Versenyhelyzet

Tizenhetedik fejezet

Nem terveztem semmi különöset az estére, tisztázni akartam néhány plakáttervet a srácok közelgő koncertjeiről, és egy TV-felvétel reklámblokkját is jóvá kellett hagynom, amiben szintén feltűnik a zenekar, de ezen kívül nem volt más dolgom. Eszembe jutott, hogy elmehetnénk Luke-kal valahová, de mielőtt végigmondhattam volna, Calum közbevágott, hogy nekik próbálniuk kell, meg dalokat írni, hisz a rajongók nem várnak örökké a következő albumra. A basszusos érve tökéletesen helytálló volt, és egy szempillantás alatt lerombolta mindenféle tervemet. Egyet értettem abban, hogy dolgozniuk kell, így Luke csak egy szomorú mosoly kíséretében nyomott egy puszit a homlokomra. Miután hazaértünk, rendeltünk a közeli indiai étteremből ebédet, és az ölünkbe fogva a műanyag dobozokat, a tévé előtt ülve fogyasztottuk el. A forgatás kellően lefárasztotta a fiúkat, mert egyikük sem ökörködött evés közben, néha közölték, hogy a rendező egy seggfej volt, Lana pedig abszolút feleslegesen ólálkodott folyton a közelünkben, de ennyi, nem kezdtek el játszani, vagy fogadni arra, hogy melyikük eszik undorítóbban. A munka végeztével egyébként Lana beült egy taxiba, és köszönés nélkül távozott a helyszínről, amit én egy cseppet sem bántam. Nem érdekelt, milyen módon mószerol be az apámnál, az is teljesen hidegen hagyott, hogy mit gondolt rólam, vagy a srácokról. Csak örültem, hogy végre megszabadulhattam tőle. Ebéd után a fiúk bevonultak a próbaterembe, én meg kábé egy órát bírtam még ki a nappaliban az unalmasabbnál unalmasabb műsorok nézegetésével. Szörnyen éreztem magam. Sosem voltam korábban ennyire magányos. A fiúk régen mindig a nappaliban vagy a kertben szerezték a zenéjüket, sokszor itt is próbáltak, főleg az akusztikus koncertjeikre. Most olyan volt, mintha egymagam lennék az egész házban, és ez megrémisztett. Tudtam, hogy itt vannak, tudtam, hogy egyikük sem haragszik rám, mégis olyan volt, mintha eltaszítanának maguktól. Pocsék érzés kerített hatalmába, és akármelyik talkshow-val próbáltam elterelni a gondolataimat, nem sikerült. Egy óra elteltével aztán kinyílt a próbaterem ajtaja, és Ash lépett ki rajta. A konyhába ment, és kivett a hűtőből négy doboz sört. Valószínűleg kívülről is szánalmas látványt nyújtottam, mert Ash odasétált hozzám, és leült mellém a kanapéra.
- Miért nem hívod fel Emily-t? Lemehetnétek a partra. – javasolta. A fejemet ráztam.
- Nem állna szóba velem. Gyűlöl engem.
- Ismered őt. – tette a térdemre a kezét Ash. – Nála ezek csak néhány percig tartó szeszélyek. Szerintem már arra sem emlékszik, miért haragszik rád. Hívd csak fel. – nyúlt a dohányzóasztalon heverő telefonom után, és az ölembe dobta. Mielőtt válaszolhattam volna, megveregette a vállamat, felállt, és visszavonult a próbaterembe, ahol érkezését (minden bizonnyal a sörök miatt) óriási ováció övezte, mígnem az ajtó csukódása elnyomta a kiszűrődő zajokat. Pár percig forgattam a kezem között a készüléket, majd feloldottam a képernyőzárat. A háttérképem egy olyan fotó volt, amin mindannyian szerepelünk: Ash, Calum, Michael, Luke, Marc, Mason, Shawn, Emily és én. A születésnapomkor fényképezte, azt hiszem, Robert. Emily mellettem áll, és átkarolja a derekamat. Jogosan mérges rám. Kihasználtam, majd eldobtam a srácot, akibe szerelmes-kétszer, egymás után. Összetörtem Shawn szívét, Shawn pedig az övét, miattam. Tulajdonképpen én okoztam neki csalódást, és ez már a második alkalom, hogy a legjobb barátnője teszi őt tönkre. Tudtam, hogy nekem kell kezdeményeznem a békülést, de azzal is tisztában voltam, hogy túl kevés idő telt el a vitánk óta, és hogy egyelőre még biztosan elhajtana, sőt, talán hozzám is vágna valamit. Gondolkoztam rajta, hogy küldök neki egy sms-t, de az ujjam végül mégsem tévedt az üzenetekre. Tanácstalanul bámultam a készüléket, amikor csöngettek. Nem számítottam senkire, hisz Emily nem áll szóba velem, Shawn valószínűleg az életben többet nem dugja ide az orrát, Mason és Marc pedig minden bizonnyal semmit sem tudnak a történtekről, de mikor ajtót nyitottam, mégis Marc állt a küszöbön, dühös tekintettel.
