13. fejezet

502 22 0
                                    

LÉNA SZEMSZÖGE:

Másnap reggel fiúhangokra keltem. Kellet egy perc, hogy felfogjam, Rebynél vagyok, a hangok pedig a srácokhoz tartoznak.
  A konyhában mindenki ott ült; Louis, Niall, Harry és Zayn. Egyedül Liam hiányzott, aki szobafogságot kapott, miután hazaszállították az ügyeletről.
- Helló! - köszöntünk kórusban a lányokkal, mire az összes srác felkapta a fejét. Mindannyian felpattantak, kivéve Zaynt, és megöleltek minket, ami mellé csók is járt.
Szorosan Niall mellé ültem le az asztalnál. Gyorsan megreggeliztünk, majd úgy döntöttünk, kimozdulunk kicsit.

A közeli játszótérre mentük, a kisgyerekek és a szüleik kíváncsian, kissé talán rosszallóan néztek ránk. Persze, ez minket egyáltalán nem izgatott, megrohamoztuk a hintát, mászókát, meg a többi játékot. Nagyon élveztük az egészet, majd kicsit később Niall és én leültünk egy közeli padra pihenni.
- Mit szólsz hozzájuk? - kérdezte szerelmem, Reby és Lou felé intve. Louis éppen állva próbált meg hintázni, Rebeka pedig nagyot nevetett rajta.
- Nem tudom, mit mondjak. Liam nagyon szerelmes Rebybe, de nem képes bevallani. Reby is bele van esve a srácba, de ő sem képes elhinni, saját magának sem - nondtam el a véleményemet.
   Niall bólintott, jelezve, teljesen egyetért.
- Nincs kedved megismerni a keresztfiam? - kérdezte hirtelen.
- Nagyon szívesen - feleltem vidáman. Nagyon kíváncsi voltam már a kissrácra, Niall rengeteget mesélt róla. - Akkor gyere - fogta meg a kezem, és a homokozó felé kezdett húzni.

Azonnal rájöttem, ki is lehet Theo. Szőke haj, kék szemek, pont, mint a keresztapjának.
- Niall bácsi! - visított fel a kisfiú, hirtelen felpattanva, a kezemet fogó szőke srác karjába repülve. - Ki ez a lány? - pislogott rám aranyosan.
- Theo, ő itt a barántőm, Léna. Léna, ő itt Theo - mutatott be minket egymásnak.
- Szerelmesek vagytok? - kérdezte a kisfiú, mire Niall bólintott. - Úgy, mint apa és anya? Vagy mint mama és papa volt?
   Niall megdermedt mellettem, majd megszorította a kezemet.
- Én jobban szeret Lénát, mint apukád szerette anyukádat - biztosította a kisfiút.
- Oké - mosolyodott el Theo. - Játszotok velem?
- Mindjárt, csak beszélek egy kicsit anyukáddal, oké? Addig Léna ittmarad veled - engedte el a kezem, aztán elindult egy nő felé. Sejtettem, hogy ő Dennis, akivel múltkor SMS-t váltott.
- Jössz? - kérdezte Theo, kezemnél fogva húzva.
- Aha - indultam el utánna. - Hány éves vagy? - kérdeztem, miközben leültünk a homokozó szélére.
- Öt - felelte a kisfiú. Te meg tizenhat - jelentette ki. - Niall mindig rólad beszél.
- Ó! - vörösödtem el egy pillanat alatt.
- Miről folyik a duma? - ült le mellénk hirtelen valaki. Niall.
- Csak elmondtam Lénának, hogy mindig róla beszélsz - magyarázta komolyan Theo. Mintha nem is öt éves lenne, hanem sokkal több. Hihetetlen okos fiú.
- Theo! - temette arcát kezeibe a szőke fiú. - Most komolyan? - nézett fel teljesen elpirulva.
- Aha - bólintottam nevetve. - De ne félj, én is szeretlek téged - csókoltam meg.

*DÉLUTÁN*
- Niall, telefon! - kiabáltam hangosan.
- Ki az? - kérdezett vissza, mert éppen zuhanyzott.
- Valamilyen Lottie - ráncoltam össze a szemöldökömet. Újabb lány?
- Lottie? - jött ki a fürdőből, teljesen felöltözve. Csak nemrég értünk vissza a játszótérről, de Niall volt olyan szerencsétlen, hogy beleesett a tóba. Oké, nem ő esett bele, hanem Lou egy kicsit meglökte, de ez részletkérdés.
- Niall... Ki az a Lottie? - kérdeztem, kissé hisztérikusan.
- Louis húga - felelte a szőke srác. - Mond... Nem, nincs itt... Aham... Jól van... Dehogyis!... Oké... Őt kérdeztem... Aha... Nagyon cuki lány... - pillantott rám a szeme sarkából. - Persze, hogy találkozhattok egyszer... Szia! - tette le a mobilt.
- Baj van? - kérdeztem.
- Dehogyis, csak Tommo elmesélte, hogy becsajoztam, és Lotts találjozni akar veled egyszer - mesélte.
- Nem is tudtam, hogy Louisnak van húga - ültem le Niall ágyára.
   Imádtam a szobáját! Olyan édes volt, de mégsem kisfiús. A zöld falak, az ágytakaró, a barna szekrénysor, az ír zászló a falon, és a gitár tökéletesen jellemezték őt.
- Négy féltestvére van. Veled együtt őt. Lottie a legidősebb, tizennégy éves, aztán Fizzy tíz, Daisy és Phobe pedig ikrek, ők a hetet töltötték. Louis nevelőapjánák maradtak a válás után - mesélte.
- És Lou igazi apja?
- Elhagyta őket, mikor Tommo született. Én nem ismerem, de bunkó egy ember lehet. Louis se beszélt vele az utóbbi időben.
- És a te családod? - tettem fel a kérdést. Niall elkomorodott, majd mesélni kezdett.
- Anya és apa elváltak, mikor kicsi voltam, aztán anyu újra férjhez ment. Rendes pasas volt, de két éve volt egy balesetünk - gyorsan hadart, mintha minél hamarabb túl akarna esni a dolgokon. - Belénk hajtott egy kamion. Anyának nem lett baja, de a pasija ott helyben meghalt. Nekem nagyobb szerencsém volt, de elszakadt a szalag a bal térdembe, ezért is van a felmentésem tesiből. Ezek után apához kerültem - folytatta. - Vele már régen sem volt jó a kapcsolatom. Fél évig bírtam, visszamentem anyához, de ott is minden más lett. Nem bírtam maradni, ezért költöztem a bátyámhoz. És most itt vagyok - fejezte be.
  Nem jutottam szóhoz. Ilyen fiatalon ennyi problémával én már bediliztem volna.
- Saj...
- Nem mond, hogy sajnálod - rázta meg a fejét. - Én nem változtam semmit, és tökéletesen boldog vagyok veled.
- Köszönöm.
- Mit? - értetlenkedett.
- Hogy elmondtál mindent - feletem, majd lassan közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam.

#Lena
Na, szerintem ez a rész egyenesen pocsék lett, de ennyi tellett tőlem, a nagy vásárlás után. Következő részt Csenge hozza, még a mai nap (remélem).

Perfect - [ One Direction FF. ] Where stories live. Discover now