Boldog törés /BTS Suga ff./ ~BEFEJEZETT~

1. Késés

Kwon Youra vagyok, 20 éves. Dél-Koreában élek, Szöulban. Szeretek fotózni, most fogok végezni az egyetemen, tudom, furán hangzik. A szüleim azt mondták, hogy én másra vagyok hivatott, ezért abban az évben leérettségiztem és beírattak ebbe az iskolába. Az érettségim nagyon jól sikerült. Az évfolyamban a legjobb.

Nagyon szeretem az iskolát. Sok helyre beadtam az önéletrajzom, hogy most már elkezdjek dolgozni.

Nem élek együtt a szüleimmel. Az ikertestvérem Szöul egyik legjobb orvosi iskolájában tanul, nem sokszor találkozunk. Az ikertestvérem neve: Kwon Min-sea. A tesómmal szeretjük a BTS-t. Ő már volt az egyik koncertjükön, én nem, mert akkor tanultam az egyik nagyon nehéz vizsgámra. Nem baj, ha lesz időm és már le is tettem a diplomám akkor igen.

A telefonom rezgésére ébredtem. Ez volt kiírva:

,,Szia! Ma nem megyek suliba, nagyon fáj a fejem és hőemelkedésem van. Tudnád írni nekem a leckét. Előre köszi! So-yung"- So-yung az egyik legjobb barátnőm. Ő is szereti a K-Popot, de neki az EXO a kedvence.

,, Oké. Jobbulást! Így nem lesz padtársam!?" - írtam vissza neki.

Utána már nem válaszolt.

Ránéztem az órámra: 7:15. Elfogok késni!!! Gyorsan felöltöztem és mentem le a lépcsőn. El is készítettem a reggelim. Aztán összeszedtem a cuccom és siettem. Az iskola a házamtól nem volt messze, ezért mindig gyalog megyek.

Az iskola utcájában megállít egy férfi. Útbaigazítást kért.

- Elnézést hölgyem! Nem tudja véletlenül merre van a színház?

- Igen, ezen az utcán menjen végig majd forduljon jobbra, utána az utca végén van. - közben ránéztem a telefonomra: 7:28. Már elkéstem. Nem fogok időben odaérni.

- Köszönöm szépen! Tudod sietek már elkéstem, úgyhogy már mindegy. - mondta nyugodtan.

- Szívesen! Tudja már én is elkéstem a suliból. - feleltem, közben én a haját néztem, mert annyira furán néz ki. Kék volt a haja!! Ő pedig a fotós cuccomat nézte.

- Te fotós vagy? - kérdezte kíváncsian.

- Igen. Bocsi de sietek már el is késtem. Szia! - mondtam közben siettem.

- Oké. Én is megyek. Köszi az útbaigazítást! Szia! - mondta de én már elkeztem futni az iskola felé.

Futottam az iskolába. Ahogy az osztályterembe beértem pont elkezdődött az óra.

- Ms. Kwon?? Ön a legjobb tanuló és elkésik? - kérdezte a tanár úr.

- B.. Bocsánat tanárúr!! Az úgy volt hogy.... - folytattam volna de a tanár úr félbe szakított.

- Nem érdekel miért késett. Inkább üljön le.

Ültem le az üres padba.

- Ki hiányzik? - kérdezte a tanár. Feltettem a kezem, felszólított.

- Chom So-yung. - feleltem.

- Mit tudsz róla?

- Fáj a feje meg hőemelkedése van. - mondtam.

- Köszönöm üljön le! - mondta nekem a tanár úr.

Óra végén kimentem az udvarra és felhívtam anyukámat.

- Szia Anya! - mondtam a telefonba

- Szia kicsim! Hogy vagy?

- Én jól.

És elmeséltem neki mindent ami ma történt.

- Óóó... És udvarias voltál? - kérdezte kíváncsian.

- Igen, persze. - mondtam magabiztosan. - Na megyek, mindjárt csöngetnek. Szia Anyu!

- Oké. Szia kincsem! - mondta és tettem le a telefont.

Amikor leraktam a mobilom pont akkor csöngettek. A szünetek 10 percesek az órák pedig 50 percesek.

Művészettörténeti óra volt nem a kedvencem, de nem is utálom.

- Jó napot!- jött be a tanár néni.

- Jó napot Ye-eon tanárnő! - feleltük együtt.

- Üljetek le. - mondta gyorsan a tanárnő. - Gyerekek most felelni fogunk. Kwon Youra! Te vagy a legjobb tanuló. Mondj nekünk egy szép feleletet. - nem voltam meglepve, mert a tanárnő kedvence vagyok azért, mert minden napra megtanulom az anyagot.

- Oké. Megyek! - mondtam halkan.

Feleltem aztán a tanárnő azt mondta: ,,Nagyon jó! Bárcsak mindenki ilyen szépen felelne! - nézett a legrosszabb tanulóra.

Vége lett az összes óráimnak, megyek haza. Megint találkozom a férfival, aki útbaigazítást kért.

- Szia! - köszöntem rá. Látszott rajta, hogy nagyon szomorú.

- Szia! Nem is tudom a neved? - kérdezte.

- A nevem Kwon Youra, de csak hívj Youranak. És a te neved? - kérdeztem, és már megint a kék haját bámultam.

- Az én nevem... - közben elkezdett sírni és gyorsan megölelt.

- Mi a baj? - kérdeztem a fülébe súgva.

- Azért mentem a színházba, mert modell vagyok és ott lett volna az első fotózásom. De a fotós szerint borzalmas vagyok, ezért elment. Ott hagyott. - szipogva mesélte el.

- Én segíthetek. Lefotózlak annyiszer amennyiszer akarod. - mondtam kedvesen. Ez lesz az első igazi fotózásom. Nagyon örülök, meg ő is.

- Ó.. Köszönöm. Holnap ilyenkor jó lesz? - kérdezte nagy mosollyal.

- Persze. De még mindig nem mondtad el a neved? - kíváncsiskodtam.

- A nevem Jung Min mi. - mondta.

- Itt a telefonszámom. - adtam át neki egy cetlit a számommal.

- Oké. Itt az enyém. Örülök, hogy találkoztunk nélküled most megbuknék. - mondta és még nagyobb mosolyra nyílt a szája.

- Én is örülök. Te vagy az első igazi modell, akit fotózhatok. Na megyek még tanulnom kell. Szia! - közben siettem, mert tényleg tanulnom kellet.

- Szia! Majd holnap találkozunk. - mondta és közben megölelt.

Messziről láttam, hogy örömében ugrándozik. Mosolyogtam. Mentem haza.

Rakom be a zárba a kulcsom észreveszem, hogy nyitva. Elgondolkoztam: ,,A nagy siettségben elfelejtettem bezárni? Nem, mert még meg is néztem. Ezt nem értem valaki betört?"

Nyitom az ajtót és.......

Sziasztok!

Ez az első könyvem. Remélem, tetszik. Ha tetszik likeold.