Alone

20. fejezet

Szelei Olivér

Miért akkor kell hülyét kapnom, amikor minden a legnagyobb rendben van? Tipikus én! Adva van egy gyönyörű lány, aki nem csak, hogy elviseli a faszságaimat, hanem még szeretni is képes, én mégis mindent túlaggódok. Napok óta robbanáskész állapotban vagyok és minél inkább próbálom magamba fojtani a dühömet, annál rosszabb lesz az egész.

Talán nem látszik, mert nem mutatom, de igenis kikészít, hogy apámnak gyereke lesz egy másik nőtől. A hányinger kerülget, amikor látom őket együtt. Amikor megöleli, megcsókolja és lesi minden kívánságát, legszívesebben kilőném az űrbe. Nem Evelinnel van bajom. Eddig azt hittem, de mára már tudom, hogy nem így van. Akármilyen bunkó és távolságtartó vagyok vele, ő mégis igyekszik. Kávét főz, kimossa a ruháimat és van, hogy meleg étellel vár, bár ezt csak mostanában csinálja. Alapjában véve mégsem akarom, hogy az apám mellett legyen, ahogyan más nőt sem. Gyűlölöm, hogy ennyire boldog, amikor anyát megcsalta, megalázta és a halálba üldözte. Soha nem foglalkozott vele, ennyit meg pláne, mint Nelli anyjával és olyan gusztustalanul tökéletesnek hiszi a nyomorult életét, hogy én érzem magam szarul a közelében. Valószínűleg mindenki egy szívtelen dögnek  tart, de nem érdekel! Nem akarok kis testvért, nem akarok egyetlen mostoha anyát sem - legyen az bármilyen tökéletes is - és legfőképpen nem akarom, hogy apám szemernyi lelkifurdalás nélkül élje tovább gondtalanul a mindennapjait, miközben anya évek óta a föld alatt nyugszik. Régen túl kellett  volna már ezen tennem magam, de nem ilyen egyszerű. Nekem legalább is nem az! És bár Nelli jelenléte valamennyire betölti az űrt a szívemben, amit az elvesztett édesanyám hiánya hagyott maga után, mégsem érzem magam boldognak. Hiába fekszik most is a karjaim között ez az apró teremtés, hiába terül szét a haja fátyolként a mellkasomon és hiába fonódnak össze a végtagjaink egymással, akkor is ott van az a hatalmas lyuk bennem, amit senki nem képes befoltozni. Mert ugyebár akad, amit nem gyógyít meg az idő sem...

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy totál stabil lábakon áll a kapcsolatunk, mert nem így van. Kedd óta ez is nyomaszt, pedig már péntek van. Hallottam, hogy azt mondta Krisztiánnak, hogy szerelmes volt belé. Tudom, őrült vagyok, amiért nem rontottam rájuk az ajtót rögtön, de amikor zokogva a fejéhez vágta az engem jobban szíven ütött, mint azt a marhát, aki évekig figyelemre sem méltatta, csak kihasználta. Nem mondtam neki, mert nem akarok veszekedni, sem pedig megbántani őt, de az agyament gondolataim egymást váltják, amiktől hamarosan megbolondulok. Örülnöm kellene, kiugranom a bőrömből, amiért az én ágyamban alszik, az én pólómban, engem keres mindig a tekintetével és engem csókol meg, amikor csak akarom, de amit hallottam akkor, az beleültette a bogarat a fülembe és hiába csapkodom, nem jön ki onnan. Nyilván tudtam, hogy így érzett iránta. Hiába nem mondta, hiába tagadta, amikor rákérdeztem, tisztában voltam az érzéseivel,  viszont amikor azt vágta Krisztián fejéhez, hogy azért szerette, mert nem volt más választása, rájöttem, hogy én sem vagyok jobb nála egy szemernyit sem. Ugyanúgy ráerőltettem az akaratomat, hiába tiltakozott mindig, én akkor is rászálltam és végül kénytelen volt belém szeretni. Nem mintha bánnám, hiszen én is így érzek iránta, de lehet, hogy hagynom kellene őt és engednem, hogy a saját döntése szerint válasszon magának párt és ne azért, mert egy birtoklás mániás faszkalap nem hagyja őt békén. Igen, valószínűleg ezt kellene tennem, de mikor tettem én azt valaha is, ami helyesnek tűnt? Hát ez az, hogy soha! Mindig a kockázatos utat választom magamnak, ami legtöbbször a káromra is válik, de képtelen lennék elengedni őt. Évek óta először érzem azt, hogy valaki szeret, mi több, évek óta először érzek bármit is a gyűlöleten kívül és ez túl jó ahhoz, hogy veszni hagyjam. Pedig előbb vagy utóbb, ha nem tüntetem el a fejemből ezt a sok szart, azt Nelli is észre fogja venni és ahogy ismerem, úgy is kiszedi majd belőlem, ami nem biztos, hogy szerencsés bármelyikünkre nézve is. Elbaszott egy fickó vagyok, az egyszer biztos!