Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
A nap még szinte fel sem kelt, mi már rég a tengerparton voltuk. Nincs még annyira meleg, de a nap sugarai már így is elég erősek, a szél néha belekap hajunkba, ezzel összeborzolva amúgy is elég kócos tincseink.
Tegnap este óta nem lehet bírni Jongdaevel, egyfolytában pörög és beszél, a szokásosnál is sokkal többet. Picit fárasztó, de azért örülök, hogy ezzel a kis dologgal is ekkora örömet tudok szerezni neki. A nyár egyáltalán nem úgy sikerült ahogy terveztük, Ő is dolgozott egy csomót, tanult a vizsgáira nekem pedig túlóráznom kellett, és ha hetente kétszer láttuk egymást az jó aránynak számított.
Egy szavam se lehet rá, hiszen sose neheztelt rám emiatt, nagyon türelmes volt és tényleg értékelt minden apró pillanatot, amit együtt töltöttünk, vagy a pár perces esti telefonbeszélgetéseinket. Mindig tele volt vidámsággal és bátran mondhatom, nála pozitívabb személlyel nem igen találkoztam még. Egyszerűen csodás volt, mint pár vagy akárcsak barát is. Nála jobbat nem kívánhattam volna.
- Na jössz úszni, vagy még állsz ott egy ideig? - kiáltotta a derékig érő vízből. - Megyek már, várj meg! - hirtelen mozdulatokkal szabadultam meg felsőmtől. Gyors léptekkel haladtam a part menti homokban, aztán két három lépés múlva már éreztem is a hűs vizet a talpam alatt. Jongdae már rég mesze járt, bele telt pár percbe mire beértem. Mosolyogva fordult meg és közelebb úszott hozzám. - Lassú vagy! - nyújtotta rám nyelvét és lefröcskölt a hideg vízzel. - A korral jár, nem tehetek róla. - biggyesztettem le ajkaim és beszálltam játékába. - Ha megöregszel akkor is szeretni foglak, ez semmin sem változtatna. - suttogta és szorosan megölelt. - Jajj, nem azért, csak vicceltem, nehogy komolyan vedd. - karjait szorosabban fonta körém és halkan szipogott párat. - Ugyan már, ne légy ilyen. - simítottam hátára. Pillanatokkal később gyorsan lökött el magától, lenyomva a víz alá. - Megint bevetted. - kacagott édesen, nem voltam képes haragudni rá. - Azért ebből ne csináljunk rendszert, kérlek!
Dél körül visszatértünk a takarónkhoz, eléggé elfáradtunk, főleg Dae. Úsztunk, minden alkalommal versenyt csinált belőle, gyerekes dolgok voltak ezek, de élveztem.
- Bekented magad naptejjel? Csak óvatosan, tudod, hogy könnyen leégsz! - Nyugi megoldom, hyung, hidd el, nagyfiú vagyok már. - Nem ezért mondom, csak tényleg óvatosan, nem szeretném, hogy fájjon utána. - megmosolyogtatott a gyerekeskedése. Mindig így viselkedett, mikor kettesben voltunk.
Késő délután volt már, viszont az igazi tömeg csak most érkezett a parthoz. Már mindent elpakoltunk így sétáltunk az árusok mellett. Rekkenő hőség volt még mindig, szükség volt valamire ami úgy igazán lehűt minket.
- Eszünk egy fagyit? - pillantottam rá, de nagyon nem érdekelte a dolog. - Mi a baj? Fáj valamid? - A hátam nagyon fáj... - szomorúan pislogott rám, tisztában volt vele, hogy tudom miért. - Én megmondtam, jó akkor sietünk hozzám, bekenjük és jobb lesz.
- Óvatosabban csináld, légyszi. - rándult össze ahányszor csak a hátához értem. - Tényleg vigyázok, de bekenni muszáj vagyok, bírd ki jó? - simogattam meg haját. - Rendben, de gyógypuszit is kapok majd? - fordult picit az oldalára, hogy rám tudjoj nézni. - Természetesen.
Halkan felszisszent párszor, de csendben tűrte. Próbáltam minél óvatosabban, nem szerettem volna neki még nagyobb fájdalmat okozni.
- Végeztünk, ügyes voltál! - Köszönöm szépen. - megkönnyebbülten mosolygott rám, majd puszit is kaptam.
- Hova szeretnéd a gyógypuszit? - simítottam vállára. - Hát, mindenhol fáj, de talán itt. - vigyorgott rám és ajkaira mutogatott. - Ahogy szeretnéd. - túrtam össze gondosan beállított tincseit. - Szeretlek!
