If world lean together.

10.

Kitty szemszöge

Mikor magamhoz tértem, már nem  otthon voltam. Nem a szállodaszobánkban ahol eddig. Egy másik szobában voltam. Fali órát hallottam kattogni és a szememmel követni kezdtem a hangot. A szerkezet négy órát muttott. Talán, az erős fejfájás miatt nem voltam biztos benne. Tehát akárhol is vagyok, Cam még nem tud semmit. 

-Hála az égnek, hogy magadhoz tértél.-hallottam meg Nash hangját a fülemben.

-Mi történt?-kérdeztem, ugyanis fogalmam sincs miért vagyok itt. 

-Elájultál. Hívtam orvost de azt mondta valószínűleg vérnyomás, de azért holnap menj be megnézetni.-fogalalta össze tömören.

-Rendben, köszönöm.-épp fel állni készültem, hogy távozok de a lábam még inogott. 

-Elkísérlek.-jelentette ki és már is az ölébe kapott.

-Nashy, ez félreérthető. Tudok én a lábamon is menni.-a szavakat könnyen mondtam, viszont cseppet sem akartam, hogy le tegyen. Közelebb dőltem a mellkasához és beszívtam az ismerős illatot. Hiányzott a barátságunk, ahogyan ő is. 

-Nashy?-kérdezett vissza és egyből kizökkentett gondolataimból. 

-Igen, szeretem ha így hívhatlak. Aranyos és tetszik.-mondtam és már a kezdetektől ezt gondolom. 

-Ahogyan én is? Tetszik és kedves..-monda kaján mosollyal az arcán én pedig a mellkasába boxoltam egyet. Nevettünk, újra és együtt. 

Hamar vissza értünk a mi szobánkba hiszen alig két sarokkal van odébb. És végig az ölébe hozott. Jól el voltunk. Az ajtó előtt épp készült volna letenni, mikor az ki nyílt. Cameront pillantottam meg az ajtóba aki érdekes arcokat kezdett vágni. Rögtön el is kezdtem magyarázkodni hisz nem tudtam mire gondolhat. 

-Elájultam és Nash magához vitt és orvost hívott és haza hozott az ölébe mivel alig tudok meg állni azokon a csámpás lábaimon.-hadartam és le ugrottam Nash karjaiból. A lábaim nem bírták és rögtön össze csuklottak. Cameron és Nash a kezemért kapott mielőtt baj lenne és így tartottak. 

-A meglepődésem oka az volt, hogy azt hittem Nash haragszik.-nevette el Cameron és magához húzott.-Jól vagy édesem?-nézett a szemembe aggódó tekintettel. Csak bólintottam. El köszöntünk Nashtől és megköszöntük neki. Aztán le ültünk és beszélgetni kezdtünk. A legfőbb dolog az volt, hogy Cam el akar vinni nászútra, viszont új turnéra hívták őket. Nem tudjuk még melyik mellett döntsünk. Semmi kedvem még több turnéra menni amin csak a zobámba ülök. Igaz a dalunk be futott, de azt külön trnén kell elő adnunk. Kár. Most viszont ennyibe hagytuk. Cameron bedobta a beszélgetés végén, hogy van egy ismerős orvosa és induljunk el hozzá a kórházba. Belementem csak, hogy ne legyen aggodalma. 

-Jónapot hölgyem! Szia Cameron.-köszöntött minket udvariasan az orvos.-A nevem Robert.-mutatozott be nekem. 

-Jónapot az én nevem Kitty Irwin.-ráztam vele kezet.

-Szóval ájulásos panasszal jöttetek. Tessék ülj csak fel.-mutatott egy fehér ágyra. -Veszek pár mintát. Pár perc az egész. 

Egy 20 perccel később már túl voltam a vérvételen a vizsgálaton és a röngenen is. Már csak az eredményekre vártunk. Meg kell mondjam gyors az ellátás itt. Bár most ennek nem örülök. Ideges vagyok az eredmények miatt. Jobb ha sose tundám meg. De ekkor a fehérköpenyes jótevőnk lépett elém és átadta a papírjaimat. 

-Úgy látom, hogy van valami probléma.-közölte.

-Tesék? És mi az?-kérdeztem, de gyorsabban lapozgatni kezdtem a papírokat hátha előbb meg tudom mi a baj mint ahogyan kimondaná. 

-Túl sok stressz. Kényszer pihennie kell akár dolgozik, akár nem. De ezt Cameronnal megbeszélem.-mondta és félre sétáltak, hogy ne halhassam őket.Pech..mindent hallottam. Gyógyszert írt fel, valamilyen nyugatót és azt kell szednem. Pihenés és sok tea. Azt mondta nem biztonságos mert könnyen lehet belőle baj. 

Őszinte leszek örültem, hogy csak ennyi a baj. Indulásra készen hupantam a kocsiba és vártam, hogy végre pihenhessek. Kár, hogy az út hosszabb mint a vizsgálat ideje volt. 

~Késő estére értünk haza és már csak épp, hogy be tudtam magam vonszolni az ágyba. Magunkra húztam a takarót és Camhez bújva nyomott el az álom.~