Versenyhelyzet

Epilógus

A szél meglebegtette az erkélyajtó elé felszerelt lenge, fehér függönyt, aminek hatására Gumicsónak ugatni kezdett. Épp egy fontos feladaton dolgoztam, ezért ingerülten ordítottam rá, mire szegény csak nyüszített, és bebújt a konyhapult mögé. Odakiabáltam neki egy gyors bocsánatkérést, és újra teljes bedobással a készülő cikkemre koncentráltam, amit éjfélig kellett befejeznem. A fejem tele volt ötletekkel, és az íróasztalomon heverő milliónyi, színes jegyzetek között válogatva próbáltam összerakni, hogy pontosan mi kerüljön bele az írásomba.
A gyakornoki hely, amit az egyetem elvégzése után felajánlottak nekem, egy nívós havi magazin volt, nem csak nőknek, és nem is csak fiataloknak. Nagyon tetszett a hely, imádtam, és éjjel-nappal dolgoztam. Sikerült megmásznom a ranglétrát, kávéfőzéssel kezdtem, aztán jött az iratpakolás, később a főszerkesztő asszisztense lettem, a gyakornoki évem letelésével pedig megkértek, hogy maradjak a magazinnál állandó munkatársként. Annyira boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem! Alig fél év után végre egy cikksorozat írását bízták rám, és az egyik kedves munkatársam szerint a főszerkesztő az irodalom-rovatot nekem szánja, mert annak a szerkesztője babát vár. Próbálom leplezni a főnököm előtt, hogy sejtem, mire készül, ezért minden korábbinál keményebben dolgozom, és a lehető legjobb cikkeket igyekszem kiadni a kezem közül.
Annyi, de annyi minden történt az eltelt 4 (!) évben, hogy arra szavak nincsenek!
Emily-ből az ország, sőt, nagyjából az egész világ egyik legfelkapottabb menedzsere lett, számos zenekarral és előadóval dolgozik együtt, folyton utazgat, és konkrétan hülyére kereste magát. A kapcsolat természetesen megmaradt köztünk, majdnem minden nap beszélünk, jelenleg, ha még nem indult el onnan, akkor San Francisco-ban dolgozik egy amerikai együttessel.
Anya és Robert élik a nyálasan boldog életüket. Anya visszament a korábbi munkahelyére, Robert pedig már igazgató a cégnél, ahol dolgozik. Anne a világ legboldogabb kislánya, tökéletesen egészséges, és imád oviba járni.
Shawn azóta is a legjobb barátom, hetente legalább egyszer felugrik, és olyankor megbeszéljük az élet nagy dolgait. Nem sokkal azután, hogy elkezdtem az egyetemet, kapott egy nagyszerű lehetőséget, és azon a táncakadémián tanít, ahová ő is járt. Ja, és randizni kezdett Emily nővérével, akit már ezer éve ismer. Elmondása szerint remekül megvannak, én meg szerintem jobban örülök neki, mint ő.
Marc és Mason egy-egy év eltéréssel megházasodtak. Marc felesége, Theresa, akivel a munkahelyén ismerkedett meg, eleinte tipikus műlánynak tűnt, hosszú, vasalt hajjal, rajzolt szemöldökkel, hat kiló alapozóval és műszempillával, a műkörmökről és csillogós ájfón-ról már nem is beszélve, de hamar kiderült, hogy elképesztően vicces, kedves, és nagyon empatikus lány. Félórányi beszélgetés után rájöttem, miért zúgott bele annyira Marc. Mason párja egy sokkal visszahúzódóbb lány, Elizabeth. Egy szórakozóhelyen találkoztak, és Mason elmondása szerint először azt hitte, Elizabeth néma, mert nem szólt hozzá egy szót sem, pedig mosolygott és egyértelműen közölte, hogy Mason is tetszik neki. Elizabeth is nagyon kedves és édes lány, meg persze gyönyörű. Remekül összeillenek Mason-nel.
Az apám továbbra is igazgatja a kiadót, Lana-t azonban hamar kirúgta, mindenféle értelemben, miután Will neki is megmutatta a fotót, amit nekem. Nem tudom, a kis hárpia behálózott-e már azóta valakit, szerencsére nem hallottam felőle jó pár éve. Az apámmal nagyon sokat javult a kapcsolatom, majdnem minden héten legalább egyszer együtt ebédelünk, és gyakran kikéri a véleményemet egy-egy szerződöttettjével kapcsolatban. Sokat beszélgettünk, és bár megérteni sosem fogom, hogy miért hagyott el minket, lassacskán kezdek megbocsájtani neki.