- Félig téged utállak, félig Shawn-t, de talán enyhíthetsz a helyzeteden, ha elmondod a te verziódat is. – jelentette be. Aha, szóval a húga beszámolt neki az eseményekről. Szélesebbre tártam az ajtót, és Marc becaplatott a nappaliba.
- Kérsz valamit? Sör, limonádé? – léptem a konyhába, de Marc a fejét rázta.
- Csak mondd el, mi történt! Azóta nem láttam ilyennek Emily-t, mióta kiderült, hogy a gimis pasija megcsalta. – lehunytam a szemem. Ennyire szörnyű a helyzet. Odasétáltam a kanapéhoz, és leültem Marc mellé. Aztán szép lassan, minden részletet beleértve, elmeséltem neki, hogy mi történt. Még azt sem hagytam ki, ami egyértelmű számára. Hogy együtt voltam Shawn-nal, aztán szakítottam is vele. Kétszer. Marc folyamatosan bólogatott, néha grimaszba torzult az arca, de egyszer sem szólt közbe. Még akkor sem, amikor a sztori végére eltörött a mécses, és sírni kezdtem. Annyira hiányzott a legjobb barátnőm... Én pedig sosem becsültem meg eléggé. Nagyon szégyelltem magam, főleg mert tisztában voltam a felelősségemmel. A kanapé mellett, a földön heverő zsepis csomagért nyúltam, és vagy tizenötöt kivettem belőle egyszerre, amikor a történtek végére értem. Marc a homlokát ráncolva pislogott. – Nem bántál túl szépen Shawn-nal, ez tény. – hanglejtése nem megrovó vagy bántó volt, csupán tényközlő. – De a húgom szörnyen egyszerűen működik. Aki kedves vele, beleszeret. Néhány hónapig Michael-ért is odáig volt. A közös haj, meg minden. – eltátottam a számat. Nem akartam hinni Marc szavainak. Ezek szerint Emily csak a legminimálisabb részleteket osztotta meg velem, már ami az érzéseit illeti. – Shawn is csak egy a sok közül. Nem rád haragszik, hanem a fiúkra, amiért mindig megbántják. Te csak egy jó ok voltál arra, hogy ezúttal ne egy fiúnevet kelljen átkokba foglalnia. – vont vállat Marc. Elfintorodtam.
- Elátkozott engem?
- A Vudu-baba átoknak számít? – gondolkozott el hangosan Marc. Belebokszoltam a vállába, mire ő elnevette magát. – Jó, oké. Szomorú, de nagyon hiányzol neki. – nézett mélyen a szemembe. Nagyon sóhajtottam.
- Gondolod, hogy elfogadná a bocsánatkérésemet? – vakartam meg a halántékomat. Marc hátradőlt, és az ölébe húzta az egyik díszpárnát.
- A próba evése a puding. – közölte, totál komoly arccal. Vagy négyszer elismételtem magamban, amit mondott.
- Te mégis miről beszélsz? – csóváltam a fejemet.
- Hát mit tudom én, hogy van ez a mondás. – vonogatta a vállát. – Evés, puding meg próba tutira van benne.
- A puding próbája az evés. – értettem meg hirtelen. Marc legyintett.
- Tök mindegy. Tessék. – a kezembe nyomta a telefonomat, ami a dohányzóasztalon várakozott. – Hívd fel. – mintha csak a sors akarta volna így, a készülék megcsörrent a kezemben. És nem Emily hívását jelezte.
- Látod? – mutattam felé a kijelzőt. – Az univerzum nem akarja, hogy kapcsolatba lépjek a húgoddal. – fogadtam a hívást, és kiléptem a hatalmas üvegajtón át a kertbe. – Itt Sally Morison.
- Sally! Jó hallani a hangodat. – elemeltem a fülemtől a telefont, és ellenőriztem a hívásban lévő fél számát, a készülékem azonban nem írt ki nevet.
