Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A takarót magához ölelve feküdt az ágy bal felén a fiatalabb, hátulról erős karok melegítették. A szobában meleg sem volt, de hideg se igazán.
Alig egy órája sikerült elaludniuk mégis Kyungsoo úgy érezte, elég volt ennyi. Fáradtnak érezte magát, de mégse. Saját maga sem tudta mit is érez, jó is volt meg nem is.
Szíve szerint már felkelt volna, hogy csináljon valami hasznosat esetleg átolvasson pár dalszöveget; kiegészítése a beadandóját mégsem tette. Nem szerette volna felkelteni barátját, keményen dolgozott ma is, nagyon elfáradt. Kissé gondterhelten sóhajtott, majd átfordult, hogy szembe kerüljön az idősebb nyugodt alvó arcával.
- Mit szeretnél, engedjelek el - kérdezte rekedten míg Soo csak megrázta a fejét. - Aludj csak Chanyeol, nem akartalak felébreszteni - simított a fiú karjára és csak hozzábújt. Hosszú percek teltek el, de a fiú még mindig nem lelte a helyét a hatalmas párnak közt. Chanyeol alvásról szőtt tervei egyre távolodtak és megint összes gondolata társa körül forgott.
- Megint nem tudsz aludni, igaz? - Nem nincsen semmi baj, tényleg - rázta hevesen a fejét a kisebb. - Hozzak neked vizet, vagy menjünk ki a levegőre - kérdezgette tovább a barátját. - Nem tudom, minden olyan semmilyen, érted ugye - kérdezte már kacagva a saját kis problémáján.
Chanyeol mosolyogva nézett rá és tudta, hogy a szokásos semmiségek. Sokszor volt ilyenje a másik fiúnak, már hozzászokott. Tudta milyen rossz, mikor minden rendben van mégis semmilyen. Lassan húzta magához közelebb Kyungsoot, a nagy takarót ráterítve csókolt homlokára és arcát tincsei közé rejtette.
- Csak próbáld nem túlgondolni, meglátod holnap már jobb lesz!
