𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. t í z .

-ASH-

Még mindig nem beszéltem Mikeal.

Annyira meg vagyok rémülve, hogy nem mondhatok olyat, amit nem szabadna vagy rosszabbul fog elsülni a dolog. Már hazudtam neki; nem kellene jobban elcsesznem.

Úgy értem, ő olyan jó és őszinte mindent, amit tettem az hazugság.

Hogyan bocsájthatna meg? És ami a legfontosabb, hogyan tudok megbocsátani magamnak, amit tettem? Nem így kell bánni a barátaiddal. Én csak most tanultam meg, hogy milyen is ez. Nem akarom elveszíteni, mint minden régi "barátomat" akik az árvaházban voltak.

Mike jó barát. A legjobb barátomnak nevezhetném őt.

"Hé Ashton. Szükségem van a segítségedre." Mr Roger ébresztett fel az álmodozásomból.

Válasz nélkül odamegyek hozzá, hogy megnézzem, mire van szüksége. Mint mindig ad néhány könyvet, hogy elrendezzem; manapság így kommunikálunk. Nem beszél egy szót se arról és ez az őrületbe kerget.

Tudom, hogy bocsánatot kellene kérnem, de minden alkalommal, amikor próbálok beszélgetni vele, eltekint és témát vált.

"Tudod, hogy mit kell tenned." Mondja, miközben rámutat néhány könyvre.

Sóhajtok és a karjaimba teszem őket. "Nézze, Mr Roger" Kezdem el, de távozik, mintha nem hallotta volna.

"Nem. Hallgasson meg." Majdnem kiabálok.

"És miért Ashton?"

"S-sajnálom." Ez minden, amit mondok, amikor a telefon csörögni kezdett felugrok. Ilyen rossz időzítést.

"Helyi Könyvtár. Miben segíthetek?" Felel a telefonba.

Pár másodperc múlva elsétálok, hogy végezzem a munkámat. De basszus ezek a könyvek; olyan sok van, hogy néhányat leejtettem a padlóra.

Letérdelek és amint kinyújtom a kezem, hogy elérjem őket kezem egy másik személy kezével találkozik.

"Segítek."

Felemelem a fejem és egy fiatal lányt látok -- talán velem egykorú.

"Nem. Nem szükséges. El tudom intézni." Mondom miközben néhányat a kezembe tettem, de a lánynak is sikerült valamennyit felvennie.

"Ezek nagyon nehezek. Nem nézhetlek anélkül, hogy ne segíthetnék." Mondja és mosolyogva néz rám.

Mindenhova követ, így hasznosnak tűnik. Érzem, hogy bámul miközben könyveket a helyükre teszem. Nem mondok semmit és úgy viselkedek, mintha ott sem lenne.

De ahogy továbbra is bámul az megőrjít. Lehet, nem csak segíteni akar, de az az igazság, hogy már végeztem a lányokkal. Legalábbis most egyelőre.

Majdnem két hét telt el mióta dührohamom volt. Nem fogom elveszíteni a kontrolt egy lány miatt, akinek ráadásul a nevét sem tudom.

Amint végeztem a könyvekkel, elmegyek.

"Uhm, szívesen?" Hallottam, ahogy mondja mögöttem.

Megfordultam. "Oh, igen, köszi." Mondom, aztán újra elindulok.

"Csak udvarias próbáltam lenni." Mondja bosszúsan.

"Oké. Mondtam, hogy köszönöm. Nem kell a segítséged." Csattanok fel, aztán nem mond semmit és elmentem.

Sóhajtok. Basszus. Nem tudok mit csinálni ugye? Nem tudok mit tenni, csak cselekedni, mint egy önző durva gyerek. Zsebembe süllyesztettem kezem, és előveszem a tablettáimmal teli dobozt. Elővettem egyet és a számba tettem, míg le nem nyeltem.