Hol volt,hol nem volt...A valóságon túl

9.rész-Visszaemlékezés

~Visszaemlékezés~

Majd éhen haltam.Már 3 napja nem ettem szinte semmit.A távolból meghallottam valamit.Először el sem hittem,hogy tényleg gyereknevetést hallok.Itt.Az erdő közepén,ahova az emberek be sem merészkednek.De ez most kivételesen jól jött.Könnyen elejthető préda,így nem lesz nehéz dolgom.

Közelebb mentem,csendben,nehogy gyanút fogjon.A bokrok közül figyeltem,egyre közelebb és közelebb kerültem hozzá.Majd hirtelen megfordult,és megszeppenve nézett a szemembe.Akkor,ott, minden megszűnt létezni számomra.Csak én voltam,és ő.Pár pillanat múlva gyermeteg mosoly terült el az arcán.Furcsa,de azt kívántam,bárcsak örökké ezt a mosolyt figyelhetném.

Olyan hirtelen indult el felém,hogy a következő pillanatban,már a bundámat ráncigálta.Megpróbált felkapaszkodni a hátamra,ezért lentebb ereszkedtem.Egy pillanat alatt kapaszkodott fel.Mégis mennyi erő van ebben a 90 centis lányban?Nem is vettem észre,és már vidáman csacsogott,miközben a tó felé tartottunk.

-Én Kate vagyok!A nagyinál vagyunk apusziékkal,és bújószkát játszunk!És mi a te neved?Hova megyünk?Mikor élünk mál oda?-ezekkel a kérdésekkel bombázott,miközben már csak pár méter volt az út.Magamat is megleptem,amikor nem csak egy szavas mondattal válaszoltam,ahogy általában.

-Dem vagyok.Egy tóhoz megyünk,már majdnem ott vagyunk.Biztosan tetszeni fog.-közben odaértünk-Itt vagyunk.-mondtam mindezt azon a mély,démoni hangon.

Lentebb ereszkedtem,mire lepattant,és rohangálni,és sikítozni kezdett.Abban a pillanatban éreztem valamit a mellkasomban,ami olyasmi volt,mintha egy fényképet szögeltek volna oda.Nem fájt,vagy ilyesmi,inkább hosszú idő óta először boldog voltam.Nagyon,nagyon boldog.Órákig játszhattam vele,de csak pár percnek tűnt.

De aztán eszembe jutott valami.Már biztosan keresik.Vissza kell őt vinnem.Így visszaindultunk,ő pedig folyamatosan csacsogott,de nem bántam.Órákig el tudtam volna hallgatni,de közben visszaértünk.Amint odaértünk egy férfi azonnal odarontott hozzá.Én hátul voltam,így nem láthatott.Amint kiléptem a sűrűből,megtorpant.Tudtam,hogy itt az ideje a búcsúnak,de azt is tudtam,hogy nem most találkozunk utoljára,de még nagyon sokára.

-...tehát eljött az,aki majd megszelídít engem.

Ezzel megfordultam,és otthagytam őket.Kellett pár perc mire rájöttem mi is történt.Az előbb megtaláltam a La Morte-m.A végzetem.A halálom.A furcsa,hogy nem estem pánikba.Csak vitt a lábam.

~Visszaemlékezés vége~

Teljesen belemerültem az emlékekbe.Nem lesz ez így jó.Muszáj segítséget kérnem,mert ebbe belepusztulok.A következő utam Carlahoz vezetett.Carla olyan,mintha az anyám lenne.Csak öregebb.Sokkal.Mindig velem volt amióta az eszemet tudom.És az bizony nem kevés idő.Ő igazából egy őrző.2 van belőlük az egész erdőben.Csakhogy a másik nem épp nemes célokra használja az erejét.Minden földi elemet irányít,míg a másik minden levegőbelit.

Itt vagyok az ajtó előtt,mégsem merek bekopogni,életemben először.Végül ő nyit ajtót.Az arca fáradt,nyúzott.Mert az én hülyeségemet oldotta meg.Már megint.

-Gyere be,kedvesem.Valami fontosról kell beszélnünk...

És itt van!Még nem tudom,mikor jön a kövi,de igyekszem hamar hozni!Remélem sikerült pár kérdést megválaszolnom,írjátok meg kommentben,mit nem értetek még,hogy tudjam mit írjak még meg a következőben.Utánna visszatérünk Kate szemszögére!

Jó éjt!