-Ne kérd, hogy válasszak közületek! - nézek rá könyörögve. - Szeretem őt és téged is kedvellek!
-Épp most választottál! - lemondóan sóhajt és leveszi a tekintetét rólam.
-De, én... - kezdek magyarázkodni, de elhallgatok, amikor megcsóválja a fejét...
К сожалению, это изображение не соответствует нашим правилам. Чтобы продолжить публикацию, пожалуйста, удалите изображение или загрузите другое.
Mit tett velem ez a nőszemély? Teljesen kifordultam miatta önmagamból. Már azt sem tudom, hogy ki vagyok. És az az egészben a legrémisztőbb, hogy ez nekem még tetszik is. Mellette nem kell gondolkodnom, és most már azt is tudom, hogy nem várja el, hogy más legyek. Nyugodtan adhatom önmagamat, nem rémül meg az alkalmankénti paraszt énemtől sem. Pedig, ami azt illeti elég sűrűn előjön belőlem a macsó állat. De hiába. Mégis mit tehetnék, amikor anya nélkül kellett felnőnöm? Senki nem volt, aki megtanította volna, hogy mi az a szeretet, vagy egyáltalán hogyan kell valakit szeretni. Erre jön ez a zöld szemű, nagy szájú boszorka a 155 centijével és teljesen felborítja az életemet.
Már belátom, hogy hülyeség volt még a gondolata is annak, hogy arra a barom Krisztiánra akarjak hasonlítani, de annyira hozzám nőtt ez a lány, hogy attól tartok, hogy a stílusom egy idő után elriasztja őt tőlem, hiába mondja, hogy legyek önmagam. Hiszen még én is utálom azt, aki vagyok. Mégis hogy szerethetné valaki más? Főleg egy lány. De mit beszélek én itt szeretetről? Még csak azt sem tudom, hogy kedvel-e. Attól, hogy elviseli a faszságaimat, még nem biztos, hogy értékeli is őket. Jó, biztos, hogy nem, de most mégis mit tegyek? Nem tudok egy lenyalt fejű, garbós pulóverben járó kis nyámnyila akárki lenni! Szükségem van a lazaságomra, önmagamra és arra, hogy férfinek érezzem magamat. Még ha ez abban is nyilvánul meg, hogy olykor seggfejként viselkedem.
Persze utána rögtön megbánom, hiszen Nelli nem ezt érdemli, de mint a legtöbb embernek, nekem is általában előbb jár a szám, mint az eszem. Ma egy pillanatra a kocsiban tényleg úgy éreztem, hogy kész, vége, megunta a balfaszkodásomat és itt hagy a fenébe, de hála az égieknek, vagy nem is tudom kinek, ahelyett, hogy lelépett volna, ahogyan azt vártam, kioktatott, mint úgy általában mindig. Az agyamra kellene, hogy menjen, de igazából baromira tetszik. Tetszik, hogy nem fél visszaszólni, hogy nem fél tökön rúgni, - ami rohadtul szokott fájni. Csoda, hogy még működőképes a lenti eszem... - de legfőképpen azt csodálom benne, hogy akárhányszor és akármilyen durván piszkálom is őt, ha baj van, szó nélkül ott van velem.
Nyilván nyálasan hangzik ez a sok szarság, főleg az én számból, de ez a lány totálisan átváltoztat érzelgős tinipöccsé. Azért félreértés ne essék, nem fogok azzá válni! Tartom a rosszfiús imázsomat, mind előtte, mind pedig a környezetem előtt, de azért ha ketten vagyunk, néha jól esik félretenni ezt a szerepet és gátlások nélkül beszélgetni.
Látom rajta, hogy olykor nem tudja, hogy mi a frász bajom van, ami nem meglepő, mert sokszor én sem tudok eligazodni saját magamon. Ugyanakkor azt is észrevettem már egy ideje, hogy ugyanúgy keresi a társaságomat, mint ahogyan én az övét és ez csak egy újabb löketet ad az amúgy is elég büszke egómnak. Na, de most komolyan, ki az az elcseszett pasi, aki nem könyveli sikereként, ha egy lány - méghozzá egy igen fullos lány - érdeklődik iránta?
