Kanadai álom

10. Megint

Két hétig mindennap elmentem a kavézóba és vettem vagy három könyvet. Elkezdtem az új életemet azt hiszem negyedjére is... De amíg meg tudom tenni, addig meg is fogom.

A kávézóban jobban megismertem Marinát, sokat beszélgettünk és azt hiszem talán barátok lettünk. Sokat beszélgettünk könyvekről, kiderült, hogy ő a krimiket szereti, amit nem gondoltam volna róla, olyan lányregényes típusnak tűnt, de ez csak azt jelenti, hogy előítéletes vagyok és szörnyű emberismerő. Néha szóba került ez a "bizonytalanságom"  és szerinte ez nem is önbizalom kérdése, hanem ilyen a személyiségem és szociális szorongásaim is vannak. Szép kilátások. De legalább ezt is tisztáztuk.

A rendrakással nem haladtam semmit. Csak egyik helyről a másikra pakoltam a dolgaimat és sokat néztem a plafont földön fekve, ami jó tekintve, hogy nem takarítottam fel és még mindig nincs szőnyegem...
Szerintem már feltöröltem a padlót a pólóimmal és a hajammal.

Meg hát...találkoztam jó párszor a sráccal. Calumnak hívják, amikor ott volt beszélgetett velem mindig. Közben már rájöttem, hogy ő volt az egyik abból a társaságból akik miatt kiakadtam. Megismertem rendesen és elhívott a hétvégén magukkal. A barátaival mennek moziba és pizzázni.
Nekem ez teljesen új volt. Nem akartam bevallani, hogy én nem szeretek mozizni, sokkal inkább a "megjelenés után hónapokkal később majd letöltöm" műfajt képviselem. Örültem a meghívásnak, most talán lesznek igazi barátaim.

Valahogy úgy éreztem, hogy most "minden egyenesbe jön". Persze. Ezeket a bölcs motiváló gondolatokat sosem értettem. Ahogy ezen gondolkoztam (éppen a földön feküdve) rájöttem, hogy igazából nekem nem egy "hullámvölgy" volt az életemben, hanem csak egyenesen futottam egy sínen, és a vonat jött utánam ezért nem volt időm megpihenni és irányt váltani. Hihetetlen költői tudok lenni néha...

Nem volt kedvem megmozdulni. Odaszenvedtem magam a telefonomhoz és kerestem zenét. Halkan énekelgetve valahogy megfeledkeztem arról, hogy mennyi mindent kéne csinálnom.

Nem sokkal később anya szólt, hogy most már tényleg csináljak valamit. Szóval elkezdtem porszívózni. Az ilyenek közben mindig van időm arra, hogy megöljem az életkedvem a gondolataimmal.

Most viszont csak azon gondolkoztam, hogy mi lesz a mozival. Mármint nyilván semmi különös, de úgy örültem a meghívásnak, mint ötéves koromban a vattacukornak. Magyarul hihetetlenül.

- És mikor is mentek moziba? - kérdezte anya azon az estén. Már előtte elmeséltem neki, hogy megismertem Marinát és Calumot a kávézóban. Majd egy rendkívül kínos beszélgetés során elmagyaráztam azt is, hogy Marina nem őrült, csak pszichológiát tanul, Calum pedig nem akar elrabolni vagy hasonlók, csak egy véletlen miatt beszélgettünk.
Persze, ha hihetek a könyveknek véletlenek nincsenek.

- Holnap délután öt körül találkozunk a mozi előtt.
- Örülök, hogy ismerkedsz. - mosolygott rám.
- Azt hiszem én is. - mosolyogtam vissza. Megint halványan, de őszintén. Fejlődök.