Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Dús párnáival ismét ajkaimra tapadt,lágyan csókolt szinte simogatott nyelvével. Szorosan ölelt magához, mint aki sose akarna elengedni. Minden érintése tele volt ézelemmel. Ajkaink szerelmes táncot vívtak egymással. Lábaimat kecses dereka köré fontam így folytattuk érzéki nyelvjátékunkat...
A nap erősen sütött be a szoba ablakán felébresztve engem édes álmomból, megint. -Miért pont ilyenkor kell felébrednem? - tettem fel magamnak a kérdést, természetesen válasz nélkül maradtam ismét.
Majdnem minden nap vele álmodom és egyszerűen nem tudok rájönni ki lehet. Csak ébenfekete tincseit, erős karjait és édes mosolyát látom magam előtt.
Fáradtan sétálok ki az egyetem hatalmas kapuján, bár mégis örömmel hiszen vége a vizsgaidőszaknak. Szabadidőmet újra legkedvesebb elfoglaltságomnak szentelhetem, a fotózásnak. Ilyenkor a legszebb a város mikor közeledik a karácsony. Mindent puha fehér hó borít,a fák feldíszítve,az üzletek kivilágítva és a legcsodásabb karácsonyi vásár. Mindenhol árusok, forrócsoki, fahéj illat, vidám gyerekek és halk karácsonyi zene. Annyira meghitt és szép.
Fényképezőmet újból emelem és megint elkapok egy tökéletes pillanatot. Már itt sétálgatok vagy egy órája, de még mindig van amit szeretnék megörökíteni.
Azt gondoltam egyedül nem lesz olyan jó a srácok nélkül, de így legalább nyugodtabban tudok sétálgatni és nem zargatnak percenként. Utolsó képemet készülöm ellőni mikor meglátom őt!
Gépemmel ráközelítve örömmel veszem tudomásul, hogy tényleg ő az. Arca a hideg miatt kissé piros, sötét fürtjei kócosak, de így is pont olyan. Készülékemmel vad kattingatásba kezdek, hogy minden rezdülését megörökítsem. Viszont ahogy nyomogatom eszközömet rá kell jönnöm, hogy már nincs ott és csak a tömeget fotózom. Arcom elől elemelve a lencsét eleggé meglepődök.
Itt áll előttem teljes életnagyságban, alig van köztünk távolság. Eléggé félénken pillantok fel rá a kisebb magasságkülönbség miatt. Ő csendben arcomat fürkészi én pedig érzem, hogy lassan felveszem a paradicsom színét és halmazállapotot váltok.
Kíváncsi vagyok, hogy festhetek kívülrő. Perzselő tekintetét még mindig rajtam tartja és hirtelen fogalmam sincs mit kéne neki mondanom. Szótlanul állunk ám ő megunja és eltünteti a köztünk lévő távolságot egy öleléssel. Mindenre számítottam csak erre nem.
Kissé félénken ugyan, de visszaölelem magamba szívva citrus illatát. Lassan elenged majd rám néz és valami értelmes mondat összehozásán töri a fejét, legalábbis arckifejezéséből erre következtetek.
- Figyelj Jongdae...szóval néha az álmok valóra válnak. - mondja ki azt amire köpni nyelni nem tudok. - Szóval elnézést,hogy az engedélyed nélkül fényképeztelek le, de mégis az fontosabb, hogy tényleg ő vagy? - teszem fel neki legfontosabb kérdésem melyre nagyon szeretnék választ kapni. - Igen, pontosabban Yixing. Ez pedig csak maradjon az én titkom. - kacsint rám, és ezzel lezárva a témát újból megölel.
Tehát néha az álmok valóra válnak vagy karácsonyi csodák nevezzük akárhogy, az én álmom Yixing.
