𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. t i z e n k e t t ő .

-ASH-

Faszom. Ez az egy szó, ami jól megmagyarázza érzéseimet. Jelenleg ilyen állapotban vagyok, az utolsó dolog, amire szükségem van, az emberek együttérzése.

Nem hiszem, hogy felismerném őket. Nem is akarok erre gondolni. Minden áldott nap folynak a könnyeim. Nem tudom elhinni, hogy soha sem találkozhatok velük, vagy kérdezhetném, miért hagytak el. De ez nem számít. Az számít, hogy nem láthatom őket. De remélem, figyelnek fentről.

Gyorsan letörlöm az utolsó könnyemet ujjaimmal, mielőtt kimennék a lakásomból.

::

"Ashton, beszélnünk kell." Mondja csendesen Mr Roger miközben egy véletlenszerű könyvet olvasok, amit találtam, hogy eltereljem a figyelmemet.

"Rendben." Válaszolok és a könyvet az asztalra teszem. Remélem több munkát fog adni. Ki kell, hogy kapcsoljak.

Az asztalához tarok, egyik lába a másikon, fejét a kezén pihenteti.

"Mit akar, mit csináljak?" Kérdezem.

"Ülj le Ashton, nem akarom, hogy csinálj bármit is." Válaszol, székre ülve követve az utasításait.

"A barátod tegnap ide jött, mi is a neve?" Mondja, majd felsóhajt.

Úgy érzem, szívem gyorsabban ver. "Mike itt volt?" Kérdezem kikerekedett szemekkel.

Mr Roger bólint. "Keresett téged. Azt mondta megpróbált kapcsolatba lépni veled, de továbbra sem lépsz kapcsolatba vele."

"Léptem már vele kapcsolatba" Gyorsan félbeszakítom. "Csak nem tudtam, mit tegyek."

"Azt is mondta, hogy az apád vagyok." Folytatja és összeráncolt homlokkal nézett rám.

"És mit mondott neki?" Kérdezem, mármost éreztem, hogy hideg izzadtságcseppek vannak a homlokomon. Korábban kellett volna Mikeal beszélnem.

"Az igazat mondtam Ashton." Mondja, és a szemembe néz.

"Milyen igazságot?" Próbálok nyugodt maradni még akkor is, ha az arcom felmelegszik.

"Hogy nem én vagyok az apád, tudom, nem kellett..."

"Miért csinálta ezt?" Hangosan felszólítom és felugrok Mr Roger aggodalmasan néz rám, majd feláll.

"Sajnálom Ashton." Mondja és próbálja megérinteni a vállamat, de elcsapom kezét.

"Nem. Tudta, hogy milyen nehéz ez nekem." Mondom. Éreztem, hogy ég az arcom a haragtól, de a félelemtől is. Mennyit tud Mike?

"Tud a szüleimről?" Kérdezem.

Mr Roger megrázza a fejét. "Nem, azt hiszem te vagy az egyetlen, akinek el kellene mindent mondania magáról."

Végig futtattam kezemet a hajamon olyan érzésem van, mintha meg akarnék halni.

"Hogyan csináljam? Biztos nagyon dühös most rám"

"Nyugodj meg. Biztos nem az."

"Nem mondja, hogy nyugodjak meg, mert nem tudok. Ne mondjon semmit." Kiabálok egy kezelhetetlen hangon. Egy könny csúszik le az arcomról.

"Ne haragudj Ashton. Tényleg." Mondja, ahogy megpróbál vigasztalni.

"El akarok menni. Elnézést, nem maradhatok tovább." Mondom, és hátat fordítok neki. Amint kiléptem a könyvtárból, becsaptam mögöttem az ajtót.

Gyors és nehéz lépéseket teszek, előveszem a mobiltelefont zsebemből, és megkeresem Mike számát. De mit mondjak neki?

Mindenesetre megnyomom a hívás gombot, és várom, hogy válaszoljon. De nem. Újra megpróbálom és várok.