értem te olyan jó gyerek vagy, de amikor más látogatók jönnek, nem tudsz viselkedni."

"Tudok viselkedni. Kezdettől fogva udvarias voltam. Csak volt egy rossz hozzáállása." Most vele is kiabálok?

"Nézd Ashton." Állít meg. "Értem, hogy nincs senkid és emiatt egyedül vagy boldogtalanul érzed magad, de nem lehet csak úgy kiadni a dühödet néhány idegenre. Nem is ismernek téged." Mondja, rettenetesnek éreztem magam. De igaza van.

"Miért nem veszel ki egy szabadnapot? Menj haza és pihend ki magad. Kemény heted volt." Mondja és megpaskolja a vállamat.

Csak bólogatok, nem tudom, mit mondjak. Ha kinyitom a számat lehet elveszítem az irányítást.

:

A könyvtárból kiveszek két könyvet, amit kölcsönkértem. A 'Világok harcát' és egy verseskönyvet. Nincs kizárva ezek az emberek kedves és művelt személyek.

Fogom magam és nagy gyors lépekkel átmegyek az utcán. Van egy zenebolt, ami már az első nap óta kiszúrta a szememet. Az ablakon lévő poszterre pillantok. Igazából nem ismerem az összes zenekart, de szeretnék részt venni az egyik koncerten.

Lépkedek tovább, míg elérem az otthonomat. Annyira furcsa így hívni. Az otthonom. 

Azonnal bezuhantam az ágyamba a takaró alá és becsuktam a szemem. Valaha meg fog szünni? A nyomorúságom valaha tova fog szállni?

::

::

-MIKE-

"Ó, a kibaszott életbe. Lesz olyan valaha, hogy helyesen fogsz játszani egy részt?" Kiabálok Danre, abandánk dobosára. 

Mindig emlékeztetnem kell magamat arról az álomról, hogy egy bandám van. Mert ez az. Egy bandában vagyok. De ez nem olyan, mint az álmom. Sajnos nem tudunk bandaként kommunikálni.

Mindig punkot vagy hardcoret akartam játszani, de nekem mások véleményét el kell viselnem. Nem az én döntésem, hogy milyen zenét játszunk.

"Michaelnek igaza van. Nekünk tökéletesnek kell lennünk. Hogy fogunk játszani pár nap múlva, ha még nem vagyunk kész?" Mondja Calvin a basszusgitáros.

"Srácok, gáz vagyok és sajnálom" Mondja lesütve a szemét.

"Akkor miért nem gyakorolsz?" Kérdezem.

"Nekem iskolába kell járnom, cimbora. Legalább te már befejezted, de nem tudok sok szabadidőt szerezni magamnak. Az tény, hogy még most is itt vagyok, de ez túl sok."

Akkor miért nem rúgjuk ki? Úgy értem nem csinál túl sok mindent. Nem tud még jól játszani. A többiek elég alkalmasak egy pop-punk bandára. Meg kell beszélni a srácokkal Dan kirúgását. De hol fogunk találni egy jó dobost majd?

"Oké srácok fejeztétek be a harcot és játsszuk el a dalt még egyszer." Mondja Lucas ő az énekes és az a személy, aki rávett, hogy csatlakozzak a bandába. Azt hiszi, hogy csak úgy utasíthat. Mi a fasz.

Legalább jó hangja van.

2016.12.22

Átírva: 2020.05.30