Alone

3. fejezet

Na, milyen nap van ma? A rémálom első napja, vagyis szeptember 1-je, kedd, ami egyben a 11-es tanév kezdete is. Hát, mit ne mondjak, hamar elszaladt a nyár, még ha nem is csináltam szinte semmit sem, akkor is. Vagyis ez azért nem teljesen igaz így. Miután nyár elején fájdalmas búcsút vettem Krisztől, rájöttem, hogy nem folytathatom tovább ezt az életmódot, hanem kezdenem kell valamit magammal. Így jött anyu szuper ötlete, hogy miért nem sportolok valamit? Egyáltalán nem tűnt rossz ötletnek, szóval megfogadtam a tanácsát és csatlakoztam egy torna csoporthoz. Nagyon élvezem az edzéseket és a csapattársaim is egész rendesek velem, úgyhogy most már kevésbé érzem magam jelentéktelennek.

Krisztián meg napról napra egyre jobban hiányzik. Igaz, hogy tartja magát ahhoz, amit ígért és minden nap beszélünk, de így azért mégsem az igazi a dolog. Már alig várom, hogy karácsony legyen, de addig még túl kell élnem 4 kemény hónapot. És Olivért ismerve tesz róla, hogy tényleg húzós napjaim legyenek, de megtanultam a nyáron a kemény edzések alatt, hogy bízzak magamban, úgyhogy nem fogok nyuszi módjára megszeppenni tőle, hanem kiállok magamért.

Álmosan, kócosan és nulla kedvvel rángatom magamra az ünneplő ruhámat. Szerencsére az edzéseknek köszönhetően izmosodtam a nyáron és ahogy anyu mondaná "nőiesedtem" is, szóval kevésbé áll bénán, mint eddig. Mondjuk ez alatt nem tudom pontosan, hogy mit ért, de mindegy is. Háromnegyed 8 is elmúlik, mire indulásra készen mászom le a nappaliba. Kénytelen vagyok rávenni aput, hogy vigyen el kocsival, különben szépen el fogok késni.

-Nelli, nem igaz, hogy nem tudsz időben felkelni! - zsörtölődik a kapuban.

-Felkeltem! - kérem ki magamnak, aztán beülünk az autóba és meg sem állunk a kriptáig, amit a normális emberek iskolának neveznek. Gyorsan elköszönök apától és rohanok befelé. Épp csengőszóra sikerül kivágnom a termünk ajtaját és akkora lendülettel robogok befelé, hogy erősen nekicsapódok valaminek. Pontosabban valakinek. És pechemre pont annak az embernek, akit minden erőmmel próbálok elkerülni. Igen, Olivérnek hívják ezt a sorscsapást. Felnézek abba a mélykék szempárba, ami pár pillanatig furán kémlel, majd gonoszul elvigyorodik és a fülemhez hajol.

-Végre megérkezett az Aprólék is! - Na igen! A kemény 155 centimnek köszönhetem ezt a "szép" becenevet. - Egész nyáron erre a pillanatra vártam! Készülj fel, kislány, mert tartalmas éved lesz! - ördögi hangon suttog a fülembe, amitől kiráz a hideg, de végül összeszedem magam és szélesen rámosolygok.

-Nem félek tőled! - ezzel erősen ellököm az utamból és a helyemre megyek. Fél percen belül az ofink is megjelenik, köszön, majd jó osztályhoz méltón, mint a csürhe, úgy vonulunk le a tornaterembe az ünnepségre. Végig hallgatjuk az igazgató unalmas beszédét, majd ismét a terembe érve kezdetét veszi a 3 osztályfőnöki óra. Az első 2 szinte csak jegyzeteléssel telik, csak az utolsó 45 percben szusszanhatunk egy kicsit.

-Ami az ülésrendet illeti! Nem szoktam ilyenekkel foglalkozni, de sok új tanárt kaptok idén, és hogy könnyebb legyen a dolguk a neveket illetően, kérlek titeket, hogy rendeződjetek névsor szerint kettesével! - Na nem! Ilyen a világon nincs! Nem! Nem! Nem! Miért van olyan hülye vezeték nevem, ami pont a barom Olivér és a legjobb barátja Kristóf közé esik? Tényleg pocsék év elé nézek, az egyszer biztos!

-Mire vártok? Gyerünk már! - sürget minket. Megvárom, míg a névsorban előttem lévők megtalálják a helyüket, majd leülök az ablak felőli padsor utolsó előtti padjába Kristóf mellé. Azért egy fokkal jobb, mint Olivér, de belőle sem lesz hiányom, ugyanis mögém került a köcsög. Alig várom, hogy mi fog ebből kisülni.

-Szeretni fogom ezt az évet nagyon! - hallom meg Olivér kárörvendő hangját magam mögül. Igazából nem is értem, hogy miért jó neki, ha engem szekálhat. Ha nem lenne, ekkora marha, talán még barátok is lehetnénk. Na jó, ez talán kicsit túlzás, de ne legyen már ilyen bunkó! Kristóf szerencsére nem szól hozzám egész órán, vélhetőleg neki is ugyanannyira kínos ez a helyzet, mint nekem. Megváltásként ér a csengő hangja nap végén és szélsebesen összekapom a cuccaimat és már indulnék is haza, ha a szőke "kedvencem" nem állná az utamat.