Alone

23. fejezet

Szelei Olivér

Apám egy tagadhatatlanul és menthetetlenül nagy lúzer! Van képe tettetett kedvességből odaígérni nekem azt a kibaszott munkát, amit utána odaad a még szerencsétlenebb Krisztiánnak. Na, de megérdemlik egymást! Nellinek van igaza, mint mindig! Nem illek abba a sznob világba és lássuk be, hogy tehetek én bármit, apámnak akkor sem fogok tudni megfelelni! De mostantól kezdve nem is akarok. Eddig sem volt felhőtlen a viszonyunk, de innentől kezdve garantálhatom, hogy még rosszabb lesz. Én próbáltam nyitni felé, elfogadtam, hogy megcsinált egy gyereket, akinek az anyjával megjegyzem szart se törődik, még munkáért is könyörögtem, csak hogy a kedvére tegyek, de ha neki ez sem tetszik, hát akkor rohadtul bekaphatja! Rám ne számítson semmiben a továbbiakban. Eddig sem volt soha az apám, most pedig már nem is akarom, hogy az legyen. Abban is kételkedem, hogy valaha is szeretett. Mondjuk ez az ember valószínűleg szeretni is képtelen. Hála az égnek, hogy a kinézetünkön kívül semmi közös nincsen bennünk. Nincs olyan marha a világon, aki egy ilyen emberre akarna hasonlítani...

Miután hazavittem Nellit a korizás után, én is hazamegyek azzal a céllal, hogy majd jól megmondom a magamét apámnak, de aztán inkább meggondolom magam és felmegyek a szobámba. Mit érek el vele, ha megint veszekszünk? Azon kívül, hogy ennél jobban meggyűlöljük egymást, sokat nem. Mivel már késő van, veszek egy forró zuhanyt és bezuhanok az ágyamba. Kezembe veszem a mobilomat és ahogy ígértem, felhívom Nellit, aki két csörgés után fogadja is a hívásomat.

-Szia. - köszön vidáman, amin elmosolyodom. Legyen akármilyen szar kedvem is, ő mindig képes felvidítani. Délután is, amit tett értem, azt soha nem fogom tudni meghálálni neki.

-Szia, bébi. - szólok bele mély hangon és szinte látom magam előtt, ahogyan kirázza a hideg. Imádja, mikor így hívom és nekem is nagyon bejön ez a becézés.

-Mi a helyzet otthon? - kérdi halkan, mire felsóhajtok és beletúrok a zuhanyzástól még vizes hajamba.

-Ne aggódj, még mindenki életben van. - igyekszem humorizálva oldani a téma okozta feszültséget, de nem hiszem, hogy Nellinél ez beválna.

-Ne veszekedj apáddal, rendben? - kérlel komoly hangon, amin ismét elmosolyodom. Nagyon édes, amikor így aggódik értem.

-Jó-jó. - egyezem bele megadóan.

-Figyi, holnap apa elutazik hétvégére valami üzleti ügyben. Átjössz este? - bizonytalannak és kissé félénknek hallatszik a hangja, amin nem tehetek róla, de felnevetek.

-Persze. - adok határozott választ a kérdésére. Megköszöni, majd beszélünk még pár szót, aztán elküldöm aludni és én is magamra húzom a takarót.

Egész éjjel forgolódom és hánykolódom, aludni nem sokat tudok, úgyhogy ingerülten kelek ki az ágyból így péntek reggel. Előre érzem, hogy borzalmas napom lesz és ha valaki be mer szólni, azt holt biztos, hogy szétütöm. Miután elvégzem a reggeli dolgaimat, a táskámmal együtt lemegyek a konyhába, hogy reggelizzek valamit, de egyből el is megy az étvágyam, ahogy megpillantom Evelin mellett apámat, aki a mai újságot olvassa egy kávé mellett. Milyen tökéletes reggel... Hogy oda ne rohanjak!

-Jó reggelt, Olivér! - Nelli anyja vidám mosollyal köszön, ami nagyon hasonlít a lányáéra, úgyhogy megpróbálok kevésbé bunkó lenni és viszonzom a gesztusát.

-Jó reggelt. - morgom halkan, majd leülök az asztal túlsó felére, hogy a lehető legtávolabb kerüljek apámtól, aki még csak rám sem bagózik. Megköszönöm Evelinnek, amikor elém rak egy tányért és egy bögre teát, majd elveszek egy szelet pirítóst és megvajazom.