Már több, mint egy hete dolgoztam a kávézóban, de már elegem volt. Hosszú időn keresztül hallgatni a "kedvenc törzsvendégeim" történeteit. Hiába volt ez egy kulturált a kávézó, ha a drága emberek nem voltak azok.
Nem értették meg, hogy nem hívhatnak meg egy italra és nemcsak azért, mert ott dolgozok és nem kérek italt hanem, mert nem iszom alkoholt. 16 éves vagyok és nem szeretnék valami idegennel berúgni. Tudom csak egy ital, de nem bízok...senkiben.
Azt sem értették meg, hogy nem érdekelnek a panaszaik. Nekem is volt, nekik is volt, de egyikünket sem érdekelte a másiké. Csak sajna mivel ott dolgoztam nem küldhettem el őket a francba.
Azon a napon is így volt. Már sötétedett, amikor anyukám jött be. Ő már befejezte a munkát. Nekem még 2 óra volt hátra. Unottan rendezgettem a pulton a csészéket és közben a tv-t hallgattam.
- Szia Loren!- ölelt meg anya áthajolva a pulton.
- Szia...- motyogtam.
Ezután beszéltünk pár szót, majd anya felkapta a fejét. Én is a tv-re néztem. Lottósorsolás. Megvontam a vállam, mert nem érdekelt, de anyukám izgatottan rángatott elő egy sorsjegyet
a táskájából. Úgysem nyerünk.
Belépett két nő az ajtón, én pedig feltápászkodtam, hogy kiszolgáljam őket. Felvettem a rendelést, majd visszamentem a pulthoz.
Ahogy visszamentem anyukám suttogva ennyit mondott.
- Nemsokára elköltözünk.
- Miért?- kérdeztem riadtan. Ugye nem rúgták ki? Nem akarok a híd alá
kerülni.
- Mert megnyertük a lottót.- suttogta folyamatosan mosolyogva, én pedig kiöntöttem a kávét. Ennyit arról, hogy nem nyerünk. Hisztérikusan ennyit kérdeztem:
- Mi van???
ESTÁS LEYENDO
Kanadai álom
Novela JuvenilA nevem Loren. Nyár elején Kanadába költöztem a szüleimmel, egy nagy kertes házba. Mindenem megvan. Elhinnéd, hogy fél éve még attól féltem, hogy kiraknak minket a kétszobás albérletünkből? Elhinnéd, hogy egy véletlennek köszönhetjük, hogy ide jöhet...
