Book of Reality (Befejezett)

14. Fejezet

SunHee Pov.

Reggel iszonyatos fejfájással ébredek, ami nem is csoda, hiszen szinte egész éjjel sírtam. Fogalmam sincs mikor nyomott el az álom, de van egy olyan érzésem már rég munkában kéne lennem. Frusztráltan sóhajtok fel. Tudom, hogy dolgoznom kéne és azt is, hogy ez sokat számíthat HaNeul ügyében, valamint azt is, hogy el kéne mondanom JongDaenek, amit hallottam a minisztertől, de jelenleg a legkevésbé sem vágyom arra, hogy vagy őt vagy ChanYeolt lássam. Fáradságom ellenére kimászom az ágyból és úgy döntök rendet rakok, amióta HaNeul elment nem volt rendesen takarítva. Sajnos ez az elfoglaltság sem köt le sokáig, kora délutánra végzek is mindennel, még a motoromat is megnézem.
- Szegény kicsi szépségem - suttogom végig simítva a kicsit kopottas, fekete festéken. A kovács fia azt mondta, elvileg lassan használható lesz, amit nagyon remélek. Hm, jelen pillanatban úgy érzem, hogy ha újra működni fog, csak felülök rá és megyek ameddig ki nem jutok ebből a rémálomból. Még soha nem akartam annyira haza menni, mint most.

Végül sajnos muszáj volt dolgozni mennem, ezzel ChanYeol is egyet értett. Olyannyira, hogy a vita után három nappal, már kora reggel az ajtómban állt, hogy munkába kísérjen. A közös séta a Park rezidenciáig nem volt olyan kínos, mint azt elsőre gondoltam, mert bár Chan nem kért bocsánatot, nem is viselkedett félreérthetően. Megváltozott a kapcsolatunk és ez zavart, nem tudnám pontosan megmondani miért, de így volt. S bár a közös munka ugyan olyan olajozottan működött köztünk, mint eddig, már közel sem beszélgettünk annyit, mint régen és ez ChanYeolt is zavarta.
- Aish – sóhajt fel, ezzel magára vonva a figyelmem. – Nézd SunHee, sajnálom – húzza el a száját -, ha esetleg belerondítottam a JongDaevel való kapcsolatodba, de... Jobb, ha vigyázol. Ha távol tartod magad tőle.
- Ez vicces, ő is pont ugyan ezt mondta rólad – mosolyodom el keserűen. – Egyébként, nem igen volt mibe bele rondítanod, még ha lett is volna mibe, biztos vagyok benne, hogy az Chennek is ment volna egyedül.
- Chen?
- Ah, JongDae – sóhajtom és csak legyintek, ne érdekelje a magyarázat, különben őt is hívhatnám Yodának. – ChanYeol, hazudnék, ha azt mondanám, nem haragszom rád, de ennek semmi köze Ch... JongDaehez, mindösszesen csak nagyon rosszul esett, amit mondtál.
- Én tényleg igazán sajnálom, csak aggódtam érted. Nem tudtam hírtelen hova tenni azt, hogy ott volt nálad, olyan késő este. Nem tudom hallottál-e róla, hogyan került HaNeul a palotába? – Kérdezi, mire én csak megrázom a fejem. HaNeul említett valamit, de azok jóformán csak körvonalai a valódi történetnek. – JongDae nemrég még éppen, hogy csak súrolta a ranglétra alját, aztán bemutatta a koronahercegnek a húgát, és hopp parancsnok lett, csakhogy HaNeul megszökött és veszélybe került a pozíciója, ezért megígérte a hercegnek, hogy idővel, bármi áron visszaviszi őt, cserébe pedig ő lesz a palotaőrség vezetője. Ahogy elnézem, ennek a férfinak nem túl nagy ár a saját húga némi hatalomért. – Döbbenten hallgatom, amit ChanYeol mond. Elsőre nem akarom elhinni neki, amit mesél, de kénytelen vagyok belátni, van benne igazság. Amikor HaNeul mesélt erről, ő is említette, hogy Chent „kényszerítették" arra, hogy bemutassa őt. De mi van, ha ez a kényszer a szimpla hatalomvágy volt, ebben az időben ez elég jellemző volt a férfiakra, is.
- Még szerencse, hogy nincs túl sok közöm hozzá – erőltetek egy mosolyt az arcomra, és úgy tűnik elég meggyőző voltam, Chan csak visszamosolyog és vissza is térünk a munkához, egészen késő estig. Yeol ma este is felajánlja, hogy haza kísér, de udvariasan visszautasítom, és szerencsére, meg is ért, így egyedül indulok útnak. Nem is baj, van min gondolkodom. A haza vezető út alatt nem jutok sokra, hiába állítok pro és kontra listást, az eszem azt mondja, hogy Chen valahol sáros ebben az egész történetben, és nem hagyja azt sem, hogy teljesen megbízzak a colosban, de a szívem – furcsa és érthetetlen módon – tiltakozik minden kis gondolat morzsa ellen, ami JongDae bűnösségét igazolná.
Gondolataimba mélyedve fordulok be a házhoz vezető kis útra, de az ajtóban nem várt meglepetés fogad.
- Mit keresel itt?
- Téged.
- Hm, nem elég jó indok.
- Mit vársz tőlem?
- Nem egyértelmű? Nem sok kedvem van látni téged.
- Pedig maradok, amíg el nem magyarázol nekem pár dolgot.
- Én neked? Nem inkább te tartozol némi magyarázattal?
- Mit akarsz tudni?
- Miért vitted HaNeult a palotába?
- Nem volt más választásom, ez nem az a hely, ahol mindenki dönthet a sorsáról.
- Oh, hát persze. Ezért neked kellett döntened HaNeul sorsáról? Mégis mi kényszerített erre? Csak nem a hatalomvágy? – Kérdezem belépve a házba.
- Nem értem miről beszélsz – felel Chen, követve engem.
- Nem furcsa egybeesés az, hogy a koronaherceg „megkapja" a húgodat, téged pedig előléptetnek?
- Ki mondta ezt neked?
- HaNeul, többek között.
- Többek között? ChanYeol beszélte tele a fejedet ezzel a sok hülyeséggel? Megmondtam már, hogy ne bízz meg benne!

