Perfect - [ One Direction FF. ]

36. fejezet

REBEKA SZEMSZÖGE

Niall ágya mellett ülve, Liam ölében elnyomott az álom. Aztán,hogy ki-kivel, hol,mit,mikor....az onnan teljes képszakadás nekem. A legközelebbi emlékem az,hogy egy hatalmas koppanásra ébredtem fel. Louis volt az. Lába a széken,feje a földön. Ez még oké,de hogy lehet,hogy még mindig alszik???

Jobban szemügyre véve a termet,láttam hogy Louison kívül már mindenki ébren van. Léna Niall mellett feküdt az ágyban, Csenge Harry ölében,hasonlóképpen mint én és Liam. Zayn ébredezett, Louis meg félig így,félig úgy...
Ami viszont engem is mosolygásra késztetett,az az volt,hogy Niallt nevetni láttam. Már biztosan jobban van.

-Na és hogy vagy? - kérdeztem Niallt.

-Kutya bajom...Azt sem tudom minek tartanak bent. - mondta mosolyogva.

-Persze,kutya bajod mi? - nézett rá morcosan Léna.

-Mindjárt jövök srácok. - mentem ki. Felhívtam Emit. Kicsit érdekes lehetett számára,hogy lehívtam meg minden,erre egy éjszakán keresztül nem megyek haza. Igazából nem így lett. Beszéltünk és tökreeá megértett mindent. Niallnak meg jobbulást üzen.

Miután visszamentem a többiekhez, Niall már nem feküdt hanem pakolt, a többiek pedig segítettek neki.

-Mi van itt? - érdeklődtem.

-Haza mehetek. - vigyorgott Niall.

-Jah saját felelősségre és ha mégegyszer bénázik nem valószínű, hogy ilyen szerencséje lesz. - mondta nem tetsző hangnemben Léna. Mindenesetre segítettem én is neki.

Miután Niall egy térdrögzítőt kapott, lebicegett a lépcsőkön,Louis pedig két csoportban hazavitt minket. Az a fránya jogsi,kéne már...

Mindenki ment haza. Léna szeretett volna Niallal menni,de Niall meg nem szerette volna,hogy aggódjon,így nem engedte. Harry és Csenge is különváltak,én és Liam is,Lou is ment haza,Zaynnal pedig nyilván együtt mentünk haza,én az én szobámba,Ő a sajátjába. Valahogy mindenki csak pihenni szeretett volna és kikapcsolni mindent magunk körül. Ránk férne már. Tekintettel arra amennyi rossz dolog történt velünk mostanában,persze akadtak jó pillanatok is,de szerintem a rossz dolgok most valahogy nagyon a nyomunkban lihegnek. November vége van. Lassan december. Karácsony, új év. Kíváncsi vagyok mit tartogat számunkra a jövő...

Mint mindenki, a mai nap után én is csak arra vágytam,hogy kikapcsoljak. Ez nálam elég furcsa módon működik. Befeküdtem az ágyamra és teljes sötétségben bámultam a plafont amit igazából nem is láttam. Millió gondolat futott át az eszemen, azt kívántam,bárcsak legalább egy percre megszabadulnék tőlük. Csak egy perc. Nos, a váratlan dolgokat nem hiába hívjuk váratlannak. Amint lehunytam a szemem,hogy kiszellőztessem a fejem, - csak egy perc függetlenítés - Zayn be nyitott a szobámba. Hihetetlen.

-Fent vagy húgi? - rontott be a szobámba Zayn. Nem tudtam elképzelni mi baja lehet.

-Baj van? - kérdeztem. Furcsának látszott.

-Liam nagybátyja meghalt! - közölte a hírt.

Semmit sem akartam jobban,mint Liam mellett lenni. Amikor az ember egy percre,egyetlen egy percre is kikapcsolna,rájön,hogy nem teheti ezt. Míg Ő próbál távol maradni a külvilágtól,ha tetszik ha nem,odakint folyik az élet. Mert a világ nem körülöttünk mozog. Nincsen közepe. Nincs középpont. Csak is a végtelen sötétség.

Semmi több nem kellett. Felkaptam a táskám amibe a mobilom és a pénztárcám lapult és már el is indultam Liamhaz. Percek alatt értem oda,mégis mintha órák lettek volna. Becsöngettem. Hátam mögött érkeztek a többiek is. Liamnak a nagybátyja volt a példaképe. El nem tudtam képzelni mit érezhet. Ajtót nyitott. Haja össze-vissza,fehér pólója tiszta víz,ajkai könnyektől áztatottak, szemi megdagadtak,kisírtak. Szorosan megöleltem,újra sírni kezdett. Mint mondtam,amikor az ember kikapcsolna,vagy bármi jó történne vele,az univerzum tesz arról,hogy szr egyensúly megmaradjon. Ha ad valami jót,el is vesz egy másikat. Ha adsz,kapsz. Ha kapsz,adnod kell. Ez az egyensúly. Így működik az élet is. Míg egyesek boldogok,mások napokat átsírnak és szomorkodnak.

Mind részvétünket nyilvánítottuk Liamnak és családjának akik náluk voltak. Netn szerettük volna semmiképpen egyedülhagyni most Őt,így nem mentünk el. Tudnia kellett, hogy ránk számíthat,mi itt vagyunk neki. A nappaliban ültünk. Én Liam mellett a kanapén szorosan hozzábújva, Léna Niall ölében egy fotelban, Csenge és Harry mellettünk a kanapén,Zayn és Louis pedig egy-egy fotelt foglaltak el. Nem szóltunk semmit. Nem tudtuk,mit érezhet Liam. Tudattuk vele,hogy mi ránk számíthat. Szavak nélkül is értettük egymást. Órákon át csak ültünk néma csendben. Szorosan ölelve párjainkat - már aki - és Liamat bíztatva. Mert erre volt most szüksége...

Aztán lehet,hogy a későbbiekben jó dolgok várnak ránk,vagy mégroszabbak. Nem tudni. Emberként csak annyit tehetünk,hogy sodródunk az árral és várjuk,hogy mit hoz a sors... Néha...

Sziasztok,ez lett volna a 36.fejezet. Borzalmasan gyatra lett,de amilyen letört és filozofális lett a rész, olyan a hangulatom is,szóval köszi és respect annak aki végig szenvedte a részem...

#Preby