Alone

Prológus

Minden tizedikben kezdődött. A kilencediket észrevétlenül sikerült átvészelnem, Krisznek, a legjobb barátomnak köszönhetően. Hogy ejtsünk róla néhány szót, bemutatnám a mi kis kapcsolatunkat, vagy minek is mondjam azt a köteléket, ami kialakult közöttünk az évek alatt. Kiskölyökként ismertük meg egymást, a szüleink révén, akik nagyon jó barátságot ápolnak, így értelemszerűen sok időt töltött együtt a két család és mi is összebarátkoztunk. Nagy előnyt jelentett, hogy ugyanannyi idősek vagyunk és egy suliba kerültünk. Sokszor lógtunk egymás nyakán, idegesítettük a másikat, de ennek ellenére legjobb barátok lettünk. Nem akartam gimibe menni általános után, de Krisztián minden vágya az volt, én meg hát mivel nem volt jobb ötletem és történetesen a jegyeim is egész jók voltak, követtem. Hát nem kellett volna. Alapból egy szürke egyéniség vagyok, vagyis ezalatt azt kell érteni, hogy nincsenek visítozó lány barátaim, nincs 200 lájk a képeimen (ha már 10 összejön, az csodának számít) és nem vagyok a pasik álma. Egy tipikus barna hajú, tök alacsony, visszahúzódó lánynak számítok, talán az egyetlen figyelemfelkeltő dolog, ami rajtam található, az a hatalmas zölden rikító szempár, amivel megörvendeztettek a szüleim. Ezen kívül akár terepszínű ruhát is hordhatnék, olyannyira elmerülök a tömegben. Az osztályom, hát hogy is mondjam elég fura. Informatikus szakhoz híven a 30-ból összesen 5-en vagyunk lányok, ami nem túl biztató rám nézve. Rajtam kívül a másik 4 lány ugyanabból az iskolából jött, tehát ők összeszokott barátikört alkotnak, ez azt jelenti, hogy én ismét egyedül maradtam. Vagyis Krisszel, aki a külsejének és a laza stílusának köszönhetően egyből az osztály menő srácának számított. Ezzel nincs is semmi baj, csak az, hogy én is a nyakán lógtam, még nem jelentette azt, hogy velem is foglalkoznának. Na, nem mintha elvártam volna, csak így elég ciki volt a fiúk között ülni, miközben látványosan levegőnek néztek mind. De Krisztiánt ez sosem érdekelte, mármint, hogy őt népszerűnek tarják. Egyszerűen nem foglalkozott vele, két jó barátot szerzett csupán az osztályunkban, Tomit és Szabit, akik még velem is szóba elegyedtek néhányszor. Tehát eddig még semmi baj nem történt, csak a szokásos. Ami viszont a következő tanévben bekövetkezett, minden rémálmomat túlszárnyalta.

Hát sziasztok! Elkezdtem ezt a kis történetet, amit remélem, hogy izgalmasnak fogtok találni és olvasóim lesztek. Kérlek ha tetszett ez a kis bevezetés, azt jelezzétek valamilyen formában. Hamarosan hozom az első fejezetet. Addig is jó olvasást! :))