Alone

4. fejezet

Hogy hogy néz ki Olivérék háza? Akár egy palota. És ezt a legkisebb túlzás nélkül mondom. Csodaszép minden a kocsibejárótól egészen a fürdőszoba legalsó zugáig. Fogalmam sincs, hány takarítónőt alkalmazhatnak, hogy ennyire tiszta pompa és csillogás minden, sehol egy porszem, vagy egy pókháló a sarokban. Hitetlenül csóválom meg a fejem és becsukom a tátva maradt számat, amikor Ákos, Olivér apja  üdvözöl minket.

-Szia, Nelli. - köszön rám mosolyogva.

-Jó estét! - felelem.

-Sajnálom ezt a kavarodást. Egyáltalán nem így terveztük a megbeszélést. Szörnyen röstellem, hogy nem tudtak hazajönni a szüleid! - szabadkozik rögtön. Komolyan, ez az ember szerintem nem lehet a szőkeség apja. Jó, persze külsőleg szinte teljesen hasonlítanak egymásra, de belsőleg totál ellentétek.

-Hát így alakult. Igazán nem lett volna rá szükség, hogy itt töltsem az éjszakát, egyedül is elboldogultam volna.

-Én ragaszkodtam hozzá, hogy Olivér mindenféleképpen hozzon el és valószínűleg a szüleid is így tartják helyesnek. Azért mégis csak egy 16 éves lány vagy! - mindjárt 17, de mindegy. Inkább nem szólok közbe, hanem hagyom, hogy a vendégszobába vezessenek.

-Ha bármire szükséged lenne, csak szólj Olivérnek, majd ő segít! Igaz? - néz komolyan a fiára, aki csak egy bólintással válaszol. - Nem is zavarok tovább! Jó éjszakát! - elköszön, aztán kimegy a szobából. Ledobom a földre a táskámat, aztán kérdőn a kék szemű szőkére nézek. Nem értem miért van még itt.

-A szobám itt van a tiéd mellett! Ha esetleg nem tudsz aludni, vagy rosszat álmodnál, nyitva lesz az ajtóm. - kacsint rám perverzen, én meg szemforgatva kilököm az ajtón.

-Jó éjt. - sziszegem, mikor már a küszöbön túl van és nemes egyszerűséggel becsukom előtte az ajtót. Bunkó vagyok, igen, de semmi kedvem este a hülyeségeihez.

Sóhajtva ülök le az ágy szélére, és miután nyugtázom magamban, hogy voltam olyan okos, hogy nem hoztam pizsamát, leveszem magamról a farmert és a pulcsit, majd bemászom a takaró alá. Nem tudok órákkal később sem aludni, idegen helyen egyszerűen nem megy. Így hát előveszem a telefonom és akármennyire is próbálom leküzdeni a késztetést, hogy felhívjam Krisztiánt az éjszaka közepén, nem megy, úgyhogy már azon kapom magam, hogy kicseng a telefonja, amibe egy álmos hang szól bele.

-Nells, baj van? - kérdezi köszönés nélkül és hallom, hogy egy hatalmasat ásít utána.

-Nincs. Vagyis bocsánat, hogy felébresztettelek, csak nem vagyok otthon és képtelen vagyok elaludni.  - magyarázkodom.

-Mi? Mi az, hogy nem vagy otthon? Mégis hol a fenében vagy ilyenkor? - vált át komoly hangnemre.

-Hát... Izé. Olivérnél. - makogom zavartan.

-Hogy mi? - kiált fel, mire egy kicsit el kell tartanom a fülemtől a telefont, ha nem szeretnék megsüketülni. - Mit keresel te ott? Nelli, ugye nem csinált veled semmit? - kérdezi aggódva, mire halványan elmosolyodom.

-Nem, szó sincs ilyesmiről! - nyugtatom meg rögtön. - Anyuék valami tárgyaláson ragadtak és Olivér apja ragaszkodott hozzá, hogy itt aludjak. Képzelheted mennyire örülök neki. - mondom szarkasztikusan.

-Hála az égnek! Már azt hittem, hogy elrabolt az a barom, vagy valami! - sóhajt fel megkönnyebbülten, mire halkan elnevetem magam. Mondjuk nem is tűnik annyira lehetetlennek. Én bármit kinézek ebből a tökfejből.

-Hiányzol. - bukik ki belőlem hirtelen, amin én magam is meglepődöm.

-Te is nekem, hercegnőm! Talán mégsem volt túl jó ötlet belemenni ebbe a csere dologba.