Versenyhelyzet

Tizenkilencedik fejezet

Kiabálásra ébredtem. Ahogy lassan kinyitottam a szemem, tudatosult bennem, hogy a tegnap délután nem álom volt. Szörnyű érzés kerített hatalmába, a szívem köré egy jeges kötél fonódott, miközben felültem, és megnéztem az időt a telefonomon. Azt hittem, Shawn ordíttatja a tévét, de mikor felismertem Luke hangját, lerúgtam magamról a takarót, és kiugrottam az ágyból. A lakás egyetlen szobából állt, így mikor Shawn egyik kinyúlt pólójában és bugyiban kikecmeregtem a bejárati ajtóig, már szembe is találtam magam... nos, mindenkivel.
- Tessék! Megmondtam, hogy nem bír a libidójával. – mutatott rám dühösen Emily, Luke felé intézve a szavait. A barátom hitetlenül csóválta a fejét, mialatt végignézett rajtam.
- Mit keresel itt? – kérdezte Robert. Anya ott állt mellette, karjában Anne-nel.
- Öhm, ezt én is kérdezhetném tőletek. – ráncoltam a homlokomat. – Mi a fenét kerestek itt? – tártam szét a karjaimat. Ott állt velem szemben Luke, Calum, Michael, Ash, Emily, Marc, Mason, anya, Robert és a húgom is. Ja, meg persze Shawn, aki minden támadás célpontjává vált.
- Aggódtunk. – jelentette ki anya. Anne közben sírni kezdett, így gyengéden ringatta a húgomat.
- Tudtátok, hol vagyok! – fogtam a fejemet.
- Hát ez azért így nem teljesen igaz. – szúrta közbe Luke. – Valójában nem is bánom. Valahogy kellemesebb gondolat volt, hogy egy drogtanyán foglyul ejtettek, mint hogy Mendes-nél vagy. Meztelenül. – tette hozzá, majd sarkon fordult, és letrappolt a lépcsőházban. Ez most komoly? Ő van megsértődve azért, mert megcsalt engem, és semmi kedvem nem volt vele tölteni az éjszakát? Na nem, ezt még a nagyságos Luke Hemmings sem úszhatja meg. Arrébb taszítottam Calum-ot és Emily-t, akik pontosan az ajtóban álltak, és Luke után siettem.
- Hé!- kiabáltam utána, mikor ő már az utcán járt. – Várj már! – Luke megtorpant a háztömb előtt, a járdán, és hátrafordult.
- Nem érdekelnek a kifogásaid, oké? – vont vállat. – Hagyjuk. Hagyjuk abba az egészet. Nem tudom, idáig megérte-e egyáltalán. – rázta a fejét. A könnyek már marták a szememet, de annyira mérges voltam, hogy nem tudott egy csepp sem megindulni.
- Láttam a fotót, amin te és Lana nagyon közeli kapcsolatot ápoltok. – fontam össze magam előtt a karjaimat. – Ez a különbség közted és köztem. Te valóban megtetted, én viszont még csak nem is gondoltam rá. - Luke hitetlenül felvihogott.
- Azt akarod, hogy higgyek neked? Nem veszed észre, mennyire abszurd ez? Itt állsz az utcán, és lényegében csak a pólója van rajtad. – mutatott végig rajtam.
- Megcsaltál Lana-val? – szegeztem neki a kegyetlen kérdést.
- Ha felmerül ez benned, nagyon is megkérdőjelezhető a kapcsolatunk. – közölte. Aha. Burkolt „igen". Itt volt a határ, az a bizonyos szakadás, ami, ha megtörténik, egyszerűen nincs mód a visszajutásra. Lehunytam a szemem, a könnycseppek pedig megindultak. Luke megfordult, és elindult az út túloldalára. Olyan mérhetetlen düh dolgozott bennem, hogy nem hagyhattam, hogy csak úgy ott hagyjon. Túl sokszor tette már meg.
- Ez a végszó? – töröltem meg az arcomat. – Ennyi a mondanivalód? – Luke hátranézett, úgy válaszolt.
