16. fejezet

452 18 0
                                    

Léna szemszöge:

Tökéletesen megértem Rebyt, és csodálom amiatt, amit tesz. Nem hiszem, hogy én vissza tudnám utasítani a szerelmet. Főleg, hogy itt van nekem Niall, aki jóban, rosszban mellettem van, és mindent elmondunk egymásnak.

Reggel már mindannyian a suli előtt álltunk, mikor a szőke hercegem megérkezett. A szokásos farmer-póló-tornacipő szettet viselte, de - mivel kezdett hideg lenni -, kabátot is húzott.
- Azt hittük, már nem is jössz - nézett rá csodálkozva Lou, hiszen mindig Niall érkezett a leghamarabb.
- Bocsi, de Theo lázas lett, dokihoz vittük Greggel - szbadkozott barátom, majd egy gyors csókkal köszöntött. - Léna, sajnálom, de az délutáni randi lefújva, mert Dennise és Greg se lesz itthon, szólval én vigyázom Theóra. Remélem nem kapok el tőle semmit.
- Persze, ez érthető - mosolyodtam el. - Akkor elmegyek Louval valahová, úgy se volt még tesós programunk.

*Első óra*

- Ki szeretne felelni? - tette fel a kérdést a spanyoltanár. A franciatanárnő beteg lett, így a francisásokat összevonták a spanyolosakkal. Legnagyobb örömömre élvezthettem Niall társaságát.
- Senki? Oké, akkor Niall Horan - választott a nő. - Gyere!

Niall nagy sóhajjal feltápászkodott, majd kisétált a táblához. Aztán elkezdte a feleletet. Nos, én nem tudok spanyolul, de biztos vagyok benne, hogy ez kitűnő felelet lesz. Igazam is lett. Barátom egy ötössel gazdagodva ült vissza mellém, önelégülten vigyorogva.
   Viszont hamar leolvadt a mosolya az arcáról, mikor elolvasta az SMS-t, amit kapott.
- Mi baj? - kérdeztem ijedten.
Niall nem felelt, csak a kezembe nyomta a telefinját.

Dennise: Gyere haza pls, be kell vinnünk Theót a kórházba, negyven fokos láza van...
Niall: Tíz perc... - írtam vissza szerelmem nevében.

- Gyere - fogtam meg Niall kezét, aztán - nem törődve a kíváncsi tekintetekkel -, kihúztam a tanteremből. Előtte még visszaszóltam Lounak, hogy jöjjön ő is.
Liam, Zayn, Harry, Csenge és Reby értetlenül néztek ránk, de csak megráztam a fejem, jelezve, később elmagyarázom.

Egyedül Louisnak volt jogsija, ezért kellett őt is hoznunk magunkkal. Niall navigálásával öt perc alatt Dennise lakásán voltunk.

Theo nagyon rosszul nézett ki, Dennise pedig iszonyú ideges volt, csakúgy, mint Niall és én. Louis volt az egyetlen nyugodt embert az autóban, mert ő ezt megszokta: hétvégenként sokat segít édesanyjának a kórházban.

Tíz perc múlva megálltunk a rendelő előtt, és idegesen szaladtunk be az ajtón.

- Louis - nyávogta egy hang, a recepciós csaj. - Mit csinálsz itt, most nincs is...
- Maddie, ne most - szakította félbe a lányt a bátyám. - Anya hol van?
- A 114-es terembe. Éppen műtőtt, de...
- Kösz - biccentett Louis, majd maga után húzott minket.

Lifttel mentünk fel a negyedikre, onnan pedig egy folyosóra siettünk. Louis nem tétovázott, benyitott a 114-es terembe, majd intett, hogy jöhetünk.

Jay döbbenten nézett ránk.
- Nektek nem iskolába kéne lennetek? - ráncolta össze a szemöldökét. - Léna, apád kinyír, ha rájön, hogy... - nem folytatta, mert meglátta Theót.

Azonnal intézkedett. Denniset, Niallt és engem kitessékelt a folyosóra, aztán megparancsolta Lounak, hogy hívjon egy orvost.
  A bátyám nem sokkal később felfelé loholt, egy dokival a nyomában.
- Niall, már megint a térded? - kérdezte, de az ír srác csak megrázta a fejét.
- Theo lázas - magyarázta.

A férfi bólintott, majd berontott a terembe, Louval a nyomában.
- Ő dr. Styles, Harry apja - magyarázta Niall. - Nagyon jó doki.

Bólintottam, aztán megszorítottam Dennise kezét, mert szegény nő nagyon ideges volt.

*Fél órával később*

Bátran állítom, nem csak Dennise volt már ideges, hanem Niall és én is, mikor végre kinyílt az ajtó, és Louis sietett ki rajta.
- Jól van - jelentette ki. - Mindjárt jönnek anyával. Veszek egy kávét, kértek?

Nemmel válaszoltunk, úgyhogy Lou csak bólintott, és lesietett a lépcsőn.

Nem sokkal később megjelent Theo és Jay. A kisfiú sokkal jobban volt már.

- Bárányhimlő - magyarázta nevelőanyám. - Előbb-utóbb kutya baja sem lesz. Ugye, voltatok már bárányhimlősek?

- Aha.
- Igen.
- Persze.

- Szuper - bólintott Jay. - Írtunk fel neki krémet, Niallnak, Lénának és Boo-nak itt az igazolás.
- Hogy kinek? - nevettem el magam hitetlenkedve.
- Mikor Louis kicsi volt, mindig BooBear-nak hívtam, és ez rajta is maradt - magyarázta Jay, mire mindannyian elnevettük magunkat.


Az iskolába visszatérve tudtuk, hogy hatalmas leb*szást fogunk kapni a diritől, ha megtudja, hogy eljöttünk.
- Gyertek már, ne nyáladzatok! - kiabált vissza Louis.
- Te csak fogd be, Boo - nevette el magát Niall.
- Hogy... Ne már! - nyögött fel Louis, rájőve, egy ideig ezzel lesz cikizve.

- Tomlinson, Horan, Atkins! - ordította a gondnok.  - Az igazgatóba, most!

Oó.....

#Lena

Íme a 16. rész, remélem tetszik. A következőt Csenge hozza... Majd...
P.s.: Köszönjük a több mint 400 megtekintést, és a 40+ vote-ot!

Perfect - [ One Direction FF. ] حيث تعيش القصص. اكتشف الآن