És a 5 Seconds of Summer?

Emily még jobban felfuttatta őket, mint ahogy nekem valaha is sikerült volna. Arénás koncertek a világ minden pontján, turnék, reklámok, és még három album. Beszélgetős műsorok, molinók, millió fellépés. Michael saját hajfesték-márkát kapott, Calum-ról alsónadrágot neveztek el (azt hiszem, ő az egyetlen ember a világon, aki ezt kitörő örömmel fogadta), Ash neve dobfelszereléseken díszeleg, Luke pedig ontja magából a dalszövegeket, írt már több tízmilliós rajongótáborral rendelkező zenészeknek is. A rengeteg befolyt pénzt be akarták fektetni, és amellett, hogy egy igen csinos összeget jótékony célra ajánlottak fel, alapítottak egy hangszerboltot is Sydney belvárosában, ami iszonyatosan jól megy. Az információkat javarészt Emily-től kapom, a srácok ugyanis nagyon elhatárolódtak tőlem. Luke-kal teljesen nulla a kommunikációm (nem panaszkodom, hisz én akartam így), Calum néha megkeres, de kizárólag telefonon, Michael havi egy-két alkalommal eljön hozzám, Ash azonban annyira a szívére vette a történteket, hogy ennyi év után sem hajlandó szóba állni velem. Anya szerint elég sűrűn jár az anyukájához, akinek én is nagyon hiányzom, és nem érti, mi történt a köztünk lévő barátsággal. Hát, tulajdonképpen én sem értem.
Gumicsónakot anyától és Robert-től kaptam a diplomaosztómra. Ő egy pici, fehér kiskutyus, hatalmas fekete gombszemekkel és nagy-nagy szívvel. Régóta szerettem volna kiskutyát, de az albérlőm eléggé ellene volt. Egészen addig, amíg meg nem vásároltam tőle a lakást, és az én hatáskörömmé nem vált eldönteni, milyen állatok lehetnek bent. Gumicsónak csak a számára kialakított helyre piszkít, a többire meg ott a feltörlő. Elővigyázatosságból azért a szőnyeget a hálószobámba telepítettem, ahová nem mehet be, de mindig kulturáltan végzi a dolgait. És még a szomszédok sem szóltak, hogy hangosan ugatna! A fura név egyébként Shawn ötlete volt, kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy Gumicsónaknak nevezzem el. Szívesebben hívnám Virágnak, vagy Mackónak, de amint Shawn Gumicsónaknak szólította, a kiskutyus egyből szót fogadott. Amikor én próbálkoztam a Virággal, magasról tett rám. Shawn távollétében régebben megkíséreltem az átnevezést, de hamar rájöttem, hogy a kutyus skizofrénná válna, ha sok néven szólítanák, így maradtam inkább a Gumicsónaknál. Ha pedig sétáltatáskor kisgyerekek kérdezik, rávágom, hogy „Buksi".
Miután bepötyögtem a cikk utolsó mondatát is, elégedetten csuktam le a laptopom fedelét. Mintha csak erre várt volna, a telefonom csipogni kezdett, programot jelezve. Alig hittem el, hogy már négy óra van, és mennem kell Anne-ért az oviba! Reggel nyolckor ültem le dolgozni... Felkaptam a polcról Gumicsónak pórázát, meg a táskámat, és már indultam is a kishúgomért. Anyáék ügyeltek rá, hogy egyforma távolságra legyen az ovi az ő otthonuktól, és az enyémtől is, hogy senkinek se legyen nagyobb fáradtság elmenni érte. Odafele gyalogoltam, de