- Talán egyszer majd mindketten felnövünk ehhez az egészhez. – mondta, és továbbment. Nem volt erőm még egyszer utána szólni. Tulajdonképpen egész életemben csak utána kiabáltam. Azt hiszem, jogosan vártam el, hogy egyszer ő kiáltson utánam. De nem tette.


- Hé, akár nézhetnéd a jó oldalát is. – lökött oldalba Michael. Egy csendes kávézóban voltunk Sydney külvárosában, ahol, ha végig ekkora szerencsénk lesz, egyetlen rajongó sem ismeri fel őket. A négyzet alakú faasztalok kényelmes, piros ülőgarnitúrák közt helyezkedtek el. A miénken egy óriási adag kávé, és hat sör sorakozott. – Többé nem lesz veled kedves, szóval lelkiismeret-furdalás nélkül lehetsz vele te is bunkó. – mosolyodott el kedvesen Michael. Igen, ő tényleg azt hitte, van előnye a szakításunknak. Nos, legalább egyvalaki határozottan derűlátó a bandában.
- Sally, biztos vagy benne, hogy a kép, amit Will mutatott neked, igazi volt? – hajolt előre Calum, egyrészt, a söréért, másrészt, hogy ne kelljen kiabálnia. Zavartan vontam vállat.
- Nem tudom. Fogalmam sincs, kinek kéne hinnem. – csóváltam fejem.
- Kérdőre vontad Luke-ot? – fürkészte az arcomat Shawn.
- Igen, és a válasz, amit kaptam, megfelel egy vallomásnak. – bólintottam. – Azt mondta, hogy ha felmerül bennem ennek a lehetősége, a kapcsolatunk megkérdőjelezhető. – emlékeztem vissza Luke néhány órával korábbi szavaira.
- Nekem akkor is bűzlik itt valami. – közölte Calum. – Tudnám, ha Luke szeretőt tartana. A szobatársa vagyok. Meg a legjobb barátja. Miért hazudna nekem is? Ha titkolni akart volna előled valamit, én lettem volna az első, akit megkér, hogy falazzon. – magyarázta Calum. Tulajdonképpen volt valami abban, amit mondott, de túl fáradt és csalódott voltam ahhoz, hogy ilyen összefüggéseket keressek. Valójában nem is számított már. Luke szakított velem. Pont. Az okok talán egyszer egy toplistás dalban visszaköszönnek rám, addig is, meg kell elégednem a saját álláspontommal. Hogy megcsalt, ezért hagyott el.
- Reméltem, hogy legközelebb valami vidámabb okból kifolyólag ülünk össze, de mindegy, a csajoknak így is dicsekedhetek azzal, hogy rocksztár haverjaim vannak. – tápászkodott fel Marc. – Kezdődik a műszakom, és nem lenne tanácsos a héten másodszor is elkésni. Ahogy Shawn folyamatosan teszi. – vetett egy szúrós pillantást Shawn-ra Marc. Kiitta a söre utolját is, majd sorban kezet fogott a fiúkkal. Amikor odaért hozzám, megsimogatta a vállamat. – Emily elég pipa rád, de valójában kíváncsi a részletekre. – suttogta, majd intett mindenkinek, és kisétált a kávézóból.
- Nekem is mennem kell. – pillantott az órájára Mason. – Randim lesz. – kimászott az ülőhelyéről, és ő is sorban elköszönt mindenkitől. Öten maradtunk: Calum, Ash, Michael, Shawn és én.
- Mi lesz a bandával? – kérdezte hirtelen Michael.
- Hogy érted ezt? – ráncolta a homlokát Ash.
- Ha Luke összetört és dühös, rajtunk fogja levezetni. Lehet, hogy már ki is költözik, mire hazaérünk. – hadarta Michael megrémülve. Hitetlenül felvihogtam.
- Ugyan. – belekortyoltam a kávémba. – Inkább azt fogja követelni, hogy én költözzek ki. Túlságosan ragaszkodik ahhoz, amit már megszerzett. – legyintettem.
- Hát, nekem ez nem egészen így tűnik. – szólt közbe Shawn. – Akárhányszor megkap, úgy csinál, mintha tűzforró lenne a bőröd, és minél hamarabb el akarna hajítani, nehogy megégesd...
