𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. t i z e n n y o l c .

-ASH-

Kopogtattam hangosan az ajtón. Nincs válasz. Ismét kopogtatok.

"Gyerünk, Mike. Nyisd ki az ajtót." Kiáltok, de még mindig semmi.

Utoljára kopogtatok aztán elhatároztam, hogy elmegyek.

Ahogy hazaértem egy ismerős alakot ismerek fel.

"Hé, Mike! Kerestelek." Kiáltom, ahogy gyorsabban haladok, hogy utolérjem.

"Mit akarsz Ashton? Belefáradtam a bocsánatkérésedbe."

"De tényleg beszélnem kell veled." Mondom neki, de mint mindig nem hajlandó meghallgatni.

Elfordul, és az út másik felére sétál.

"Ne kerülj, Mike." Kiáltok.

"Miért kellene tennem?" Kérdezi, miközben követem őt, bárhová is megy.

"Mert" Kezdem mondani, de aztán rájöttem, hogy a parkon kívül vagyunk; és tele van emberekkel.

"Mert mondani akarok valamit." Mondom, egy szuszra.

"Mint például? Mit szeretnél mondani?" Kérdezi rezzenéstelen arccal.

"Hadd menjünk máshová." Mondom.

"Nem," Szakít félbe. "Ha bármit akarsz mondani, itt mond." Mondja sóhajtva.

Nem mondok semmit, nem mozdulok. Nem tudom, hogyan kezdjem el.

"Annyira bele fáradtam a bujkálásból és törekedéstől, Ashton. Végeztem." Hozzáteszi, amikor is készen áll a távozásra.

"Ne menj." Kiabálok, de Mike nem áll meg.

"Mike, kérlek. Szerelmes vagyok beléd, oké?" Kiabálok anélkül, hogy gondolkoznék.

Mike végül megáll és megfordul, miközben kitágult szemmel néz rám.

"Ezt akartad hallani?" Ismét kiabálok. Sok ember hallotta, de ezúttal nem igazán érdekel - egy megmagyarázhatatlan ok miatt.

"Mert ez az igazság Mike. Csak rád tudok gondolni. Furcsa érzésem van a hasamban, amikor az eszemben vagy. Soha nem gondoltam, hogy valaha is így fogok érezni. Minden miattad van." Mondom; minden szót, amit tudatni akartam vele. Ezúttal hazugság nélkül.

Mike nem válaszol, és inkább közelebb jön hozzám. A nyakamhoz teszi kezét.

Ajkai vörösek; olyan lágynak látszottak, mintha könyörögnének a csókomra.

Végül ajkaink összekapcsolódnak. Nem mondunk semmit nem is érdekel, ha az emberek figyelnek.

Az egyik keze nyakamon van, az ujjai hajam végével játszanak; míg a másik keze a derekam körül van, szorosan tartva. Mindkét kezem dereka köré teszem.

Ez a csók valóban olyan, mintha örökké tartana megállunk, de csak addig, míg veszünk levegőt.

"Én is szeretlek." Mondja Mike. Ajkai a legédesebb mosolyt alkotnak, amit valaha láttam.

Aztán elkezd kacagni, "Soha nem gondoltam, hogy valaha is kimondod."

Bólintok, majd lenézek. "Sajnálom Mike. Sajnálom, hogy bolond voltam. Sajnálom, hogy mindent megrontottam."

"Hé, ne mond, hogy sajnálod. Minden rendben, rendben vagyunk." Válaszol, de tovább beszélek.

"És leginkább sajnálom, hogy elrejtettem az érzéseimet. Nem akartam szembenézni az igazsággal."