Hol volt,hol nem volt...A valóságon túl

14.rész-Kétségbeesés

Amikor felébredtem,még mindig a kis barlangban kuporogtam.Megpróbáltam felemelni a fejem,hogy megnézzem beesteledett-e.Életem legrosszabb döntése volt.Úgy elkezdett hasogatni,hogy azt hittem lötyög az agyam(író:Bocs,ezt nem hagyhattam ki ;D)Még mindig a földön fetrengtem,ezért megpróbáltam ülő helyzetbe tornázni magam.Viszont amint megmozdultam,éles fájdalom nyilallt az oldalamba,mire felszisszentem.El is felejtettem.Nos...ez így nehezebb lesz,mint gondoltam.

Valahogy mégis sikerült nagy kínok árán felülnöm,és egyből konstatálhattam,hogy besötétedett.sőt,igazából semmit nem lehet látni odakint.És hogy szörnyen fázom.Megtapogattam a farzseben,hogy benne van-e még a telefonom valami csoda folytán.Az első szerencsés pillanatom ma.Vagyis tegnap.Vagyis már ma...Mindegy!Tehát van egy telefonom, az erdő közepén vagyok,megsérültem,sötét van,fázom és nincs térerő.Azt hiszem jók a kilátásaim.

Rendben,csak szépen nyugodtan.Amiket megtehetek:

· Várok reggelig, és valószínűleg valószínűleg halálra fagyok

· Elindulok most, hogy ne fázzak annyira, de közben ezüst tálcán kínálom fel magam az éjszakai vadaknak

· Várom, hogy megtaláljanak (már ha keresnek)

· Mostantól nomád életmódot folytatok az erdőben, és kizárólag bogarakat eszem, amíg meg nem gyógyulok

· Megírom a telefonomra a végrendeletemet

Okééé.Ne feledd Kate,olyan ember vagy aki szerint a pohár félig tele van!Tehát ebből valószínűleg az 2. lesz a nyerő.Mély levegőt vettem,és reszketegen fújtam ki.

Oké,akkor most álljunk fel. Aha,álljunk.De hogy!!!?Nagy nehezen feltápászkodtam,de a fejem és az oldalam minden egyes mozdulatnál sajgott.Kiléptem a sötétségbe.Még szerencse,hogy nincs tél.

Fától-fáig botorkáltam,és próbáltam ütemezni a lélegzetvételeimet,hogy ne lihegjek úgy,mint aki most futott le egy maratont.Nem tudtam rájönni,hogy hol lehetek,csak annyit,hogy a távolban valami világít.Tisztára mint a Jancsi és Juliskában.Csak remélem,hogy nincs a ház mézeskalácsból,és nem egy boszorkány lakik ott.Lassan odaszenvedtem magam a kerítéshez,itt már megvilágított pár dolgot a fény.Például,hogy amelyik kezemmel eddig a sérült oldalamat szorongattam,a vérem teljesen átszínezte.Megijedtem,ezért amennyire ez lehetséges volt,még gyorsabban lépkedtem.

Már a postaládánál(?) álltam,amikor teljesen elhagyott az erőm,és a földre zuhantam.Még mielőtt teljesen kiütöttem volna magamat,láttam a postaládán lévő nevet.

Carla Smith...