A rapid randi után még játszottunk pár játékot, melynek alapja a randis párok voltak. Így én a feladatokat Ákossal csináltam meg és rájöttem, hogy nagyon jófej srác és még okos is. Végre egy olyan kombináció, amit kifejezetten szeretek :D.
Viszont voltak olyan feladatok, amikor a pároknak versenyezniük kellett egymás ellen. Az egyik ilyen feladat az volt, hogy a páros fiú tagjának a hátán kellett átvinnie társát a kert másik oldalára, de minél gyorsabban, hogy a többi páros előtt átérjenek. Sajnos nem mi nyertünk, hanem a Dalma-Ricsi páros. Úgy láttam, hogy jól összemelgedtek, aminek nagyon örülök. Mi Ákossal másodikok lettünk, amin ő egy kicsit ki is akadt.
- Ne aggódj, ez nem a te hibád. Nekem kellene egy keveset még fogynom, mert ha így folytatom, akkor olyan leszek, mint egy kis disznó. - mondtam, majd rácsaptam "hájas" hasamra.
- Ugyan már. Először is: nem vagy kövér. Pont így nézel ki jól, úgyhogy meg ne próbálj fogyni. Megértetted? - nézet rám olyan arccal, mint egy kicsit megbotránkozott jóbarát, mire én csak bólintottam. - Helyes. Másodszor pedig: nem vagy kicsi. Én 185 centi vagyok és így is a mellkasom közepéig érsz. És most jönne az a rész, amikor megkérdezem, hogy milyen magas vagy?
- 170 centi vagyok, de én még szeretnék magasabbra is nőni 1-2 centivel. - mosolyogtam rá és ő ezt a kijelentésemet kikerekedett szemekkel konstalálta.
- Figyelj, ha rám hallgatsz, akkor nem nősz tovább. Mert ha mégis nyúlnál még egy kicsit, akkor már nem nagyon lenne magasabb srác hozzád. - nevetett fel, mire vállba bokszoltam.
- Jól van na. De azért még jó lenne egy kicsit nőni. - ezért a mondatomért pedig Ákos adott nekem egy tockost.
A versenyek után következett a szabadidő, amit megbeszéltük a srácokkal, hogy együtt fogunk tölteni. Mivel a társaságban volt két ember, aki ismerte a terepet, ezért rájuk bíztuk a vezetést. Nagyon szép helyeket mutattak a városon belül. Megnéztük a várat, megmutatták a előző sulijukat. Elkezdtek mesélni néhány érdekes sztorit a régi osztályukról, amin velük együtt egy jót nevettünk, majd mi is meséltünk pár emléket az osztályunkról.
Ezután nem messze az iskolától felkerestük azt a helyet, ahonnan valami mesés volt a kilátás. Tömören fogalmazva festői volt a táj és mindannyiunk szája tátva maradt, mikor megláttuk a Mátra csúcsait.
Itt csak fél órát töltöttünk, mert már kellett visszamenni az apartmanokhoz.
Mikor visszatértünk még a többiek nem voltak bent, ezért elhatároztuk, hogy gyorsan lezuhanyzunk, amíg meg nem érkezik a "nagy tömeg". Letusoltunk, majd a szobában behangoltam a gitárom és kerestem pár kottát estére, valamint elkezdtem őket begyakorolni, hogy ne bénázzak majd annyit a tábortűznél.
Miután ezzel végeztem még énekeltünk egy keveset a lányokkal. Ezután elindultunk lefelé, hogy foglaljunk magunknak helyet meg, ha kell, akkor segítsünk egy kicsit a tanár úrnak. Vittünk magunkkal egy-egy pokrócot ülöke meg takaró gyanánt.
Mikor leértünk már lobogott a tűz és Géza bá már a pillecukrokkal és a nyársakkal babrált. Lepakoltunk, majd segítettünk neki a pillecukor felnyársalásában. Miután ez is meg volt leültünk a tűzhöz a fiúkkal, akik idő közben befutottak. Örömmel vettem tudomásul, hogy Dominiknál, Ricsinél és Ákosnál is volt egy-egy gitár.
Megmutattam nekik a dalokat, amiket ismertek is és örültek nekik.
Szép lassan megérkeztek a többiek is és megkezdődött az esti éneklés és sütögetés.
Először a nagy klasszikusokat, mint a 67-es út-at és a Kőtörő dal-t énekeltük. Majd szépen lassan jött a Pálinka dal és a Vidéki sanzon. Végül zárásnak a Honfoglalás-t énekeltük, de amint láttam mindenki élvezte az estét.
A záró ének után szépen lassan elindultunk a szobák felé. Mi olyan fél 11 körül estünk be az ágyainkba, de még kb. 1 órát beszélgettünk és csak utána aludtunk el.Sziasztok drágaságaim!
Itt is lenne a következő rész. Bocsánat, hogy mostanában nem írtam, de történt egy-két olyan dolog velem, ami miatt nem tudtam írni. Remélem ennek ellenére is tetszett nektek ez a rész. Ha igen, akkor vote-ozzatok és kommenteljetek. ^w^
Puszillak titeket.😀😀😘😘😍❤
CZYTASZ
Változás
RomansDóri átlagos élete egy szempillantás alatt 180°-os fordulatot vesz, mikor az osztály táborban megismerkedik új osztálytársával. "Vajon mi ez a furcsa érzés? Ez teljesen más az eddigi érzelmeimtől..."