-ASH-
"Már megint cserbenhagytalak titeket." Mondom Ms Daria-nak. A férje nincs a házban, így arra gondoltam meglátogatom őt.
"Ash, nem vagy csalódás. Soha ne gondold ezt." Mondja hátamat simogatva mindketten a kanapén ülünk.
Arcomat kezemre hajtom, ahogy próbálom visszatartani azokat a nyavalyás könnyeket. Soha sem sírnék bárki előtt. De ő az egyetlen, aki megérti.
"Tudom, milyen nehéz lehet számodra. Ez egy váratlan változás volt az életedben. Te sok dolgon mentél keresztül, mint ember és nagyon büszke vagyok rád. Ne hagyd, hogy a hülyeségek lehangoljanak téged. Maradj pozitív."
Bólintok. "Próbálom. Mindig. De úgy érzem valami ég bennem és nem tudom leállítani." Abbahagyom és felsóhajtok. "De őszintén nem gondoltam komolyan. Nem értem, hogy miért veszítem el a kontrolt, amikor az emberek rám néznek. De nem gondoltam komolyan." Mondom, miközben nagyokat lélegzek.
"Tudom, hogy nem úgy gondolod, Ash."Csak ő szólít Ashnek. "Nem szoktál hozzá még ehhez. Az emberek ítélkeznek. De tudod, hogy mindig itt vagyok ugye?" Kérdezi és bólintok.
"Úgy érzem ez... furcsa." Mondom bizonytalanul, törölve könnyeimet meleg arcomról.
"Nem kellene így érezned. Többet érdemelsz. Tudom, hogy ez csak a kezdet, de találkoztál már valakivel? Meg kell próbálnod néhány barátot szerezni." Mondja, míg ölel.
"Nem. Nem igazán." Rázom a fejem. "De voltaképpen van egy lány. Bár nem vagyok benne biztos. Csak beszélgettünk egy párszor." Mondom, nem tudok segíteni azoknak a fura érzéseknek, amiket érzek Emma iránt.
"Miért nem próbálod meg? Jó is kisülhet belőle."
"Vagy nem." Mondom megvonva vállam.
"Oh Ash. Mit mondtam neked a pozitív dolgokról?" Kérdezi, végül elmosolyodom. Ő az egyetlen, aki örömmé változtatja szomorúságomat.
::
::
Fel akarom hívni Emmát, de nem vagyok biztos, hogy kéne. Mostanában távolságtartó volt, de úgy vélem tudok adni egy esélyt. Talán én vagyok a távolságtartó. Az az igazság, hogy azok az üzenetek, amiket küldtem erősnek tűntek. Nem állt szándékomban. Nem akarom, hogy azt gondolja, goromba vagyok vele. Üzenetekben gáz vagyok. Ráadásul egy hete nem is tudtam, hogy kell használni.
"Oh szia Ashton." Válaszol végre a hívásra. Úgy hangzik mintha félbeszakítottam volna valamiben.
"Szia Emma. Zavarlak?" Kérdezem, ahogy dörzsölöm kezemmel a nyakamat.
"Nem. Nem." Mondja, de úgy érzem hazudik.
"Nos, ... arra gondoltam... ha--" elkezdek dadogni. "Ha te... szeretnél elmenni... valamikor?" Kérdezem, majd megharapom alsó ajkamat.
Miért érzem magam hirtelen annyira idegesnek? Ez nem olyan mintha randiznánk. Elmehetünk, mint barátok is nem? Nem igazán ismerem őt és nem tudok megbízni benne. Nem hiszem, hogy valaha is mesélni fogok magamról. Ahhoz valakiben százszázalékosan meg kell bíznom, hogy elmondjam. Attól félek a legjobban, hogy soha nem fogok egy olyannal találkozni, akibe megbízhatok.
"Igen, persze. Miért is ne?" Végül egy rövid kínos csend után válaszol.
::
::
::
"Ez egy jó nap, Ashton. Hogy érzed magad?" Kérdezi Mr Roger.
Egy másik munkanap és gond nélkül végigment.
YOU ARE READING
𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*
Fanfiction"Ash, miért nem beszélsz soha a családodról?" Ez egy fordítás @punkvv engedélyével olvashatod a könyvet magyarul. *ÁTÍRVA* 2020.06.02. #1 gayromance (2020.11.29) ❤️ #1 boyxboyfanfiction (2020.11.29) ❤️ #1 lgbtlove (2020.11.29) ❤️ #1 gayboys (2020...