- Ki beszél? – érdeklődtem. Sejtettem, hogy ismerem a hívómat, de nem tudtam hová tenni a hangját.
- Csak azért nem veszem sértésnek, hogy nem ismered fel a hangomat, mert rég találkoztunk. – ez az arrogancia egyetlen emberre jellemző. Ó, a francba...
- Mi a fenét akarsz? – vágtam csípőre a kezemet. Ő egyszerűen nem érdemli meg a kedvességemet. Vagy legalábbis az emberi arcomat. Illetve, hangomat. Lényegtelen.
- Sally, hát ennyit érdemel a kapcsolatunk? – aha, szóval Will Marshall van a vonal túlsó végén. Remélem, ott is marad.
- Semmiféle kapcsolatunk nincs. – forgattam a szememet. – Bökd ki, mit akarsz, hogy elküldhesselek a francba, és folytathassam a dolgomat. – emeltem a tekintetem az ég felé. Will felvihogott, mint holmi hiéna.
- Az én médiacégem fogja forgalmazni a videóklipeteket. Kyle ma átküldte a nyers változatot, de szeretnék veled egyeztetni egy-két dologról. – hirtelen túl nehézzé vált a levegő a tüdőmnek, és a mellkasomat is szorítani kezdte valami. Azt hiszem, ezt nevezik hidegzuhanynak. Most muszáj keménynek mutatnom magam, és gyorsan reagálnom, utána ráérek idegbajt kapni.
- Médiacég? Forgalmazás? Kyle? – a szavak csak úgy kibicskáztak a számon. Rögtön szidtam is magam érte.
- Igen, apád kötött velem szerződést pár hónapja. A kiadótok az első megrendelőim között volt! – dicsekedett.
- Remélem kiállítottál neki egy díszoklevelet. – motyogtam. Will nevetett.
- Látom, a humorod a régi. – jegyezte meg. Rohadj meg.
- Ha egy kicsit harciasabb lennék, nem látnád, mert kikapartam volna a szemed. – ez az, Sally, visszalendülsz te a nyeregbe. Will felhorkant.
- Örülnék, ha a munkakapcsolat eredményessége érdekében háttérbe tudnánk szorítani a magánéleti ügyeinket. – közölte. Alig hittem a fülemnek.
- Hát Will, fogalmam sincs, miféle magánéleti ügyről beszélsz. – ráztam a fejem. Kezdett egyre szörnyűbbé válni ez a délután.
- Ott tartottunk, hogy egyeztetés. Mikor és hol felelne meg neked? – hallottam, hogy lapozgat valamit. Talán a határidőnaplóját. Vagy a gonosz terveinek vázlatát, amivel átveszi az uralmat a világ felett.
- Ma este? – forgattam a szemem. Ha már borzalmas, tegyük fel az i-re a pontot, nemde?
- Sally, ez nem egy randi. Nem kell este lennie. – mondta, némi kuncogással a hangjában.
- Előbb ugranék be egy gyilkos cápa tűhegyes fogai közé bikiniben, minthogy randizzak veled. – kontráztam. Will megint nevetgélni kezdett.
- Ha tényleg bikiniben csinálnád, belépőt is fizetnék rá. – egyszer kerüljön a kezeim közé ez a barom...
- Hol akarsz egyeztetni te seggfej? – ordítottam el magam. Elveszítettem a türelmemet, és kivételesen olyasvalakire zúdítottam ezt rá, aki maximálisan megérdemelte.
- Gyere az irodámba. Átküldöm a címet. Hétre várlak. – és már bontotta is a vonalat. Annyira mérges voltam, hogy legszívesebben belehajítottam volna a telefont a medencébe. Tehetetlenségemben sikoltottam egyet, majd visszamentem a házba. A nappali üres volt, egy sárga post-it díszelgett az asztalon. Marc hanyag kézírásával adta tudtomra, hogy el kellett menjen dolgozni, de keressem meg Emily-t. A telefon közben megrezzent a kezemben, Seggfej Will küldte a címet, ahová nem egészen két óra múlva kell mennem. Az irodája a város túlsó felében van, ezért nagyjából egy óra múlva el kell indulnom. Addig is, jobb, ha gyors átfutom az összes jogszabályt, ami érvényes a zenekar saját szellemi termékére. És ideje lesz egy tintapatront nem tűrő üzenetet hagynom apámnak, amiben megkérem, hogy azonnal szüntesse meg a szerződést Will cégével.