Hol volt,hol nem volt...A valóságon túl

13.rész-Blood

Kétségbeesetten kapkodtam a fejem,menekülési utat keresve.Ez nehezebbnek bizonyult mint azt elsőre hinné az ember,ha folyamatosan a csattogó állkapcsok elől kell ugrálnia.Rettegtem!De akkor hirtelen megpillantottam egy vékonyka ösvényt,és gondolkodás nélkül nekiiramodtam.Csakhogy a farkasok gyorsabbak voltak,és pont amikor már kiléptem a csattogó állkapcsok gyűrűjéből,az egyik nekirugaszkodott,és belekapott az oldalamba.

Olyan volt,mintha az idő megfagyott volna egy pillanatra.Nem érzékeltem a félelmem,és a falka mozdulatait is lassabbnak láttam.Az oldalamhoz kaptam a kezem,amelybe égtelen fájdalom nyilallt.Elrettenve láttam meg,hogy a vér pillanatokon belül,vörösre színezi mind a kezem,mind a ruhám.

De nem volt időm ezzel foglalkozni.Irónikus nem?Az embernek ömlik a vér az oldalából,de nem ér rá vele foglalkozni.Nincs ideje mesébe illően végiggondolni a halálos ágyán az életét.Mi jót tett,és mi rosszat.Nem,menekülnie kell,mert még nem akar meghalni.

Mert így igaz.Nem akarok még meghalni.Még ha a fél életem hazugság is volt,nem itt,és nem most fogok meghalni!Még olyan sok mindent nem tettem meg!Nem alapítottam családot,nem voltam igazán szerelmes,nem tettem semmit,ami a végén ahhoz a bizonyos ,,Happy End"-hez vezetne!

Így hát menekültem.Valószínűleg el fogok tévedni egy idő után,de jelenleg ez volt a legkisebb bajom.A kezemet az oldalamra szorítva futottam.Vagy botladoztam.Részletkérdés.Nem is tudom hogy nem értek utol.

Egyszer csak megpillantottam egy barlangnak túl kicsi,de nekem pont megfelelő...bemélyedést(író:Bocsi,de ezt nem tudom máshogy megfogalmazni!':])egy kisebb sziklában.Elbotladoztam odáig,majd vártam.Közben azon voltam,hogy kizárjam a folyamatosan növő sötétséget a látóteremből, és nehogy bármilyen hangot kiadjak a vérző,és lüktető oldalam miatt.

Hallottam,ahogy egyre közelebb,és közelebb érnek,majd tovább is mennek.Amikor elég távolra értek,én megkönnyebbülten sóhajtottam fel.Lecsúsztam a hideg sziklafalon,ami azt eredményezte,hogy eldőltem,és már inkább fekve kuporogtam,minthogy guggoltam volna,ahogy azt eredetileg akartam.Na mindegy.

Gyorsabban kapkodtam a levegőt,elkezdett rázni a hideg.A sötétség egyre nagyobb lett,de nem akartam hogy elnyeljen.Az vagy azt jelentené,hogy elájulok és elvérzek,esetleg halálra fagyok,vagy azt,hogy szimplán csak meghalok.Tehát az életesélyem az mindenképpen nulla.Ezaz!

Erősen összezártam a szememet,és újra kinyitottam.De semmi sem változott.Akkor nem álmodom.

A sötétség lassan elnyelte az egész látóteremet.Már nem küzdöttem ellene.Hagytam,hogy magába szippantson...