𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. k i l e n c .

-ASH-

"Azt akarom, hogy tudd, szeretünk, drágám." Mondja a kezében tartó babájának egy szőke hajú nő.

"Biztos vagy abban, hogy ez a legjobb, amit tehetünk?" Kérdezi a mellette lévő férfi, félelemmel a hangjában.

"Ez a hegyes. Egy jobb életet érdemel. Mindketten tudjuk, hogy nem tudjuk neki megadni a jót." Mondja a nő, és szabad kezével letörli friss könnyeit.

Az asszony ad egy puha csókok gyermekének homlokára. Ezután a férfi követi őt és megpuszilja az alvó csecsemőt. Néhány másodpercig szoros ölelésben tartja őket, miközben sétálnak az éjszaka közepén.

Pontosan tudják, hogy hova kell menniük. Végül megtalálják az óriási épületet azokkal a nagy kapukkal.

A férfi kinyitja az ajtókat és követi a nőt, amint belépnek a hatalmas udvarra és el nem érik a lépcsőket.

Mindketten megindulnak fel a lépcsőn, de amint elérik az utolsót megdermednek.

A nő magához szorítja a babát, miközben egy másik könnycsepp esik le meleg arcáról. A férfi ezután elveszi tőle egy utolsó ölelésre, mielőtt letenné a földre. Próbálja a legjobban irányítani az érzéseit, de nem jött össze. Könnyek folynak le az arcán.

Megöleli a nőt és mindketten szorosan ölelkeznek, amíg új könnycseppek nem folynak le.

"Mennünk kellene." Mondja remegő hangon.

Elkezdenek lefelé menni teljesen magára hagyva a csecsemőt.

A baba hirtelen kinyitja kis szemeit. De nincs senki ott, aki tartaná. Könnyezni kezdett és sírt félelmekkel teli sikoltásokkal.

Könnyei egyre csak halmozódnak, amint meghall egy nagy zajt, azoktól az ajtóktól származik, amiket a szülei éppen most zártak be.

A szülők elhagyták babájukat.

* *

"Anyu" Kiabálok, ahogy hirtelen kinyitom szemeimet. Veszek egy nagy levegőt, és visszafekszem az ágyba. Hideg verejték gurul le a homlokomon, ahogy próbálok emlékezni mi is történt.

Csak egy álom volt? Átkozottul valósnak tűnt; mintha éreztem volna a atmoszférát.

Biztos vagyok benne, hogy láttam azoknak az embereknek az arcát, de basszus. Egyáltalán nem emlékszem rájuk. Minden, amit most látok csak egy folt.

Talán ők voltak a sz-szüleim? Ez az álom rémisztően valóságos volt. Ilyen ezelőtt még soha sem volt.

Egy kis moziban, ami néhány háztömbnyire az utcánkban volt egy Charlie Chaplin filmet játszottak le. The Kid. Úgy értem, láttam már ilyet, de túl fiatal voltam ahhoz, hogy kellő figyelmet szánjak rá.

Egy fiatal anyáról szól, aki gyerekét az utcán hagyja, míg Chaplin meg nem találja. Saját gyermekeként neveli fel szeretettel és gondossággal. Úgy, ahogy megérdemli. Mikor el akarják venni tőle, harcol érte. Küzd, hogy visszaszerezze. A csemetét nem érdekelte, hogy nem ő a biológiai apja. Felnevelte ezt a porontyot, és ő volt az egyetlen családtagja.

A film után rájöttem, hogy tudni akarok az igazságról. Miért hagytak el engem? Mert nem engedhették meg maguknak vagy csak egy teher voltam számukra?

Megnézem az időt; még csak este tíz van. Szerintem nincs késő. Beletúrok rendezetlen hajamba, mert már nem tudok tovább aludni. Kevesebb, mint egy órával ezelőtt az ágyban voltam.