- Youra! Mondtam, hogy aludt ki magad! Mit csináltál este? - ébredezgetett a barátnőm.
- Rosszat álmodtam, így csak forgolódtam. - mondtam álmosan egy kicsit.
- Most is mozogsz! NE MOZOGJ MÁR! - kiabál rám én pedig már meg is áltam.- Szüleid itt vannak már? - kérdezte és még mindig a sminkemet igazította.
- Igen. Otthon készülődnek. - mondtam izgulva. Még soha nem izgultam így, ahogy most.
- Késsz!! - jelentette ki a barátnőm és lerakta az asztalra az ecseteket és leült egy nagy adag levegőt kifújva.
Kinyitottam a szemem és belenéztem a szembe lévő tükörbe. Nagyon szépen megcsinálta!
Örülök, hogy erre a szép eseményre ő csinálta a sminkem és majd a hajam is.- So! Ez gyönyörű nagyon tetszik! - mondtam ujjongva és megöleltem a barátnőm. Elkezdte a hajamat megcsinálni. Szép lassan kifésülte és megfogta a gépet és rácsavarta a hajam. Hamar begöndörödött és már csak össze kellett csatolni, ami tökéletes lett. Belerakta azt a kis hajdíszt, amit még a menedzser adott ajándékba. Nagyon figyelmes.
- Akkor most mehetsz és felveheted a ruhád. - mondta boldogan. - Segítsek? - kérdezte én meg bólintottam. Nagyon izgulok ahogy So is.
Átmentünk a mellettünk lévő szobába és a barátnőm segített felvenni a gyönyörű ruhámat. ,,Remélem Yoongi-nak is tetszik!" - jegyeztem meg magamnak. Nehezen, de sikerült fel venni a nehéz ruhát. 6 darab alsó szoknyája van és még egy abroncsot is kaptam hozzá.
ESTÁS LEYENDO
Boldog törés /BTS Suga ff./ ~BEFEJEZETT~
FanficEgy koreai lányról szól, aki baleset után nagy öröm éri. Be is teljesíti álmát, csak nem gondolta volna, hogy pont így. Ha többet szeretnél tudni, akkor olvass bele! *csillagozd* FIGYELEM!!! Az egész kitalált történet! 18+ 2017. Április 30. - 201...