Kanadai álom

9. Vissza

- Mégis hova rohantál el így?
- El kellett mennem. Venni egy könyvet. Bemenni a kávézóba és beszélni valakivel. Bocsánat.
- Kivel beszéltél?
- Nem volt ott akivel beszélni akartam.
- Akkor kivel akartál?
- Az egyik pultoscsajjal. Múltkor azt mondta, hogy keressem nyugodtan.
- És ez ilyen sürgős volt?
- ...Nem. Csak most na...
Kezdtem túllépni egy bizonyos határt a hazugságokkal kapcsolatban, szóval inkább próbáltam gyorsan lezárni a témát.
- Amit vettem könyvet viszont nagyon érdekes.
- Miről szól?
És innentől kezdve abbahagytam a hazudozást és elmeséltem az alaptörténetet. Vagy nagyon jól tereltem a témát vagy anyukám megkegyelmezett ezért abbahagyta a kérdezgetést. Nekem mindegy volt, csak ne kelljen az ismeretlen ismerőseimről beszélgetni.

Felmentem a szobámba. Elöntött ez az "ismeretlen ismerős" érzés. Otthon voltam egy ismeretlen házban. Kettősség. Valahogy úgy éreztem, mintha nem lenne minden rendben, pedig semmi rossz nincs. A földön feküdtem és néztem a plafont. Úgy tűnik erre volt szükségem. Még soha nem feküdtem a szőnyegen a plafont bámulva csöndben. Mondjuk még sosem volt akkora szobám ahol kiterülve elfértem. És az igazsághoz hozzátartozik, hogy még nincs szőnyegem.

Teljesen átszellemülten néztem egyenesen fel. Igazából ez így hülyén hangzik... de csak utána jöttem rá, hogy könnyezek. Sötét barna hajam az arcomra tapadt, valószínűleg a sötétkék pólómat mostanra vastag porréteg lepte be a hátán.

Keserédes boldogság. Ez jutott eszembe erről az érzésről. Előkerestem a telefonomat és elkezdtem írni kifejezéseket erre az érzésre. Csak ellentétes jelentésű kifejezések jutottak az eszembe. Kezdtem belemerülni megint a "lelkivilágomba" ezért lementem a konyhába. Az én logikám szerint, ha túl sokáig gondolkozok az "életemen" akkor utána ennem kell.

Bementem a nappaliba egy tál müzlivel. Anyukám tévét nézett, apukám pedig álláshirdetéseket keresett. Szegényen látszott, hogy nagyon fáradt, de én nem tudtam segíteni, mivel már tegnap is rákérdeztem, de csak annyit mondott, hogy még nem tudja mi lenne jó.

A tévében valami csöpögős romantikus film ment, valószíűleg már a végénél járt, mivel a lány szerelme már halott volt. Nagyot sóhajtottam. Nem szeretem a romkom filmeket, ezért fejben mindig végig kommentálom őket. Néha hangosan is...

Közben kissé elkalandoztam szóval a müzlit sikerült magamra borítani a tálat. Anyukám csak fél szemmel rám pillantott és megrázta a fejét. Kicsit elege lehetett már a folyamatos szenvedésemből, ezert lezuhanyoztam, és elmentem aludni.

Holnap megint újra kezdem a megújulást. Mindennap újra kezdem addig amíg lehet. Vajon hányszor kezdhetek újra mindent anélkül, hogy teljesen elmenne az eszem?