Book of Reality (Befejezett)

12. Fejezet

SunHee pov

                    Az elmúlt kissé zavaros pár nap után igazán jól esett egy kicsit beszélgetni HaNeullel. Bár igyekeztem kerülni a férfiak közötti feszült helyzet megemlítését, nem igen sikerült. Miután meséltem ChanYeol viselkedéséről szóba került Chen is, így kénytelen-kelletlen megemlítettem a lánynak, hogy találkoztak és hogy JongDae enyhén szólva nem örült annak, hogy a Park családnak dolgozom. Persze én kitartottam a mellett, hogy nincs ezzel semmi baj, de erre végül a következő nap rá is cáfolt.
- A palotába? – Kérdezek vissza meglepetten pislogva fel ChanYeolra.
- Igen. Apámnak részt kell vennie egy gyűlésen, amin SeungHo koronaherceg esetleges régenségéről lesz szó, ha a király állapota tovább romlik. Nekem pedig beszélnem kell egy fontos személlyel. Neked pedig tanulnod – mutat rá a lényegre.
- De ChanYeol... Én nem hinném, hogy jó ötlet lenne, hogy menjek. Volt, egy kisebb félreértés a palota és köztem – húzom el a számat.
- Tudom – feleli nyugodtan, kifejezéstelen arccal. – De ez talán még a hasznunkra is válhat! – Végül is, igaza van, de engem az sem nyugtat meg. Aggódom, mi lesz, ha Chen meglát engem ott, és mi lesz, ha megint szóba kerül HaNeul? Mi lesz, ha ez az egész nem fog jól elsüni? Túl sok a ha.
- Nem kell aggódnod – simít végig az arcomon ChanYeol, majd közelebb lépve nyomja puha ajkait homlokomhoz. Nyugtatásnak szánt puszija igen sikeresnek bizonyult, szemeimet lehunyva sóhajtottam egyet.
- Rendben – suttogtam – menjünk! – Mosolyogtam fel ChanYeolra.
A palotába vezető út alatt meg sem szólaltam, míg a Park család férfi tagjai nagyban diskuráltak valamiről. Végig csak a hintó ajtaján néztem ki, és azért imádkoztam, hogy ne fussunk össze Chennel. Persze ez is csak egy szép elképzelés volt. Amint kiszálltunk a hintóból máris szemben találtam magam a férfival. Tőlünk úgy tíz méterre álldogált néhány másik katonával, és ahogy észre vettem más volt az egyenruhája. Csak nem? JongDae épp felénk indult, mikor ChanYeol megragadta a karomat, a kelleténél kicsit erősebben, majd közelebb húzva magához súgta a fülembe, ne távolodjak el tőle, nem lenne jó, ha elvesznék, mosolygot rám, majd Chen felé pillant, aki csak fújtatva fordul el és indul tovább másfelé. Hihetetlen erejű késztetést érzek, hogy utána menjek és... nem is tudom mit tennék, de rossz látnom, hogy ennyire csalódottan pillant felém. De ebben nem csak a büszkeségem állít meg, hanem az is, hogy Chan más irányba kezd terelni. Egészen pontosan egy könyvtár féle helyiség felé, ahova belépve megpillantom a már minket váró „fontos személyt" és az ereimben meghűl a vér. Miért van az, hogy semmitől sem tudom távoltartani magam, amitől Chen szerint távol kéne?
- Choi JongHyun miniszter, örülök, hogy újra láthatom – hajol meg ChanYeol a férfi felé én pedig követem tettében. Honnan ismeri ezt az embert? JongDae szerint nagyon veszélyes ember, meg is tiltotta, hogy a közelébe menjek. Mondjuk azt is, hogy Park tanácsosnak – pontosabban a fiának – dolgozzak. Vajon erre is nyomós oka volt? Csendesen üldögéltem az egyik sarokban – Chan utasítására – figyelmesen hallgatva a két férfi közötti beszélgetést. Többnyire a Kínával való kereskedelem volt a téma, de mikor az került szóba, hogy a kínaiak egyenrangú partnerként tekintetek Koreára, egy furcsa csuklás szerű hangot hallattam.
- Talán a kisasszonynak más a véleménye? – Pillant ráma a miniszter, majd haragosan teszi hozzá, egyáltalán mit keresek odabent.
- A hölgy a segédem – válaszol ChanYeol.
- Egy nő? – horkan fel a férfi.
- Igen, egy nő. Higgye el, sokkal okosabb, mint amilyennek gondolja. És ha van véleménye a témáról, akkor szívesen meghallgatom. – Bólint felém ChanYeol, mire én csak meghajolva kezdek el beszélni.
