A Gringó

- 6. -

Leültem a szép szőke nő mellé és felé nyújtottam a kezemet.

- Sean Edward Adams vagyok - mutatkoztam be. Enyhe tétovázást véltem felfedezni a nő mozdulatában, de végül ide adta a kezét. Kellemesen puha és selymes volt a bőre. Szívesen a tenyeremben tartottam volna még, de hamar visszahúzta a kezét.

- Lantos Erika - mondta. Erika, ízlelgettem magamban a nevét. Tetszett. Nagyon is. 

- Szabadkai Zsuzsa - mutatkozott be a barátnő is. 

Alig bírtam Erikáról levenni a szememet.

- Amerikai vagy? - kérdezte Zsuzsa. Bólintottam. - Hogy a csudába kevergőztél pont ide? - kérdezte még mindig a barátnő. Szerettem volna, ha Erika társalog velem, de ő hallgatásba burkolózott. Aggódni kezdtem, hogy nem tetszem neki. Akkor mit csinálok? Hogy hódítom meg? Annyira vonzott, hogy nem akartam arra a lehetőségre gondolni, hogy teljesen elutasít és nem jövök össze vele. 

- Hát, az egy hosszú történet - válaszoltam mosolyogva. 

- Nekünk van időnk, igaz, Era? - kacsintott barátnőjére a dundi. Erika halványan elmosolyodott. Visszamosolyogtam rá. Erre az orra körül elpirult. Izgatónak találtam. 

- Nehéz volt a magyart megtanulni? - kérdezte végre ő.

- Még most is tanulom - nevettem zavartan. - Öt éve élek itt, de azt hiszem, egész jól megy. Nem? 

- Hát, szerintem szuperul beszélsz - szólt közbe Zsuzsa. - Nekem egy nyelvet sem sikerült megtanulnom az iskolában. Az angol azzal a dz-vel, vagy mivel.... - forgatta a szemeit. - A német meg azzal a bonyolult nyelvtanával! Á, hagyjuk! Mit dolgozol itt?

- Kung fu edzéseket tartok felnőtteknek és gyerekeknek - válaszoltam.

- Fú, az irtó klassz! Lehet, beiratkozok hozzád! Elkelne egy kis önvédelem, mert annyi perverz és szadista szaladgál az utcákon, hogy egy tisztességes nő már nem érezheti magát biztonságban - mondta még mindig Zsuzsa és nem Erika. 

Kicsit zavart, hogy Erika alig beszél, csak furán vizslat. Barátnője beszólásain jókat derült, de szeme sarkából végig engem nézett. Nyeltem egyet. Elutasító és kíváncsi is volt egyben. Aztán leforrázva láttam meg a bal gyűrűs ujján a karika gyűrűt. Eddig nem vettem észre, mert a jobb kezét nyújtotta bemutatkozáskor, a bal pedig eddig takarásban volt. Elkapta döbbent pillantásomat, majd bal kezét az ölébe ejtette. Férje van! Már foglalat! Ne! Nem! Akkor ezért olyan tartózkodó. 

- A jegygyűrűjét nézed? Á, ne ijedj meg, özvegy, nincs már férje - kotyogott közbe Zsuzsa, mert ő is észrevette, hogy dermedten néztem Erika kezét. Most nem bántam, hogy Zsuzsa annyit csacsog. Kérdőn néztem Erikára.

- Jaj, Zsuzsa, hallgass már! - dorgálta meg  kis mosoly kíséretében barátnőjét. 

- De miért? Szegény teljesen kikészült, hogy meglátta a gyűrűdet. Én már mondtam neked, hogy vedd le az ujjadról, ne hord, mert elijeszted vele a jó pasikat.

- Tényleg özvegy vagy? - kérdeztem meg nyíltan Erikától. Igent bólintott, majd elmélázva tekergette a gyűrűt az ujján. - Mi történt a férjeddel?

Csend volt. Most Zsuzsa sem kotyogott közben. Mindketten vártuk Erika válaszát.

