Alone

6. fejezet

Gyorsan és monoton telnek a napok egymás után. Már október vége van, holnaptól pedig itt a várva várt őszi szünet. Hogy is mondjam, furán jó napjaim vannak mostanában. A suli jól megy, tanulok, mint a kis angyal, az edzéseken egyre ügyesebb vagyok és ami a legjelentősebb, Olivér egy ideje - pontosabban a fenyegetése óta- leszállt rólam. Ez felettébb érdekes és nyugtalanító is, ugyanis nem szeretem a vihar előtti csendeket, mert abból általában hatalmas égzengés lesz.

Krisznek továbbra sem szóltam erről az egészről, de jobb is, ha nem tudja, mert abból óriási botrány lenne. A kapcsolatunk szerencsére nem romlott, minden egyes nap beszélünk, hol órákat, hol csak pár percet, de nekem az a fontos, hogy halljak felőle és tudjam, hogy minden rendben van vele. Ez persze nem csökkenti bennem a hatalmas hiányérzetet, amit már nyár eleje óta érzek, de tudom, hogy neki ott most jó és csak ez számít. Alig várom, hogy végre eljöjjön a téli szünet és találkozzunk, mert tényleg szükségem van a legjobb barátomra és nem csak szóban, vagy a monitoron.

És akkor lépjünk tovább a másik problémára, ami nem más, mint a szüleim. Hát nem túl rózsás a helyzet. Apa betartotta a szavát és felmondott a cégnél, amit anya egyáltalán nem néz jó szemmel. Nagyon sokat veszekednek és ha kivételesen csend honol a lakásban, akkor az azt jelenti, hogy valamelyikük nincs itthon. Már nem is alszanak egy szobában, amit nagyon rossz végig nézni. Apa talált egy új, meglehetősen jól fizető állást, aminek köszönhetően kicsivel többet lehet itthon és ezzel jelentősen javult a kapcsolatunk, ami anyáról nem mondható el. Egyre többet jár el itthonról, folyamatosan dolgozik és már a ház körüli teendőket is nekem kell elvégeznem, amivel alapjáraton nincs problémám, de azért az már túlzás, amit művel.

Mivel szünet előtti utolsó napunk van, ma laza órákra számítunk. Farmert veszek fel, fehér bolyhos pulcsival és egy bokacsizmát, ugyanis október vége lévén már egészen lehűlt az idő. Felkapom a táskámat, a nappaliban még magamra veszem a fekete bőrdzsekimet és elindulok a suliba. Gyalogolnom kell ismét, de egyáltalán nem bánom, legalább felébredek. Zsebre dugott kézzel, fülhallgatóval a fülemben érkezek meg az ismerős épülethez és azonnal be is megyek. A termünkbe érve köszönök úgy általánosságban mindenkinek és meglepően sokan köszönnek vissza, ami egyáltalán nem jellemző az osztályomra, tekintve, hogy nem vagyunk valami jó közösség.

-Szia. - köszönök Kristófnak, aki a telefonját nyomkodja és leülök mellé.

-Helló. - unottan biccent egyet és folytatja, amit eddig művelt. Hát nem vagyunk a legjobb barátok, de mindegy. Én is előhalászom a zsebemből a mobilomat és megnyitom a legújabb könyvemet és teljesen belemerülök, míg meg nem érkezik a zajos társaság, élükön Olivérrel, aki azonnal rám pillant, ahogy belép. Ajaajj! Ez nem sejtet semmi jót!

-Jó reggelt, Aprólék! - hallom, ahogy a táskája csattan a mögöttem lévő padon, de nem fordulok hátra, próbálom teljesen figyelmen kívül hagyni az egész embert. Bár megkönnyítené a dolgomat... - Köszöntem, cica! - ez már egészen közelről jön. Olyan közelről, hogy a fülemet csiklandozza a szavak által kifújt levegője és ez egyáltalán nem tetszik. Már megint belép az intimszférámba!

-Szia. - felelem, hogy megnyugodjon végre, de érzem, hogy nem tágít mögülem, sőt, kezeit a vállamra rakja és egészen fölém hajol. - Olivér, mit akarsz már megint? - sóhajtom fáradtan és megfordulok, hogy ránézzek.

-Semmit. Még! - emeli ki az utolsó szót és szerencsére megszólal a csengő és kezdetét veszi a matek óra. Ezen az órán nincsen pihi, vadul számolunk, de a többi tanár egészen lazán kezeli a szünet előtti utolsó napot, úgyhogy fellélegezhetünk. Utolsó óránk tesi, ahol természetes a fiúk fociznak, mi pedig nyújtunk. Nem esik nehezemre, úgyis edzésem lesz suli után, tehát még jól is jön egy kis bemelegítés. Épp a bordásfalon csimpaszkodom, hogy lenyújtsam a hasizmomat, amikor Olivér lép elém. A derekamnál fogva lehúz, mire kénytelen vagyok elengedni a kapaszkodómat, így a karjaiba pottyanok. Persze, ilyenkor a tanár sincs a terembe!