Hol volt,hol nem volt...A valóságon túl

7.rész-A Megmentő(Dem szemszöge)

Éppen egy fán pihentem,mint mindig,amikor ismerős illat csapta meg az orromat.Az nem lehet,hogy visszajött,amikor már épp megnyugodtam volna,hogy megmenekültem a biztos haláltól.

~Nem igaz,hogy nem lehet egy kicsit pihenni.~

Egy ideig szórakoztam azon,ahogy szerencsétlenkedik,de aztán hamar meguntam.

-Azt hiszem itt talán...balra?-ez nem is mondhatta volna szerencsétlenebbül.Na jó!Ennek így sosem lesz vége!

-Jobbra.-szántam meg.

-Ki az?Hol vagy?!-hallottam amint a szíve szinte kihagy ijedtében egy ütemet.Ez megmosolyogtatott.

-Itt.-válaszoltam,majd leugrottam a fáról.Mivel nem viseltem pólót,így tisztán láttam,hogy tetszik neki,amit lát.Régi barátom az egó!

-Ki vagy?-kérdezte a legkézenfekvőbb kérdést.Itt valami kellemetlen ütött szöget a fejemben,de gyorsan elhessegettem.Régen volt már,biztosan ezért nem emlékszik.

-A nevem Demon Wolf.Itt az a kérdés te ki vagy?És mit keresel az erdő közepén ilyenkor?-az öreglány mindig is ravasz egy nő volt,de hogy ideráncigáljon valakit,akinek semmi köze hozzá?Azt azért biztosan nem.

-Ö...hát a nagymamához megyek.-mondta.MI?!Most akkor mi van?!Ó...már értem!Biztos Carla unokája!Akkor viszont jobb lesz mihamarabb,elvinni,mert ugyan ő a legkedvesebb ember akivel valaha találkoztam,de az egyetlen rossz tulajdonsága,hogy utál várni.

-Gondoltam.-mondtam,csak hogy a lehető legkellemetlenebb helyzetbe hozzam.Tisztára mint a Piroska és a Farkas.Csak annyi különbséggel,hogy nem lesz felfalva...még.Erre a gondolatra széles mosoly kúszott az arcomra.Neki pedig pír.Ezen ha lehet még szélesebben mosolyogtam.

-Gondoltad?-na jó,ennek így sosem lesz vége.

-Igen.Gyere,elkísérlek. Egyedül nem találsz oda sötétedés előtt.-Mondtam,azzal elindultam Carla háza felé.Hallottam,hogy nem követ,tétovázik.Végül mégis követett.Butus kislány.Úgy 10 perc után megszólalt.

-És honnan tudod,hogy hol lakik a nagyi?-vajon mióta várja,hogy megkérdezze?

-Az egész erdőt ismerem.De nem akarom az olyasvalakitől hallani,aki még be sem mutatkozott.-húztam az agyát.

-Oh...Bocsi.Kate Town vagyok.-mutatkozott be.Az ereimben megfagyott a vér.Town?TOWN?!!!Ne!!!Nem Hoffer????!!!Hirtelen megálltam.Nekem végem.Nem!Még nincs minden veszve!Odaviszem ahhoz a ribanc nagyanyjához,aztán minden olyan lesz mint az elmúlt 14 évben!!!De nem tudtam fékezni a nyelvem egy kérdés kicsúszott rajta.

-Town?!

-Igen,miért?-kérdezte ártatlanul.Lehet,hogy még nem tudja?Mindegy!Nem kockáztathatok!

-Semmi,semmi!-mondtam távolságtartóan.

-Nos...szóval Demon. Hívhatlak Demnek?-kíváncsi lennék,hogy vajon direkt csinálja?

-Nem-vágtam rá csípőből.

-Hát jó,szóval Dem.Mit keresel te az erdőben ilyenkor félmeztelenül?-pont olyan,mint régen.Csak sokkal csinosabb,és érettebb lett.Az emlékekbe merülve mentem tovább.Nem is vettem észre,hogy lassan a ,,Szentelt Földre'' léptem.Hirtelen torpantam meg.Ez közel volt.Nem lett volna szép látvány,ha még 10 centivel tovább megyek.Ő tovább ment.Így már nem kísérhettem tovább.Ahogy megláttam azt a nyomorult házat,hirtelen visszazökkentem a valóságba,és elöntött a düh.Mindent megértettem.

-Szóval te tényleg semmire sem emlékszel...-ezzel otthagytam.Pontosan tudtam hová tartok.Amint odaértem a tisztásra,minden dühömet kiengedtem.

Tomboltam.Ordítottam,üvöltöttem,pusztítottam,minden létező dolgot szétvertem,végül lefeküdtem káosz közepébe,és a szemem elé emeltem az alkaromat.A könnyek hosszú idő után először törtek utat maguknak.És csak szüntelenül folytak az arcomon.Végül egy gyengéd simítás zökkentett ki.Ijedten néztem fel.Nem szerettem,ha bárki is látja az érzelmeimet,rajta kívül.Carla mosolygott rám,ugyanúgy,mint régen amikor kicsi voltam,és anyám után sírtam.

