Kanadai álom

7. A házunk

Ezután a "lelkiproblémákat megoldó" beszélgetés után hazamentem, hogy menjünk megnézni a házat. Reméltem, hogy jó lesz mert nekem nagyon tetszett képről és nem volt kedvem még keresgélni, elmenni nézegetni mást.

Amikor odaértünk valahogy még nagyobbnak tűnt és hát... megfordult a fejemben, hogy nincs is rá elég pénzünk. Kívülről is látszott, az egész hihetetlenül igényes. Belül 4 akkora hálószoba, mint ami a nappalink volt, hatalmas fürdőszoba és konyha. Modern bútorok, meg minden. Beleszerettem. Nesze neked szerelem elsőlátásra...

Reménykedve néztem apára. Most komolyan. Ide kell költöznünk.
- Ez egy tök jó ház. - Ennyit a meggyőző érvekről.
- Ja. Majd megbeszélünk mindent. - Köszönjük, holnapra eldöntjük. - fordult a tulajhoz.

Ahogy kimentünk ezer kérdésem lett volna. Van-e rá pénzünk? Megéri? És egyáltalán tetszett-e?
De megint csak egy egyszerű kerdést tudtam kinyögni...
- Na?
Nem számítottam akkora szóáradatra, mint ami következett. A lényeg annyi, hogy megvan a házunk. Még a bútorok is maradnak.

Ezek után lenyugodtam. A következő két hétben beköltöztünk. Nekem elég lett volna két nap is, de tovább elhúztam, hogy ne kelljen sehová sem mennem. Miután már a sokadik délutánt töltöttem pakolás helyett sorozatnézéssel, anyukámnak feltűnt, hogy semmit nem haladtam.

- Mégis mit csinálsz órákig?- tette fel a kérdést. Erre most mit mondjak...
- Csak fejben írtam egy történetet egy lányról aki elment az utca végére, felmászott egy ház tetejére és énekelt a halott nénikéjének a szellemével, aztán elment befogadni egy kutyát. - Ennél még az is jobb lett volna, ha az igazat mondom.
- Öhm, ez érdekes. Legközelebb írhatnál valami másról. Sőt, mi lenne ha ahelyett, hogy ilyeneket találsz ki, kipakolnál végre?
- Nem értékeled a fantáziámat.
- Nem tudtam, hogy ilyen élénk. Értékelem, csak meglepett.
- Pedig az. De akkor most félreteszem, hogy rend legyen.

Egyébként ez nekem is új volt. Mármint, hogy van fantáziám. Eddig sosem gondolkozam ilyen mélyen, ezért nem tűnt fel, hogy mennyire szívesen próbálkoznék dalok, történetek, versek írásával. Nem gondoltam, hogy lenne hozzá tehetségem, de érdekelt a téma.

Egy ideje nem voltak könyveim, ezért az időmet a telefonomon töltöttem. Ahhoz, hogy könyveket töltsek le túlságosan béna voltam. Így viszont éreztem, hogy az agysejteim egyenként lesznek öngyilkosok.

Hiányzott a kreatív, okos énem akinek van életkedve, szeret olvasni és még barátai is vannak.

Ezért otthagytam a cuccaimat a földön,elköszöntem anyáéktól és elmentem.