A Gringó

- 5. -

-- Erika, menjünk el a városközpontba szétnézni, esetleg bevásárolhatnánk - nógatott a szomszédnőm, Zsuzsi. 

- Nem is tudom - húztam el a számat. - Valahogy nincs kedvem. Még dolgozatokat kell javítanom, holnapra készülnöm, Kamillát rendeznem... - soroltam kitérően.

- Persze, persze, keresed a kifogásokat! Eltemeted magad, nem jársz sehová, csak dolgozol és Kamillát látod el - korholt barátnőm. Ő volt az egyetlen, akivel néha összejártam kicsit beszélgetni, feltöltődni. Ő támogatott, amikor Zoli beteg volt, és a temetés után is támaszom volt, valamint neki öntöttem ki a szívemet arról, hogy a csodásnak hitt házasságom igazából sosem volt csodás. - Nem vagy még vén csaj! Harminchat éves vagy, kirobbanó formában vagy! Gyere, keressünk neked valami igazi jó csávót!

Zsuzsa szavain elnevettem magam. Én kirobbanó formában? Pasit keresni? De annyira jól elő tudta adni. 

- Pedig én inkább érzem magam vén csajnak, mint kirobbanó szexi bombának - ellenkedtem kuncogva.

- A francokat! Letelt a gyászév. Amúgy is tudod a privát véleményemet, a férjed meg sem érdemelte, hogy eddig gyászold, hiszen évekig félrekufircolt a legjobbnak hitt barátnőddel.  Nem tudom elhinni, hogy nem vetted észre! Jó, jó! - mondta gyorsan, amikor közbe akartam vágni. - Halottról jót vagy semmit! De akkor is! 

- Zsuzsa, én szerettem a férjemet...és még most is szeretem - mondtam csendesen. 

- Pedig nem érdemli meg - válaszolta indulatosan Zsuzsa. - Annyi jó pasi rohangál kint az utcán...

- De azok nem Zoli - vetettem ellen.

 - Hála Istennek! Még csak az kellene, hogy olyanok legyenek, mint Zoli - jegyezte meg élesen. Aztán huncutul hozzátette: - Bár most én vagyok a legjobb barátnőd...Hm....Megmondom, kit szerezz meg magadnak, és lecsapom a kezedről! 

Ez a nő mindig meg tudott nevettetni. Magam előtt láttam, ahogy a konyhaasztalnál ül mobiljával a fülén és valami édességet majszol. Zsuzsám alacsony kis dundi nő volt rengeteg energiával és életkedvvel. Súlya nem akadályozta meg abban, hogy extravagánsan öltözködjön. Ha kedve volt rózsaszín testhez simulós ruhában parádézott végig az utcán, és a véznák csúfondáros pillantásait megvetően leszólta. 

- Azt akarod, hogy a Szabó Sanyival összejöjjek és utána te kaphasd meg? - kérdeztem nevetve. Tudtam, hogy Zsuzsa odavan a Sanyiért, aki agglegény volt. Nekem a Sanyi nem jött be szőke hajával, szőke bajuszával és piszkafa testalkatával, de Zsuzsának annál jobban.

- Nem! Nehogy Sanyi veled járjon! Akkor nagyon féltékeny lennék! - tiltakozott vehemensen. Aztán álmodozva hozzátette: - Sanyi az enyém...csak még nem tud róla.

Hangosan kacagtam. Barátosném annyira jókedvűvé tett, hogy beleegyeztem, hogy holnap, pénteken tanítás után kiruccanok vele a városban, mert Kamillát elhívta az egyik kis osztálytársnője játszani. 

Másnap, amikor megláttam Zsuzsát, nem csalódtam benne. Piros vállkivillantós felső volt rajta, derekán nagy fekete öv nagy fekete szoknyával. Hosszú barna haja belőve, nagy fülönfüggők a fülében, arca kisminkelve és hatalmas vigyorral a száján.

- Eri! - integetett hevesen, amikor az egyik bevásárlóközpont előtt találkoztunk. - De jól nézel ki, csajos!

Hát, ahogy összemértem magam vele, én inkább szürke kis egérnek hatottam. Farmer, szürke póló és edző cipő. Szőke, hosszú hajam leengedve, csak egy hajpánt volt benne. Smink semmi, mert nem szerettem. Szemüveg. Nem voltam már olyan darázsderekú, mint fiatal koromban, a szülés után kigömbölyödtem egy-két helyen, de a gyász még mindig megviselt, így adtam le jó néhány kilót.