𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. t i z e n h a t .

-ASH-

Csendben maradt, mintha nem akarna többet beszélni velem; mint aki egyáltalán nem akar beszélni. De nem. Kommunikálni fogok vele.

"Mike," Kezdem. "Mond el nekem, mi zavar téged."

Az orrát dörzsöli, miközben megköszörüli a torkát. "Mi," Elakadt a szava. "Nekünk," Mondja úgy tűnik, nem tudja, mit akar mondani.

"Valamit tényleg elcsesztünk ugye?" Mondja rám nézve, és bólintok.

"Úgy értem, mindig úgy gondolom, hogy rendben vagyunk, de valami közbe jön."

"Tudom," Válaszolok. "De ez tesz minket ilyenné. Azt hiszem." Hozzáteszem.

"Igen, persze. De --" Bizonytalannak tűnik.

"Mi az Mike?" Kíváncsian kérdezem tőle.

"Bárcsak tudnám, mi jár a fejedben. Mit gondolsz rólam."

"Miért akarod tudni?" Mondom, ahogy leveszem karomat válláról, és a térdemen pihentetem; még mindig a földön ülünk.

"Nincs semmi különleges." Mondom üresen.

"Tehát nem vagyok különleges, ugye?" Suttogja, de meghallottam.

"Nem. Nem úgy értettem." Gyorsan reagálok. "Sajnálom," Mondom, és megvonja vállát.

"Csak ez, --" Veszek egy mély levegőt és folytatom. Mike már körém kulcsolta karjait.

"Egész életemben egy tökéletes családról álmodtam. Hogy eljönnek, és kivisznek abból az árvaházból, és az övéik lehetek. De tudod, soha nem jöttek." Mondom. Az alsó ajkamat harapom, hogy megakadályozzam a remegést.

Elkezdtem remegni.

"Amint kijöttem csak azt akartam, hogy megtaláljam őket. Az igazi szüleimet. Meg akartam tudni, miért hagytak el. Bár reméltem, hogy még mindig szeretnek. De most már elmentek. Amikor megláttam a hülye sírjaikat, teljesen elveszítettem minden reményt. Még soha nem éreztem magam ilyen kibaszottul egyedül."

"Amikor először találkoztunk feltétlenül gyűlöltem magam," Magamban kuncogok az emléktől. Mike csendben marad, miközben türelmesen hallgat.

"Gyűlöltem magam, amiért azt tettem. De olyan jól bántál velem. Voltak a múltban hullámvölgyeink." Mondtam, egy kis mosollyal bólint.

"Még akkor is, amikor te --" Abbahagyom, de ő megérti, mit akarok és kellemetlenül néz rám.

"De rendben van. Ezt akarom kinyögni," Mondom, és megérintem vállát, hogy rám nézzen. "Amikor veled vagyok, elfelejtem a magányom Mike"

Mike valódian mosolyog és fejét a vállamra teszi. Még akkor is, ha kényelmetlenül érzi magát.

"Veled vagyok Ashton, erre mindig emlékezz." Mondja, és felemeli a fejét, hogy rám nézzen. A szeme csak néhány centiméterre van az enyémtől.

"Tudom," Suttogom. Arcára tettem kezem ott is hagytam. Éreztem Mike meleg arcát, de nem érdekel.

"Annyira örülök, hogy észrevettél azon a napon, még akkor is, ha rám kiabáltál." Mondja, amin nevetnem kellett. Mike kezd közelebb hajolni, de nem mozdulok. Szája kissé kinyílt, és duzzadt volt. Miközben csendben bámuljuk egymást, Mike eltünteti a köztünk lévő távolságot, hogy meg érintse ajkaimat.

Először sem én sem Mike nem mozdultunk. De aztán elkezdi ajkát mozgatni az enyémen néhány másodperc múlva ugyanezt teszem. A keze nyakamon van, ujjaival hajam végét simogatja.