𝚘𝚛𝚙𝚑𝚊𝚗 ,𝚝𝚑𝚎 » 𝚋𝚘𝚢𝚡𝚋𝚘𝚢 *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

. h a t .

-ASH-

"Jézus Mária, Ashton. Honnan szedted össze ezt?" Mr Roger szinte üvölt így a látogatók felénk fordítják fejeiket.

Sehogy sem tudtam hogyan takarjam el monoklimat, véres orromat és ajkamat. Szarul, így érzem magamat és úgy is nézek ki.

Próbálok úgy viselkedni, mintha nem zavarna, de még mindig fáj.

"Kórházba kell vigyelek." Mondja Mr Roger, ahogy megnézi arcomat.

"Nem, minden rendben lesz." Mondom, de nem tudok nem felszisszenni a fájdalomtól.

"Rendben? Ashton láttad az arcodat? Mert nem néz ki túl jól."

Próbálom meggyőzni őt, hogy minden rendben van, de miután a könyvtár kiürült megragadja kezemet és a kocsijához visz.

"Igen Daria. Már viszem a kórházba... Nem, nem tudom mi történt." Mondja a telefonba. Idegesnek tűnik. Ms Daria hangja szomorú. Nem akartam idegesíteni őket.

::

Az autóban kínos csend telepedett le az utazás során, ami arra készteti a felnőtt férfit, hogy megtörje.

"Nagyon aggódom a helyzeted miatt Ashton. Azt szeretném, hogy véget vess ennek." Mondja, mintha ez az egész átkozottul miattam van.

"Nem gondolja azt, hogy ugyanezt akarom?" Kérdezem dühösen.

"Mindig azt mondod, hogy saját magadat viszed bajba." Mondja teljes komolysággal.

"Én őszinte vagyok önhöz uram. Nem az én hibám volt." Említem és fejemet az ablak felé fordítom.

"Azt mondod nekem, hogy csak véletlen odajött egy idegen és megvert?"

"Nem ismerem a srácot, és teszek róla, hogy így is maradjon. Csak dühös lett, mert... m-megcsókoltam a csaját." Mondom csendben.

Egy kis csend lett köztünk.

"Nem tudom Ashton. Talán elvihetnénk téged egy terapeutához vagy valakihez, hogy megvizsgáljon." Mondja sóhajtva.

"Egy mihez? Nem vagyok beteg. Miért tenne ilyet? Nem bízik bennem igaz?" Nyögök fel.

Nem válaszol, és ismét felsóhajt.

"Csak a legjobbat akarom neked. Én és Daria is." Egyenesen a szemembe néz, amitől kiráz a hideg. "Most menjünk a kórházba." Mondja, ahogy leállítja az autót a kórház parkolójában.

Ahogy belépünk, az épületbe retteneteseten nyugtalannak érzem magam. Érzem, hogy hideg veríték csöppen a homlokomra. Felfedezem, hogy a betegeknek nagyobb problémájuk van, mint nekem.

Úgy tűnik, Mr. Roger tudja, pontosan merre kell menni, végül bekopog az ajtón, amikor egy középkorú férfi -- talán egy kicsit idősebb, mint Mr Roger -- megjelenik.

"Roger? Oh, istenem. De régen volt már mikor utoljára találkoztunk." Mondja a doktor derűsen, majd megragadja és szorosan megöleli.

"Tudom Pete. Tényleg régen. De Ashton miatt vagyok itt." Mondja rám mutatva.

Gombócot nyelek le, az ujjaimat tördelem.

"Üljön le, fiatalember. Úgy látszik nagy bajba keveredtél. Nem is tudtam, hogy van egy fiad Roger." Mondja, úgy érzem mintha pillangók repdesnének a hasamban.

"Nem. Ő nem a fiam. De úgy tekintek rá." Mondja mosolyogva így felszakadt ajkaimmal hülyén vigyorgok, ahogy a betegágyra ülök.

Tetszik, hogy ezt mondta. Azt hiszem.