Versenyhelyzet

Tizenharmadik fejezet

Türelmetlenül ücsörögtem a kórház folyosóján. A fehér műanyag szék nyomta a hátamat, és a redős mintája már bele is préselődött meztelen combomba. A harmadik automatás kávémat ittam, mégsem javult semmi. Az idő nem telt gyorsabban, a műtőből pedig senki sem jött ki, hogy tájékoztasson engem. Éreztem, hogy az idegeim pattanásig feszülnek.
Az egész egy órája kezdődött. Gyanútlanul kanyarodtam be a régi házunkhoz. Robert autója nem állt a feljárón, és a garázs is üresen tátongott, így sejtettem, hogy anya egyedül van. Hetekkel korábban megígértem neki, hogy ma elkísérem a szokásos havi ellenőrzésére a kórházba, így nem kell a bejutással sem bajlódnia, és Robert-nek sem szükséges szabadságot kivennie. A fiúkkal már reggel a városban kezdtünk, ugyanis találtam egy remek reklámfilmeket gyártó céget, amivel több heti tárgyalás után sikerült megegyezni a videoklip elkészítésében. Első sorban Calum volt boldog, a korábbi klipek őt irritálták a legjobban. Mindre azt mondta, akár ő is felvehette volna az első kamerás telefonnal. Részben persze igaza volt, mert sem a kivitelezés, sem maga a klip nem volt egy komoly munka, így igyekeztem a lehető legjobb céget megtalálni, most, hogy korlátlan anyagi támogatást kaptunk az apámtól. Miután összevetették az ötleteiket, lefixáltuk a forgatások időpontját, én pedig egyeztettem a sminkesekkel, fodrászokkal, és öltöztetőkkel, hogy a terveiket még a héten küldjék át nekem e-mailben. Mindenki segítőkész és profi volt, úgyhogy a dolog nem vett igénybe túl sok energiát. Hamar végeztem, és visszamentünk a házba, hogy a srácok kiszállhassanak, én pedig mehessek tovább anyáért, aztán a kórházba. Mikor beléptem a bejárati ajtón, és vidáman szólítottam anyát, csak egy erőtlen nyögés volt a reakció. Elhajítottam a táskámat, és rohantam a fürdőszobába. Anya arcán szabályos patakot kialakítva folytak a könnyek, miközben egy törölközőt tartott maga alá. Pánikba estem, amikor a kék anyagon megláttam a vért. Mielőtt bármit átgondoltam volna, tárcsáztam a segélyhívót, és reszkető hangon kértem egy mentőt a házunkhoz. Próbáltam kifaggatni anyát arról, hogy mi történt, de annyira sírt, hogy nem jött ki egyetlen érthető szó sem a száján. Nekitámaszkodott a fürdőkád oldalának, összegörnyedt, és sírt. Borzasztóan megijedtem, így én sem tudtam gátat szabni a könnyeimnek. Tudtam, hogy most nekem kell a felnőtt, érett embernek lennem, ezért odaléptem anya mellé, és átkaroltam őt. Nem mondhattam semmit, amivel megnyugtathattam volna, ezért inkább faggatni kezdtem arról, hogy mit érez. Motyogott valamit az alhasában kínzó fájdalomról, valamint a vérről, de mivel nem voltam orvos, fogalmam sem volt, mit jelent mindez. A mentőautó perceken belül megérkezett, ezért kirohantam a házból, hogy tudják, ide kell jönni. Leparkoltak az út szélén, és két egyenruhás fazon, egy-egy méretes piros bőrönddel berontott a házba. Hátulról kiabáltam nekik, hogy a folyosó végén van a fürdőszoba, de szinte már el is tűntek. Nem tudtam eldönteni, melyik a helyes: bemegyek, és láb alatt vagyok, de legalább tudom, mi történik anyával, vagy kint maradok, és addig idegeskedek, amíg végül engem is el kell látniuk. Épp elindultam volna a fürdőszoba felé, elhatározva, hogy inkább láb alatt leszek, amikor valaki benyitott a házba. Georgia értetlen arccal lépett oda hozzám.

- Sally? – fordult körbe, anyát vagy Robert-et keresve. – Mi történt? – szipogva omlottam bele a karjaiba.

- Anya... - kapkodtam a levegőt. – Vérezni kezdett. – Georgia eltolt magától, annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. – Ma kéne mennünk vizsgálatra. – Ash anyukája vonallá préselte össze az ajkait.

- Fáj valamije?

- Az alhasára panaszkodott. – töröltem meg a szememet. Georgia mély levegőt vett, de mielőtt bármit is mondhatott volna, kiszaladt a fürdőből az egyik mentős.

- Jack? – fordult utána Georgia. A férfi intett neki, majd feltépte a mentőautó hátulját, és kirángatott belőle egy hordágyat. – Mi történt?