Hol volt,hol nem volt...A valóságon túl

19.rész-Majdnem...

A színek,a hangok,az illatok mind életre keltek az emlékezetemben.Már jártam itt.Nem is egyszer.És...azt hiszem vele voltam itt...majd elengedett,és mintha elvágták volna,az emlékek szertefoszlottak.

Beljebb lépkedtem a nem is olyan kicsi barlangban.Máshol is lehettek még repedések,ugyanis fényfoszlányok törtek át a zord sötétségen.A sziklából kéken csillogó ásványok meredeztek szerte az egész barlangban. Egyszerűen...mesésen nézett ki.Két nagyobb,egymásnak dőlő szikla között egy vékony patakocska csordogált,a barlang mélye felé.

Dem mellém lépdelt.A kézfejeink súrolták egymást...majd megfogta a kezem,és a patakocska mentén beljebb vezetett a barlangban.Ahogy lépdeltünk hátranézett,és egy félénk mosolyt villantott,amitől éreztem,hogy paprikapirosra vált az arcom.Nem értem mi van velem...

Még a sérülésemet is teljesen elfelejtettem,az egész rohadt gondkupaccal együtt,ami odakint várt rám.Csak ő volt,és én...

Elértük a barlang egy csarnokszerű részét.Ha az előbbi hely mesésen nézett ki,akkor ez maga Disney Land volt.A patak,egy tóba torkollt,körülötte midenféle növény burjánzott.A hegyen tátongó lyukon keresztül beömlött a fény,amitől a víz még az ásványoknál is jobban csillogott.

Demre néztem,aki az arcomat fürkészte.Egyszerűen nem bírtam ki,elnevettem magam.

-Mi az?-ő továbbra is komoly maradt.
-Gyönyörű vagy...-az arca közeledni kezdett az enyémhez.Valahogy...nem éreztem furcsának,hogy összesen talán 10 órája ismerem...azt hiszen,és meg akar csókolni.Mintha mindig is ismert volna.

Közelebb húzott magához,az ajkunk már majdnem összeért,de akkor....

Óh,hogy én milyen egy szemét vagyok!De még nem,nincs itt az ideje,hogy ezek ketten egymásra találjanak!Azért ne utáljatok!Jó éjt!