tudtam, hogy hazafelé villamossal kell mennünk, mert Anne utál sétálni, Gumicsónakot meg nem engedik fel a metróra. Az időjárás csodás volt, sütött a nap és kellemesen fújt a szél, minden egyes levegővételnél a szabadság és a boldogság illatát éreztem. Mindez egyből elszállt, ahogy bekanyarodtunk az ovi utcájába. A sok parkoló autó közül azonnal kiszúrtam a piros sportkocsit. Mindenki kiszúrja a piros sportkocsikat. Nagy levegőt vettem, és valamiféle biztatást várva pillantottam Gumicsónakra, akinek a reakciója mindösszesen annyi volt, hogy ugrott egyet, mert elszaladt előtte a járdán egy gyík. Elővettem a telefonomat, és ellenőriztem a legutóbbi SMS-t, amit anyával váltottam. Tisztán és világosan kéri, hogy ma jöjjek el Anne-ért az oviba.
Félve közelítettem meg az épületet, odaérve még Gumicsónakot is az ölembe vettem. Ő megrovó tekintettel figyelt engem, és a mancsával az orrát tapogatta.
Az oviban nagy sürgés-forgás volt, mindenkiért most jöttek. A folyosóra lépve millió gyerekkel és szülővel kerültem egy légtérbe, én mégis egyetlen embert láttam. Ott állt Anne öltözőszekrénye előtt, szakadt farmerben, bakancsban, ujjatlan felsőben, a napszemüvegét a sötétszőke hajára tolva. A fertőzésveszélyes piercing hiányzott az ajkából, és enyhe borosta futott körbe ennyi év után is hibátlan arcán. Mosolyogva hallgatta, ahogy Anne magyaráz neki valamit, miközben kipakolta a kishúga ruháit a szekrényből.
- Ismeri a 5 Seconds of Summert? – hajolt oda hozzám egy fiatal anyuka, akinek a kisfia cipője volt a kezében. Ő rántott vissza a valóságba.
- Igen. – válaszoltam, továbbra is Luke-ot bámulva.
- Ő ott Luke Hemmings. – biccentett a fiú felé a nő mosolyogva. Megborzongtam a név hallatán. 4 éve nem találkoztam Luke-kal. Még Mason és Marc esküvőjén is elintézték, hogy véletlenül se fussunk össze. A családi alkalmakat külön szervezték neki és nekem, és mindenki mindent elkövetett annak érdekében, hogy a legkevesebb konfrontáció se valósuljon meg köztünk. Erre tessék... a kishúgunk miatt ennyi év után újra összefutunk. És még mindig ugyanolyan hatással van rám. A francba.
- Cuki a kutyád! – dicsérte Gumicsónakot a nő kisfia. – Megsimogathatom? – kérdezte. Bólintottam, és kicsit lejjebb engedtem a kezemet, benne a kutyussal. Amíg a kisfiú simogatta a kutyát, Gumicsónak mocorogni kezdett. A szememet azonban továbbra is képtelen voltam elszakítani Luke-tól. Ő nem vett észre engem, és ezt nem is bántam. Csak aztán a kisfiú addig-addig játszott Gumicsónakkal, hogy kiugrott a kezemből, és elszaladt, végig a hosszú folyosón. A kis termete miatt a gyerekek hangos, boldog sikoltással fogadták, és többen megpróbálták megfogni. A felnőttek a gyerkőcökkel ellentétben a tettes irányába fordultak. Mindenki, köztük Luke Hemmings is. Ahogy meglátott, elejtette Anne uzsonnás táskáját. A húgunk nem szaladt a kutya után, hanem ő is felém fordult. Boldog mosoly terült szét az ajkán, amikor meglátott, és azonnal odaszaladt hozzám. Átölelte a combomat, és vidáman kezdett mesélni a napjáról, miközben megfogta a kezemet, és gondolkodás nélkül odavezetett a bátyjához. Anya szerint Anne hamar összerakta, hogy bár mindketten a testvérei vagyunk, kettőnket semmiféle rokoni szál nem fűzi össze. Emiatt nem kérdezősködött arról, hogy miért nem vagyunk mi ketten soha egy helyen.
