-Ne kérd, hogy válasszak közületek! - nézek rá könyörögve. - Szeretem őt és téged is kedvellek!
-Épp most választottál! - lemondóan sóhajt és leveszi a tekintetét rólam.
-De, én... - kezdek magyarázkodni, de elhallgatok, amikor megcsóválja a fejét...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
November 10-e, péntek van, ami azt jelenti, hogy holnap töltöm be a 17. életévemet és nem mellesleg hivatalos vagyok Olivér vacak bulijára is. Hogy mi történt két nap leforgása alatt? Sok minden. Annyira sok minden, hogy jobbra-balra kapkodtam a fejemet az események között. De kezdjük a legelején. Vagyis a kedd éjszakával, amit a szőkeséggel töltöttem. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy nagyon fura volt az egész szituáció, de sajnos abban sem hazudhatok, hogy meglepően élveztem az egészet. Nem csak a vásárlást, vagy a közös filmezést, hanem leginkább az alvást. Soha nem aludtam még fiúval rajta kívül és vele sem ez volt az első alkalom, de ez valahogy mégis más volt. Amikor a meztelen, forró és észvesztően izmos mellkasára vont, azt hittem, hogy belepistulok a zavaromba, de sehol máshol nem lettem volna szívesebben. És hogy mi ez az egész, ami köztünk folyik? Hát arról halovány lila gőzöm sincsen és szerintem neki sincs. Egyszerűen csak jó együtt és kész.
Viszont másnap reggel elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább. Mármint nem Olivérrel, hanem anyával. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de 17 évesen szükségem van családra és legalább egy felelősségteljes felnőttre, aki odafigyel rám. És ez nyilvánvalóan nem anyám. Tehát suli után felhívtam apát, hogy beszélnünk kell és egy habos forró csoki mellett elmeséltem neki mindent. Bevallom, soha nem láttam még olyan dühösnek, mint akkor és szinte azonnal el is rohant, ott hagyva engem a kávézóban. Viszont, amikor hazaértem, anya a bőröndjeivel sétált le a lépcsőn, apa pedig az övéivel ment fel ugyanoda. Tátott szájjal mentem be a lakásba, anyámon nem látszott semmiféle érzelem, még csak rám sem nézett, úgy hagyott ott minket. Ezután apuval ismét leültünk beszélgetni és elmondta, hogy aláírták a válási papírokat és kérte, hogy övé lehessen a szülői felügyeleti jog, amiben anya egyáltalán nem vitatkozott. Hát persze, miért is tette volna? Hiszen apu ezzel csak szívességet tett a számára. Egy gonddal kevesebb.
Olivér mondjuk nem nagyon örült annak, hogy egy taggal bővült a létszám az otthonában, ezért a délutánok nagy részét nálam töltötte, amikor nem volt egyikünknek sem edzése. Apu egész jól fogadta a dolgot, még el is beszélgettek a fociról, ami nem kis megkönnyebbülést jelentett mindnyájunknak. Hiszen apa sosem volt jó véleménnyel a szőkeségről, amit megértek, hiszen eleinte én sem, de megnyugtatott, hogy szívesen látja őt a házunkba, persze szigorúan csak napközben. Vagyis a titkos együtt alvásoknak vége. Legalábbis egy időre biztosan.
Végül a fiúnak sikerült rábeszélnie a szülőmet, hogy engedjen el szombaton a bulijába, bár nem vettem volna ez egyszer rossz néven, ha apa eljátssza a szigorút és nem enged. Semmi kedvem idegen és részeg emberek között téblábolni egész éjszaka. A szöszi persze azzal győzköd, hogy ilyen, meg olyan jó lesz, de valahogy nem hiszek én ebben.
Fáradt sóhajjal kelek ki 7-kor az ágyamból, majd egy nyújtózás után elvégzem a reggeli dolgaimat, felöltözöm és lemegyek reggelizni. Egyik pozitív velejárója annak, hogy az embernek van egy csodálatos apja, az a finom reggeli. Jelen esetben, ha a szimatom nem csal, akkor rántotta.