- Nem tudom, szerintem nem Sally-vel volt a baj. – szállt be a diskurzusba Calum is. – Luke mindig is rettegett a megállapodástól. Azt hittük, Sally-nél ez másképp lesz, de az ösztönei győztek. Nem konkrétan Sally volt a rossz alany, Luke-nak egyszerűen mindenki rossz. – még én is meglepődtem, hogy Calum mennyire éretten látja át Luke érzelmi életét.
- Ezért lett volna jobb elkerülni, hogy összejöjjetek. Kétszer. – fokozta Ash. – Mindannyian tudtuk, hogy katasztrófa lesz a vége, de azt gondoltuk, megérdemeltek egy mákszemnyi boldogságot. Úgyis állandóan csak nyafogtatok a másik után. – forgatta a szemét.
- Hát, köszi, srácok. – ittam ki a kávém utolsó kortyát is. – Nem tudom, megérte-e ez a mákszemnyi boldogság. – felálltam, és kisétáltam a kávézóból. A szél fújt egy kicsit, de a hőmérséklet kellemes volt. Összefontam magam előtt a karjaimat, és a cipőm orrát figyeltem gyaloglás közben.
- Hé, Sally! – csak és kizárólag azért torpantam meg, mert Ash szólított a nevemen. Megfordultam, és megvártam, hogy a dobos odaérjen hozzám. – Figyelj. – sóhajtotta. – Ne zárd le végleg, jó? Meg kellene beszélnetek. Tudod, mit jelentesz Luke-nak.
- Nem. – töröltem le a kicsorduló könnycseppjeimet. – Nem tudom. – tártam szét a karjaimat. – Nézd. Én belefáradtam ebbe. Egyszerűen nem telik el három hónapnál hosszabb idő úgy, hogy minden rendben van köztünk. Igaza van. Talán nem vagyunk elég felnőttek ehhez az egészhez. Ne kérd, hogy ne zárjam le, mert azzal csak még több fájdalmat okoznék magamnak. – ekkor már annyira sírtam, hogy Ash elővett egy zsepit, és felém nyújtotta. – Csak egy nyugodt életet szeretnék. Bőven kijutott nekem a káoszból egy év alatt. Nincs szükségem arra, hogy Luke úgy bánjon velem, mint egy játékbabával, akit néha-néha magához vesz, de aztán eldob.
- Sally, biztos vagyok benne, hogy nem csalt meg téged. – győzködött tovább Ash.
- Nem csak erről van szó. – ráztam a fejem. – Nekünk egész egyszerűen nem szabad együtt lennünk. – mondtam ki, amit már hónapokkal ezelőtt be kellett volna látnom. A szívem kihagyott egy ütemet, én pedig csak sírtam és sírtam. Ash odalépett hozzám, és esetlenül átölelt.
- Sajnálom, kicsi lány. – simogatta a hátamat. – Nem ezt érdemled. – suttogta a fülembe. Elhúzódtam tőle, és egy durva mozdulattal letöröltem a könnyeimet.
- Hazamegyek. Megmondanád Shawn-nak, hogy köszönöm, amiért nála aludhattam? – igazítottam meg a táskám pántját a vállamon. Ash szomorúan elmosolyodott.
- Kicsit féltékeny vagyok, amiért hozzá fordultál, és nem hozzám. – intett a kávézó felé, ahol Shawn Michael és Calum társaságában üldögélt a söre fölött.
- Csak nem akartam Luke közelében lenni. – hunytam le a szemem. Ash megértően bólintott.
- Akarod, hogy hazavigyelek? – biccentett a közelben parkoló kocsink felé. Megráztam a fejem.
- Azt hiszem, jót fog tenni a séta. – mondtam.
- Legalább egy órányi gyalogútra lakunk. – ráncolta a szemöldökét Ash. Megvontam a vállam.
- Van mit átgondolnom. – feleltem. A dobos bólintott, és nyomott egy gyors puszit a fejem tetejére.
- Otthon találkozunk. – köszönt el, és visszament a kávézóba. Magányosan indultam el a valóban embertelenül hosszú útra, de nem bántam. Ki akartam tisztítani a fejemet, mire hazaérek, és minden valószínűséggel összefutok Luke-kal.