- Benned talán bízhatok? Te sem vagy jobb nála, egyikőtök sem jobb a koronahercegnél, csak máshogy forgatjátok a lapjaitokat – emelem meg a hangom. Igazán feldühített.
- Ne kiabálj velem! - Szól rám, de nem törődök vele, ki kell adnom a feszültséget.
- Ilyet tenni a saját húgoddal! Értem én, hogy hím soviniszta államot élünk, főleg ekkoriban, de eladni a saját húgodat némi hatalomért... Arcátlanság! – sziszegem a végét, dühös tekintettel méregetve Chent. Nem, ez nem Chen, ő nem ilyen. Ez JongDae, a kíméletlen katona.

- Az, az arcátlanság, ahogy velem beszélsz – ragadja meg a karomat a férfi, és annál fogva ránt közelebb magához. Centikről nézve velem farkasszemet.

- Bebörtönözhetsz, megkínozhatsz, tehetsz bármit, akkor sem fogok tisztelettel beszélni, egy olyan férfival, aki képes eladni a saját húgát és ezzel együtt a lelkét is – suttogom, és nem csak azért nem beszélek hangosan, mert tudom így is tökéletesen hallja minden szavamat, hanem azért sem, mert félő, ha hangosabban beszélnék, elcsuklana a hangom a visszatartott sírástól. Szavaim hallatán JongDae csak közelebb von magához, ami meglehetősen kellemes érzés lenne, ha nem fájna a karom, ahogy szorítja, és ha nem haragudnék rá jelenleg ennyire.

- Szeretem az olyan embereket, főleg nőket, akik kiállnak a saját igazukért. S bár a te makacsságod szinte lenyűgöző, mégis azt kell mondjam, elfelejted kivel is beszélsz – hajol olyan közel hozzám, hogy az arcomon érzem – ebben a hidegben – forrónak ható leheletét. Egy pillanatra le kell hunynom a szemeimet, de amint ezt megteszem, puha ajkak érintését érzem meg saját párnáimon. Abban a pillanatban pattannak ki szemeim, hogy Chen lehunyt pilláival találjam magam szemben. Be kell valljam, rettentően élvezem, a csóknak alig nevezhető hosszú szájra puszit, de véget kell neki vetnem, mielőtt még bárki – pláne HaNeul – meglát így minket. Így erőt véve magamon rántom ki időközben gyengült szorításából a karom, majd arcon csapva rohanok ki a házból. Könnyeim újra utat törnek maguknak és csak remélni tudom, hogy JongDae nem követ. Azt hiszem ChanYeolnak valahol igaza volt, ennek ellenére mégsem tudok bízni benne, egyikőjükben sem. Csak HaNeulben, ezért is döntök úgy, hogy a mai éjszakát nála töltöm és remélem nem kérdez többet a váratlan látogatásomról, mint amire őszintén válaszolni tudok.

****
Sziasztok. Nos, haladunk, haladunk, és bonyolódik minden. Remélem tetszett ez a rész is. Köszönöm, hogy olvastátok, a vote-okat és kommenteket is! Várlak titeket a következő fejezetben!
Bocsi a helyesírási és elgépelési hibákért!