- Ne haragudjon az arcátlanságomért uram – fordulok a miniszter felé. – De nem rég érkeztem északról és higgye el, a kínai kereskedőknek a legkevésbé sem szerepel az a céljaik között, hogy segítsék az országunk kereskedelmét és annak fejlődését – mondom el, amit a töri könyvekből is tudni lehet.
- Nem is az a célunk ezzel – veti oda a férfi, majd a továbbiakban nem szentelve nekem több figyelmet beszélget tovább ChanYeollal. Én csak gondolataimba mélyedve meredek magam elé, ha a kormánynak az a szándéka, hogy erősítsék a Kínától való függést, akkor a kereskedelem az egy nagyon jó helyszín erre, de akkor is marad a kérdés. Ez miért éri meg SeungHonak? Mit adhat neki Kína, amit a saját országa nem?
Végül késő délután a két férfi végre feláll az asztaltól és elköszönve egymástól távozunk. Egy ideig csendben lépkedek Chan mellett, de a férfi egyszer csak megtorpan, majd egy épület felé mutatva közli, oda most be kell mennie, így magamra hagy engem azzal, hogy legmesszebb a kapuig menjek és ott várjam meg őt és az apját. Mivel nem tudom kihez ment be, és nem is igen érdekel, pláne a hallottak után, ezért a palota kapuja felé veszem az irányt, de nem érem el a célt, ugyanis két erős kéz ragad meg, és beránt egy szűk kis járatba két épület között, s míg az egyik kéz a derekamnál fogva tart közel egy izmos testhez, addig a másik az ajkaimat fogja be.
- Shh – suttog valaki a fülembe. – Nyugodj meg, JongDae vagyok. – Kissé megnyugodva ernyedek el az ismerős hang hallatára, majd felháborodottan próbálok eltávolodni a férfitől, ami sikerül is, majd dühösen fordulok felé.
- Erről igazán leszokhatnál, hogy berángatsz mindenféle helyekre – morgom.
- Miért? Talán nem élvezed – kezd el beszélni, majd elém lépve szorít a falhoz a saját testével -, hogy közel lehetsz hozzám? – Erre most mit mondjak? Ha egyből rávágom, hogy nem hazudok, de ha azt mondom örömmel tölt el, akkor is.
- Nem hinném, hogy ez fontos – térek ki a válaszadás elől, majd fordítom is el a tekintetem.
- Talán ChanYeol közelsége jobban esik? – Kérdezi a fülembe suttogva, mire alig észrevehetően megremegek, de gyanítom, azért neki feltűnt.
- Nem – suttogom, és képzeletben arcon csapom magam.
- Ennek örülök. Annak már kevésbé, hogy nem fogadsz szót – húzza el a száját.
- Mindig is makacs ember voltam – vigyorgok fel rá.
- Nem gondolod, hogy ezen változtatni kéne? – Kérdezi, és én épp válaszolnék valamit, azaz inkább témát váltanék, és elmesélném, mit hallottam Choi minisztertől, de a szám sarkába érkező puszi meggátol ebben, és nem, hogy azt felejtem el, amit mondani szerettem volna, de meglepetésemben az éppen kereket oldó férfit is elfelejtem pofon vágni. Végül is, ez nem egy csók volt, és azt ígértem, csak akkor ütöm meg, de akkor is!
Végül csak a fejemet ingatva, szélesen mosolyogva sétálok a kapuhoz, ahol ChanYeol és az apja már vár.
- Hol voltál? – Kérdezi Chan, mire én csak felé pillantva motyogom el, hogy megkértem az egyik szolgálót, adjon innom, amíg az urakat várom. Kijelentésem hallattán mindketten csak bólintottak, majd beszálltunk a hintóba és visszaindultunk a Park rezidenciához.
- Azt hiszem, ma nagy sikereket értünk el – szólal meg Park tanácsos, mire mind egyetértően bólintunk. – Meg kéne ünnepelnünk, egy finom vacsorával – veti fel az ötletet, mire ChanYeol bólint, majd az apja felém fordul.
- SunHee, ugye ön is marad? – Kérdezi.
- Miért is ne? – Bólintok rá, de csak sejtésem van afelől, hogy mire, ugyanis még mindig Chen hatása alatt állok. Ami meglepő, mert sokkal nagyobb hatással van rám, mint ChanYeol és egyben rémisztő is, hiszen nem szeretnék belé szeretni. Nem szerethetek belé!

****
Hali! Nos, a két férfi közötti hajtépés továbbra is elmaradt, de majd kárpótollak érte titeket.xd
Azért remélem, mindennek ellenére tetszett ez a rész is. Köszi, hogy olvastad!
Bocsi a helyesírási és elgépelési hibákért!