Hol volt,hol nem volt...A valóságon túl

18.rész-Sziklafal

A futás sosem volt az erősségem,pedig mostanság csak azt csináltam.Az üvöltöző emberek zaja,a ház hátsó ajtajánál is tisztán érthető volt.

Nem gondolkoztam sokat,az erdőbe vetettem magam.Későn jöttem rá,hogy igazából fogalmam sincs merre kéne mennem.De akkor már túl mélyen voltam az erdőben,hogy visszafordulhassak.

Léptek dobogása hallatszott mögöttem,hátranéztem,és az az aranyos embertömeg,ami Carla házánál volt,egyenesen felém tartott.Újból futásnak eredtem.Ezúttal nem érdekelt merre,csak távol tőlük.Távol az erdőtől.Távol mindentől,amit az elmúlt pár napban megismertem.Csak haza akartam menni...

De persze miért is teljesülne ma egyetlen kívánságom is?Nemhogy távolabb nem jutottam,egyre csak közeledtek.Az oldalam szúrt,a szememet könnyek csípték.Volt egy sanda gyanúm,hogy a sérülésemnek sem tesz jót az állandó rohangálás.Csak valaki segítsen rajtam...

-Erre...-a hangjára majdnem elbőgtem magam.Az első jó dolog,ami  ma történt velem...Dem. Balra tőlem ott volt.Egy éles balkanyar után már mellette is voltam.

Fogalmam sem volt,hogy hová visz,csak azt,hogy valamiért megbízom benne.Mintha valami kötelék lenne közöttünk.

Egy sziklafalhoz értünk.Ezen nem tudunk átjutni...De ő csak ment tovább.Egy repedéshez értünk.Nem volt túl nagy,látni is alig lehetett,a sok gaztól,és futónövénytől.Letépte őket,és várakozva nézett rám.

-Oda nem férek be!-tiltakoztam azonnal.

-Pedig muszáj lesz...-és elkezdett konkrétan ,,begyűrögetni" a repedésen.És...átfértem!Ő is követett.Egy kis barlangszerűségben voltunk.Aggodalom látszott a szemében,mintha nem tudná mit is tegyen vagy mondjon.Aztán egyszerűen csak...átölelt.És akkor ezernyi emlék robbant bennem...

2017.07.31.