Versenyhelyzet

Tizennegyedik fejezet

- Te idióta barom állat! Nem megmondtam, hogy ne nyúlj semmihez a konyhában? Te komolyan odaborítottál egy kiló sót a sarokba? – üvöltötte Emily. Gondolom, azt hitte, hogy ha lefogja a telefonja mikrofon-részét, én majd nem fogom hallani a vonal túlsó feléről. Távoli röhögés, némi káromkodás, majd Emily ismét beleszólt a telefonba. – Igen, hát persze, hogy minden rendben, szívem, te csak foglalkozz a családoddal!

- Emily, mindent hallottam. – hunytam le a szemem. – Mi történt? – Luke belehajtott egy kátyúba, így megdobott kissé az autó.

- Calum látott egy hangyát a konyhában, és odaöntött egy kiló sót, mert azt olvasta, hogy a sütőpor irtja őket, de azt nem talált, és mivel mindkettő fehér por, úgy gondolta, az is jó lesz... - magyarázta a barátnőm. Mély levegőt vettem, és megdörzsöltem a halántékomat.

- Add Calum-ot. – kértem. Recsegés, kiabálás, és már Calum-nál is volt a készülék.

- Szia Sally. – szólt bele a basszusos ártatlan hangon. – Mizu? Hogy van anyukád és Anne? – udvariaskodott.

- Inkább a sóról mesélj, ami a kövön van. – tértem egyből a lényegre. Calum zavartan elnevette magát.

- A sütőpor és a só majdnem ugyanaz, nem?

- Nem. Takarítsd fel! – utasítottam. – És ha hangyát látsz a lakásban, ne fehér porokkal akard megoldani! Add vissza Emily-t, és nyomás takarítani! – hadartam. Calum egyetlen szó nélkül átadta a készüléket a barátnőmnek.

- Hú, Sally, még mindig oltári nagy hatással vagy rájuk! Calum épp a takarítós szekrény felé sétál... - mondta Emily. Na, ezt már szeretem.

- Helyes. Figyelj rájuk, hogy ne csináljanak semmi hülyeséget. Holnap reggel megyünk is haza.

- Oké. Puszilunk mindenkit! – búcsúzott a barátnőm.

- Átadom. Köszönöm a segítséget! – és már bontottam is a vonalat.

- Kitalálom. – Luke kitette az indexet jobbra, és lefékezett, hogy elsőbbséget adjon egy kamionnak. – Michael betett valami a sütőbe, ami nem odavaló? Vagy talán Calum meztelenül pancsolt a medencében? – próbálkozott a barátom. Ch, amatőr.

- Sót öntött a hangyákra sütőpor helyett. – avattam be az igazságba. Luke kikanyarodott az útra, de nem szólt semmit, csak a homlokát ráncolta.

- Azt hiszem, mindketten jobban járunk, ha nem feledkezünk bele a részletekbe.

- Határozottan. – bólintottam. – Ugye tudod, hogy az, hogy eljövünk segíteni anyáéknak a kicsinél, nem jelent felmentést a hétfői koncert alól? Kedden délelőtt TV-felvétel, délután interjú, este fotózás, szerdán pedig a videoklip forgatása lesz. Nincs idő sokáig babázni. – soroltam. Luke kötelességtudóan bólintott, és rákanyarodott az utcánkra.

- Tudom. Kicsit már hiányzott is a pörgés, ami a turné alatt végig megvolt. – felelte. – És most, hogy köztünk is minden a helyére került, egyszerűen nem történik velem semmi. – nevette el magát.

- Ja, végül is csak született egy kishúgod. – vontam fel a szemöldökömet. Luke leparkolt a házunk előtt, a feljárón, Robert autója mellett. A mostohaapám már kiszállt a kocsiból, és a hátsó ülésre behajolva bogozta ki Anne-t a gyerekülésből. Anya megpróbált egyedül kiszállni, ami alapvetően nem lett volna egy nehéz művelet, csakhogy még elég gyenge volt. Kipattantam a mi kocsinkból, és odaszaladtam hozzá, hogy segítsek neki. Kinyitottam az ajtaját, megfogtam a csuklóját és a derekát, és óvatosan megtartottam, amíg a lábára állt. Anya sokkal jobban viselte a koraszülést, és hogy Anne oxigénhiánnyal jött a világra, mint hittük. Ahelyett, hogy magába roskadt volna, felhőtlenül boldog volt a hírtől, hogy a pöttömnek semmi maradandó károsodása nem lett a komplikáció során. Természetesen ez a hír mindannyinkat nagyon feldobta, és mivel anya is napról napra egyre jobban lett, alig vártuk, hogy leteljen a két hét, és hozhassuk haza őket. Robert ugyan szabadságot vett ki, mégis megígértük nekik, hogy az első éjszakát mi is a házban töltjük, és segítünk nekik. Anya még nincs abban az állapotban, hogy éjszaka felugráljon a kicsihez, Robert-től pedig nem várható el, hogy egyedül lássa el ezt a feladatot.
Luke kivette a mi kocsink csomagtartójából a babakocsit, és odatolta Robert-hez, hogy egyből beletehesse Anne-t, aki úgy aludt, mint a bunda. Én eközben bekísértem anyát a nappaliba, elővettem egy puha, piros plédet, és betakargattam. Anya kérte, hogy Anne had feküdjön oda mellé a kanapéra, amikor a fiúk betolták a babakocsit a házba. A kishúgom egy fehér rugdalózót viselt, ami igencsak elütött fekete hajacskájától. Odafektettük anya mellé, Robert pedig leült a szőnyegre, szembe a kanapéval, így pedig anyával és Anne-nel is. Luke átölelte a derekamat, és a fülembe súgott.