Alone

21. fejezet

Szathmáry Nelli

Karácsony? Ünnepek? Téli szünet? Na, ne nevettess! Az utóbbi két hetem mindenről szólt, csak nem a szeretet ünnepéről. Igazából az lenne a meglepő, ha minden úgy alakulna, ahogy a normális emberek életében. De kezdjük inkább az elejéről.

Miután Olivért bevitték a kórházba, kb szétidegeskedtem magam, azalatt a másfél óra alatt, míg sorra került és megvizsgálták. Annyira tudtam, hogy nem szabadott volna hagynom játszani, de amilyen csökönyös tökfej, megint megtalálta magának a bajt. Azóta persze tiszta hisztis kiskölyök lett, mivel ágynyugalmat és pihenést írtak neki elő. És mivel Olivérről beszélünk, kizárt, hogy valamikor is azt csinálja, amit mondanak neki! A székhelyemet áttettem a lakásukba, haza csak ruháért járok, na meg persze, hogy ránézzek apára, aki mostanában nagyon elfoglalt lett, így szerintem nem is nagyon bánja, hogy ritkán vagyok otthon. A karácsonyt természetesen együtt töltöttük, főztünk, elmentünk a nagyiékhoz és megajándékoztuk egymást. Még egy unalmas céges vacsorára is elmentem vele, ahol kb végig chateltem az egészet a szőkeséggel, de muszáj volt két felé szakadnom egy kicsit.

Anyuékkal is sok időt töltöttem, tekintve, hogy szinte náluk lakom egy ideje. Viszont jó oldala a dolognak, hogy normalizálódott a kapcsolatunk és Ákossal is sikerült valamilyen szinten megbékélnem, ami nagy szó, főleg, hogy mennyire utáltam őt az elején. De úgy látom, hogy jól megvannak együtt, úgyhogy nem szólhatok bele a dolgaikba.

És akkor térjünk rá a szőkeségre. Most mit mondjak róla? 3 hete fekszik 2 törött és 1 megrepedt bordával és folyamatosan a véremet szívja, mivel nincs jobb dolga. Néha komolyan le tudnám csapni, de inkább nem teszem. Meg tudom érteni, hogy csak szenved, valószínűleg én is ezt tenném és azért is vagyok folyamatosan mellette, hogy ne kattanjon meg a szobájában. Néha elmegyünk sétálni, vagy megnézzük a jégkorisokat, de ezen kívül elvagyunk egymással otthon is. Azóta is próbálom kiszedni belőle, hogy mi bántja, de mindig eltereli a figyelmemet. Vagy megcsókol, vagy a hajamat piszkálja, egyszóval bármit megtesz, csak ne kelljen beszélnie az érzéseiről. Tudom, hogy nem nyílik meg könnyen, még nekem sem, de engem meg olyan fából faragtak, hogy ne adjam fel, ha valamit nagyon el akarok érni, úgyhogy kivárom, míg megtörik a jég és beavat a dolgaiba. Annyit már sikerült belőle kihúznom, hogy hiányzik az anyukája és a szívem szakadt meg, amikor belenéztem a szomorú kék szemeibe. Bár tudnék ezen segíteni. Ha tehetném, visszahoznám az édesanyját, csak hogy boldognak lássam, de sajnos erre semmi lehetőségem.

Ma szilveszter reggele van és este hivatalosak lennénk Dominik házi bulijába, bár személy szerint semmi kedvem menni, de tekintettel vagyok Olivérre, aki viszonylag jól elviselte a majdnem 3 hétig tartó karanténját, úgyhogy elkísérem. Az ép oldalán fekszik, karjai a derekamat ölelik, a feje pedig a hajamban van. Kicsit fura testhelyzetben alszik, de már kezdem megszokni, hogy mindig úgy helyezkedik, hogy szorosan hozzám simuljon. Úgy érzem, hogy ezalatt a jó néhány nap alatt sokkal közelebb kerültünk egymáshoz és itt most nem arra gondolok, hogy együtt alszunk és szinte az egész napot együtt töltjük, hanem, hogy valami erős kötődés alakult ki közöttünk, ami egyszerre tölt el félelemmel és nyugodtsággal. Nem túl szerencsés ilyen szintű bizalmat kiépíteni egy másik emberrel, de ugyanakkor megnyugtató a tudat, hogy van mellettem valaki, akire számíthatok. Álmaimban nem gondoltam volna, hogy majd pont Olivér lesz ez az ember, de az élet mindig tartogat meglepetéseket.

Viszont van valami, amit nem mertem neki elmondani. Ugye a szünet előtti utolsó héten egyedül mentem suliba, ahol Dominik és Kristóf szinte minden lépésemet figyelték, gondolom Olivér kérésére, mivel Krisztiánnak lejárt az egy hét felfüggesztése és újra az osztályunk teljes jogú tagjaként csúfítja a mindennapjainkat. Javára írandó, hogy nem próbált meg velem kommunikálni, mondjuk a fiúk nem is hagyták volna. El volt a többiekkel, Vivien is beváltotta a szavát és rányomult, megjegyzem nem túl okosan, mivel Krisz lerázta őt. Nem is ez a lényeg, vele most szerencsére nincs semmiféle kapcsolatom, hanem az aggaszt, hogy Olivér csapattársai konkrétan rám szálltak. Ezalatt azt értem, hogy folyamatosan megbámultak a folyosón és ha a két fiú valamilyen csoda folytán pár percig nem volt a közelemben, oda is jöttek hozzám és elég gyenge csajozós szöveggel kezdtek bepróbálkozni. Nem vettem túl komolyan őket, viszont az egyikük, - azt hiszem Bencének hívják - elég ijesztő figura és az sem túl jó dolog, hogy elég világosan a tudomásomra hozta, hogy miket művelne velem, ha Olivér nem lenne. Mivel nincs tapasztalatom sem fiúkkal, sem pedig bunkó fiúkkal, így nyilván megijedtem tőlük, de ha ezt elmondanám a szőkeségnek, tuti, hogy szétcsapna közöttük. Ami több okból kifolyólag sem lenne túl szerencsés. Nem akarom, hogy miattam verekedjen és főleg ne a csapattársaival. Így is felfüggesztette az edzője egy hónapra és utána is csak csereként játszhat majd. Épp elég baj ez neki, nem kell még, hogy miattam is kalamajkába keveredjen.