-Mi történt,kedvesem?-kérdezte lágyan.Na igen.Hiába volt már rendesen benne a korban,még mindig ő értett meg a legjobban.

-Visszajött.És nem emlékszik rám...Azt hittem hozzád megy,hogy a te rokonod,erre kiderült,hogy egy TOWN!A vadászok legerősebb családjából származik!És pont ő La Morte-m!Miért?!-kiabáltam.Carla csak magához húzott,és olyan erősen ölelt ahogy csak tudott.

-Jajj,kedvesem.Az élet mindig elénk gördít valami akadályt,hogy tudja érdemesek vagyunk-e a jutalomra.-az ölelése nyugtatólag hatott,már nem rázott a sírás.Lassan elengedett.-Ezt rendbe hozom,mielőtt apád meglátja,jó?Menj,a lánynak szüksége van rád.-azzal megfordult,és rendbe hozta,amit elcsesztem.Én elindultam,nem tudom merre,csak vitt a lábam. 

Nemsokára megláttam őt.Kétségbeesettnek tűnt,gondolom nem tudta hol van.Édes irónia.Pont mint 14 éve,és alig másfél órája.

-Abból az irányból jöttem-filózott hangosan és maga mögé mutatott.

-Sokkal inkább balról.-segítettem ki-Látom nem erősséged a tájékozódás,Piroska.-léptem ki a sötétből.Még pont elcsíptem,ahogy elpirul.

-Látom nem erősséged az öltözködés,DEM.-egy-egy.Egy ciccegés szaladt ki a számon.

-Mit csinálsz itt ilyenkor?Nem mondtam volna,hogy sötétedés után mi mászkál erre?-próbálkoztam,hátha eszébe jut valami.

-Nem,ugyan mi mászkálna erre,talán egy...-nem tudta befejezni,ugyanis egy vonyítás szakította félbe.Valószínűleg csak Seraphine.Ez eddig oké is,hogy én ezt tudom de ő...nos pont úgy nézett ki,mint aki mentem elájul.Tudom nem szép dolog,de feléledt bennem a szadista énem.

-Mondtam...-szólaltam meg nyugodt hangon,majd átváltottam-És most mihez kezdesz...Piroska?-kétségbeesetten nézett rám-Tudod,ha kimondod,hogy ,,Kérlek,ments meg Damien!" akkor talán meggondolom,hogy kijuttatlak.Ugyanis eltévedtél,nemde?-a szemében láttam megvillanni a hitetlenséget,és a dacot.Még én is éreztem,hogy ez erős volt.Úgysem hagytam volna,hogy baja essen.Csakhogy ő ezt nem tudta.Hirtelen elkezdett rohanni az ellenkező irányba,pont a szakadék felé.Na ezzel nem számoltam!Nenenenene!

-H-hé!Ne arra...Állj meg!-üvöltöttem utána,és elkezdtem rohanni utána,hogy megállítsam,de késő volt.Egyenesen belerohant,én utána ugrottam,és láttam,hogy nincs eszméleténél.Valószínűleg beverte a fejét,de ugye nem súlyos?!NEEE!Hirtelen zöld fény villant,és mindenféle növény fonta körbe az én és Kate testét.Visszahúztak,a szakadék szélére.Egyből elkezdtem szólongatni őt.

-K-Kate!Ébredj hallod?-végigsimítottam az arcán.Egy meleg kezet éreztem a vállamon.

-Ne aggódj,csak alszik.Reggelig nem ébred fel,és fájni fog a feje,de nincs baja,kedvesem.-hallottam Carla hangját.

-Kö-hö-szö-hö-nöm!-kezdtem újra könnyekben kitörni.Mi van velem?

-Vidd őt haza.Egy kis időre el tudom tüntetni a ,,Szenteltséget" de sietned kell.Rendben?-kérdezte lágyan.

-Rendben van.-az ölembe vettem,és elkezdtem a nagyanyja háza felé menni vele.A körnél megálltam,és óvatosan léptem át rajta.Nem éreztem semmit.Elkezdtem a kapu felé vinni,de közben egyre nagyobb fejfájás kerített hatalmába.Fogy az idő.Tudom nem valami lovagias,de így csak letettem őt a kapu elé,és mielőtt becsengettem volna,még megsimítottam az arcát.

-Hamarosan találkozunk La Mortém...-becsengettem,és  amilyen gyorsan csak tudtam,kisprinteltem a területről mert időközben elkezdet vérezni az orrom.Amikor visszaértem,még láttam,ahogy AZ ÁRULÓ kisiet és beviszi.Tehát Sebastian az új komornyik!Ez kezd egyre érdekesebb lenni.Valami elkezdett mocorogni a mellkasomban,valami jó érzés.

De mielőtt kijelenteném,hogy szeretem őt,előtte még meg kell bizonyosodnom róla,hogy nem töröm össze!

Nos!Igaz 2 és fél órámba telt,de megírtam!Remélem sikerült megragadnom Dam személyiségét,és nektek is tetszik!Bocsi,hogy ilyen kilóméteres hosszú lett!

Jó Éjt!