Kanadai álom

8. Újra

A könyvesboltban nem voltak olyan sokan, de engem már így is zavart az a pár ember. Tényleg többet kellett volna szocializálódnom. Próbáltam a könyvekre kocentrálni, de nem igazán tudtam, hogy mit akarok. Szóval felkaptam valamit aminek szép volt a borítója. Mondjuk a fülszöveget nem ártott volna elolvasni...

Fizettem, aztán gyorsan elmentem. Első lépés pipa. Most jön az a rész, amihez kevésbé van kedvem.

Ahogy beléptem a kávézóba rögtön kiszúrtam Marinát, aki éppen egy vendégnek magyarázott, láthatóan fel volt pörögve. Leültem a legközelebbi asztalhoz, ami szerencsétlenségemre a legfeltünőbb helyen volt. Úgy terveztem, hogy itt megvárom, aztán beszélek vele, de nem volt rá alkalmam.

Kezdtem megunni, ezért elővettem a könyvem és el kezdtem olvasni. Már sötétedett kint, ezért bent már félhomály volt. A szemem kifolyt, az erőltetéstől, szóval eltettem. Közben már egy másik pincérnőtől kértem egy forrócsokit, mert hát nyár van, miért is ne.

- Szia! Leülhetek ide? Már nincs hely máshol.
- Persze, nyugodtan. - már megint megjelent az automatikus mosolyom...
- Mit olvasol? - kérdezte, miután rendelt.
Csendben odanyújtottam neki a könyvet.
- Egyszer már olvastam. Nem volt rossz. Egyébként mit csinálsz itt egyedül?
- Olvasok? - Gúnyos hangsúly is visszatért, remek...
- Azt látom. De eljöttél ezért ide?
- Igazából igen. Végülis mindegy, hogy otthon vagyok egyedül vagy itt. De valamiért mégis eljöttem ide.
- Nincs senkid, akivel eljöhetnél?
- Most költöztünk ide.- Egyszerűen kitértem a válasz elől, de értette.
- És milyen itt?
- Jó. Vagyis nem tudom. De jobb, mint ahonnan jöttem.
- Honnan jöttél?- Kezdett sok lenni a kérdés. Erre nem fogok normálisan válaszolni.
- Amerikából.
- Hű.
- Hű?

Egy pillanatra felnézett az italából és valami furcsa mosollyal megrázta a fejét. Az ő mosolya őszinte volt teljesen, mégis begyakoroltnak tűnt.

- Igen. Hű. Szerinted hányan költöztek ide Amerikából az elmúlt évben?
- Senki?
- Aham. Már itt élek mióta elsős lettem. Szerintem te vagy az első amerikai aki ideköltözött. Miért?
- Nem volt jó környék, ahol éltünk.

Itt kicsit elhallgattunk, de nem volt kínos. Teljesen nyugodt voltam. Pedig fogalmam sem volt, hogy ki ez.

- És te? Hogyhogy egyedül?
- Csak bejöttem. Apukámé a kávézó.

Eddig jutottunk, mert elkezdett csörögni a telefonom. Anyukám volt és megkérdezte, hogy mikor szándékozok hazamenni. Ez enyhe célzás volt nálunk már régóta.

- Akkor gondolom mész.
- Igen. Örülök, hogy találkoztunk.
- Én is. Szerintem még fogunk. Sokszor vagyok itt.
- Rendben. Szia! - egy szomorú, de legalább őszinte mosollyal léptem a pulthoz, fizettem és elmentem.

Nem így terveztem ezt az estét. Bár jobb lett, mint amire számítottam.
Még találkoznunk kell, ez biztos.