- Meghalt - mondta végül enyhe fájdalommal a hangjában. - Rákban.

- Nagyon sajnálom - mondtam őszintén. Nem a pasit sajnáltam, hanem Erikát, hogy fáj neki. - Mikor halt meg?

- Pár éve...

Ekkor megcsörrent a mobilja. Felvette.

- Igen! Szia, kicsim. Persze, mindjárt érted megyünk Zsuzsával - mondta, majd bontotta a vonalat. Szedelőzködni kezdett. - Sajnos nekünk mennünk kell, mert a kislányom hívott, hogy menjek érte. 

Pánikban estem. Alig tudtam Erikával beszélgetni, és nem tudtam, hogy elkérhetem-e a számát. Olyan furcsán viselkedett, hogy nem voltam benne biztos, hogy tetszek-e neki, vagy sem. De kockáztatnom kellett. Lelkileg igyekeztem felkészíteni magamat, hogy akkor sem borulok ki, ha nemet mond.

- Elkérhetem a telefonszámodat? - mondtam neki gyorsan, nehogy meggondoljam magamat.

Tétován rám nézett. Látszott, hogy viaskodik magában. Aztán nagy megkönnyebbülésemre igent mondott. Gyorsan elő rántottam a mobilomat és beírtam a nevét a számával együtt. 

- Köszönöm - néztem mélyen a szemébe. Pár pillanatig megállt körülöttünk az idő. Egymást néztük. Éreztem, nem vagyok közömbös a számára. Ettől szívem zakatolni kezdett. Aztán megtört a varázs és elpirulva köszönt el. Hosszan néztem távolodó alakja után. Csak a barátnője fordult hátra, hogy ellenőrizze, nézem-e őket. 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Te megvesztél?! Ilyen jó pasassal így bánni?! Lehettél volna kedvesebb is vele! Végig téged bámult, le sem tudta venni rólad a szemét, te meg úgy bántál vele, mint egy...mint egy...börtöntöltelékkel - hadarta mérgesen Zsuzsa.

- Mert szerintem az is - válaszoltam feldúltan. Sean nagyon felkavart. Egyszerre vonzott és taszított is. A férfiasság erősen áradt belőle és mágnesként vonzott magához, de valahogy veszélyesnek is tartottam. A kinézete....a tetoválásai....a nyíltsága, az, hogy nézett és nem is leplezte, ezek mind-mind felkavartak. A saját férjem nem volt rám soha ilyen hatással még akkor sem, amikor udvarolt nekem. Pedig irtó jóképűnek és sármosnak találtam a Zolit, amikor megismertem. Első éves főiskolás voltam és néhány osztálytársnőmmel együtt eljártunk egy étkezdébe tanítás után. Zoli is mindig oda járt enni. Ő akkor már egy bankban dolgozott. Hat évvel volt idősebb tőlem. Hamar kiszúrtam őt magamnak, mert nagyon helyesnek találtam, ő pedig észre vette, hogy sokszor bámulom. Rám mosolygott, én visszamosolyogtam rá...Hát így kezdődött vele. De ő egyáltalán nem volt ilyen felkavaró, mint Sean. Harminchat éves voltam. Nem gondoltam volna, hogy találkozok egy ilyen kaliberű pasassal valaha is az életben. Zoli halála után eszembe sem jutott, hogy új kapcsolat után nézzek. Egy részt megbántott voltam, mert csalt, másrészt fájdalommal töltött el a betegsége, utána pedig a halála. A temetés után hónapokig nem találtam a helyemet, és minden este haza vártam. Próbáltam nem depresszióba zuhanni kislányunk, Kamilla miatt, aki akkor még csak hétéves volt. 

Tisztában voltam azzal, hogy idiótán viselkedtem Sean-nal, de örültem, hogy végül megadtam neki a telefonszámomat. A szívem mélyén reménykedtem, hogy a hívására nem kell sokáig várnom.