- Szia. – tért észhez elsőként Luke, de mielőtt reagálhattam volna, egy óvónéni lépett oda hozzánk.
- Itt a kutyus. – adta át nekem Gumicsónakot. – Legközelebb, ha nem tudom lefoglalni a gyerekeket, felhívhatom? – kérdezte nevetve. Bólintottam, de valójában el sem jutott az agyamig, amit mondott nekem.
- Köszönöm. – böktem ki, miután már elsétált mellőlünk. – Szia. – motyogtam Luke-nak, aki az öltözőszekrénynek támaszkodva várta, hogy Anne felvegye a cipőjét.
- Nem tudtam, hogy ma te jössz érte. – szólalt meg Luke halkan.
- Én sem, hogy te. – haraptam be az ajkamat. Luke kínos mosolyra húzta a száját.
- Aranyos a kutya. Hogy is hívják, Motorcsónak? – simogatta meg a kutya fejét.
- Gumicsónak. – javítottam ki. Luke felnevetett. – Szóval akkor... - nyeltem egy nagyot, de mielőtt befejezhettem volna, Luke közbevágott.
- Gyönyörű vagy, Sall. – tényleg, őszintén hittem abban, hogy ez a pillanat az lesz, amikor elájulok. Nem azért, mert olyannyira jól állna neki, hogy a becenevemet mondja (persze ez is közrejátszik), vagy mert gyönyörűnek tart. Sokkal inkább azért, mert ennyi év elteltével is elmondja ezt nekem. És még emlékszik a becenevemre.
- Te is jól nézel ki. – préseltem ki magamból a választ. Luke elmosolyodott.
- Hallom, megkaptad az állást a magazinnál. Gratulálok. – mondta. Eltátottam a számat.
- Honnan tudod?
- Emlékszel, hogy mostohatestvérek vagyunk? Meg hogy a menedzserünk a legjobb barátnőd. – magyarázta. Ja, igen. Szóval az információáramlás oda-vissza működik. Jó tudni. – Figyelj... - köszörülte meg a torkát. – Nincs egy kis időd? Hazaviszem Anne-t, és találkozhatnánk valahol. Azt hiszem, van miről beszélgetnünk. – tette hozzá.
- Benne vagyok. – bólintottam mosolyogva, újra rátalálva a hangomra. És ott, abban a pillanatban végre nem csak a hangomat leltem meg. Hanem mindent, amit valaha is kerestem. 

Hahó Drágák!

Meghoztam nektek az epilógust, remélem, mindenki elégedett a befejezéssel :) Bár a vizsgák lassacskán élve felfalnak, és tegnap éjjel azt álmodtam, hogy habzó szájjal faggatnak a hidegháborúról, mégis sokat agyalok Sally és Luke történetén. Konkrét folytatást továbbra sem tervezek, de ha az a fránya idő is úgy akarja, hozok nektek egy meglepetés részt, amiben kiderül, mi is történt az epilógus zárómondata után :) Nem ígérem, hogy a héten meglesz, mert szombaton néhány történelemtanár örömmel fogja végignézni a szenvedéseimet a szóbelin, de utána jár néhány nap szusz, mielőtt odadobnak a magyar, - illetve az angoltanároknak :D 

Kitartást még erre a néhány sulis napra, aztán ránk zúdul a nyár! :) 

Puszi <3